McMenemy Márk húsz éve kommunikációs szakember, videós újságíró, műsorvezető, a Kert Tv tulajdonosa. Kertészeti témájú kisfilmjeit rendszeresen százezrek nézik. Azt mondja, a nagy ökológiai ügyekre még mindig nem figyelünk oda eléggé, de az irány jó, csak éppen közösségeket kell építeni és kerülni a méregzöldséget. Beszélgettünk Harariról, Erdogan gyilkos háborújáról és a populizmusról, de emellett arról is, milyen jó kitisztítani a pilisszántói patakot.
– Megválasztották önkormányzati képviselőnek Pilisszántón, aztán kiderült, hogy nem veheti át a mandátumát. Hogy történhet ilyen?
– Az eskütétel előtt szólt a jegyző, van egy jogszabály, amely nem teszi lehetővé, hogy önkormányzati képviselő legyen olyasvalaki, aki médiatartalom-szolgáltató, vagy ilyen cég ügyvezetője. Márpedig nekem ez a kenyerem, ezt az összeférhetetlenséget nem tudom megszüntetni. Ügyeskedni meg nem fogok, hogy majd átadom valakinek a céget a családban. Különben hogy emelhetnék később szót épp az ilyen trükközések ellen? Ilyen esetben nem időközit kell kiírni, hanem a második helyezett lesz a képviselő.
– Elég abszurd helyzet.
– Őszintén szólva érzek némi megkönnyebbülést, sokat is vacilláltam, belevágjak-e egyáltalán. Pilisszántón mindenki független, ami csodálatos helyzet, de még így is könnyű beleragadni a sárba. Nem a nagypolitikára gondolok, hanem arra, hogy rögvest megtalálnak sokan azzal, ki mivel sértette meg húsz éve a másikat, kivel vigyázzak, mert egy sunyi. Szóval máris beindult egymás szapulása. Még meg sem választottak, már olyan ügyekkel találtak meg, hogy azt a buszmegállót majd odébb kell ám tenni, mert ahol van, az úgy nem jó, és így tovább. Azért vágtam bele, hogy kitörhessünk kicsit a falu mikrokozmoszából, és őszintén szólva megijedtem, hogy túlságosan is le kell majd ragadnom a rögvalóságába. Ettől meg pont azzal nem fogok tudni eleget foglalkozni, amihez értek, amivel segíteni tudok a közösségemnek, amivel javítani tudom ennek a csodálatos falunak és térségnek az imázsát.
– De hiszen ön egy gyüttment. Minek akart beleszólni a helyiek dolgába?
– Igen, gyüttment, vagyis betelepült vagyok, bár már tizenhét éve itt élünk a családommal. Így is nagy arányban tudtam győzni, ami igen jól esett. Ez egy tót falu, amikor ideköltöztünk – mint mások is a nagyvárosból –, bizonytalanul méregettek minket, éreztük az elutasítást. Ez az utóbbi időszakban sokat változott, ami a mostani polgármester érdeme is. A régieket is abszolút meg lehet érteni, nekik az volt a fontos, hogy Pilisszántó meg tudja őrizni falu mivoltát, ne legyen belőle lakópark-birodalom. Sokan csak aludni járnak ki az agglomerációba, ide is: beülnek a kocsijukba, bezárják az automata garázskaput maguk mögött, a közösség életéhez meg nem tesznek hozzá semmit. Ez rettenetes, szerintem így nem érdemes ilyen helyen élni. Érthető, ha a régiek tartanak az ilyen kiköltözőktől, úgy érzik, nem tesz jót az érkezésük a közösségnek. De ők is látják, hogy sokan szívünkön viseljük a falu sorsát, teszünk azért, hogy megőrizhesse eredeti formáját. A két világ között kell megtalálni az egészséges egyensúlyt.
– Egy ismeretlen hátterű cég nemrégiben az egyik pilisi bánya újranyitásának tervével állt elő. A súlyos természetkárosítással járó beruházás ügyéből országos hír kerekedett, amiben nagy szerepet játszott az ön kisfimlje, amely a közösségi felületeken immár közel egymilliós megtekintésnél jár. Hogy áll most az ügy?
– Nyomulnak. Azt hallom sokaktól, úgyis meg fogják nyitni, úgysem lehet tenni semmit. Ez nagyon rossz hozzáállás. Sajnos elég sok az ellendrukker; nem azért, mert akarják a bányát, hanem mert nem akarják, hogy egy ilyen civil kezdeményezés sikerrel járjon, mert akkor még a végén meg kellene maguktól kérdezniük, hogy „ha ez tényleg sikerülhet, akkor én miért nem csinálok semmit?!” Ha nem jön össze, akkor meg lehet „ugye megmondtamozni”, és továbbra sem csinálni semmit. Nagyon fura ez. Itt is mondogatják, hogy „ó, ha ezt valaki fönn eldöntötte, akkor úgyis megnyitják, úgysem lehet tenni semmit”. Nem azt állítom, hogy borítékolható a győzelem, de eddig is rendesen megnehezítettük a dolgukat, és ez ezután is így lesz.
– Érez az itt élőkben annyi erőt, hogy ha tényleg elindulnak a munkagépek, kiálljanak a „szent hegyért”, és akár saját testükkel állják útját a buldózereknek?
– Ez itt bányászvidék volt, sokan még mindig azt hajtogatják, hogy „generációkon át ebből éltünk”. Csakhogy most már nem szekérrel szállítanák a követ, hanem sok-sok teherautóval. 3,1 kilométeren át haladnának az erdőben a teherkocsik, majd az idősek otthonát, egy óvodát és két iskolát érintve érnének el egy olyan lámpás kereszteződésig, ahol már most nehéz a csúcsidőszakban átjutni, aztán így érnének ki az egyébként túlterhelt 10-es útra. Teljes abszurdum, és közben az ország egyik legszebb természeti kincsét tennék tönkre. Akibe egy csepp jóérzés ragadt, annak látnia kell, hogy ez nem történhet meg így. Az ország minden részéről megmozdultak már az ügyben, bízom benne, hogy ez a keménymag továbbra is aktív marad, és ha kell, igenis odaláncolná magát a fákhoz, meg elállná a munkagépek útját.
– Az arcát adta az ügyhöz, kapott érte pofonokat is?
– Nem akarom, hogy egy személyben hozzám kössék az ügyet, azt már megkaptam, hogy még mit kellene elintéznem, meg hogy kérjem be ezt az iratot is, meg menjek el abba a hivatalba is, meg azt kéne csinálni, hogy… De ember, kérdezek vissza, én megteszem ebből a magamét, heteket szántam már rá, és te mit fogsz tenni? A „tök jó, de csinálja más”-mentalitásból váltanunk kellene a „csináljuk meg együtt” felé. Ez az ügy egy vizsga, ami sokkal többről szól, mint a pilisi bánya. Ha ezt meg lehet csinálni minden jó érzéssel és észérvvel szemben, egy szűk kör önző érdekében, az nagyon ciki, országos tanulság, akkor tényleg minden mindegy.
– A filmje, ha minden igaz, egyetemi tananyaggá válik. Hisz még a magyarországi nyilvánosság erejében?
– Én még mindig hiszek benne, aztán lehet, hogy majd pofára esés lesz belőle. Fontos, hogy lássák az emberek, hogy igenis el lehet érni eredményeket. Aztán megtörténhet az ellenkezője is, hogy valahol fönt, egy hatóságnál azt mondják, márpedig ezek a civilek nem teremtenek precedenst. Akkor viszont gigantikus botrányt csinálnánk, az biztos. Apám egyébként, aki Spanyolországban él, nem tudott semmit az egész történetről, azzal hívott fel, hogy most látott az Euronews adásában, mert még ott is hír lett az ügyünkből. Amúgy korábban is sok mindent szerveztem itt, tévéműsort hoztam a faluba, aminek keretében létrehoztunk egy szép kis teret, szerveztem pataktisztító akciót, ezek jóval régebbi esetek, semmi közük nem volt a választáshoz. A civil ügyeket képviselői cím nélkül is tovább tudom vinni, sőt: hiszek abban, hogy a civil lét sokkal több mindenre lesz idővel alkalmas, mint a nagypolitika.
– Szóval hisz a civil aktivizmusban. Pedig azt látjuk, hogy az önkormányzatokat kiüresítették és a civileket sem kedveli éppenséggel a hatalom?
– Az önkormányzatokat valóban kivéreztették, de a nagypolitikát meg eleve egész egyszerűen hatástalannak érzem. A trónok harca zajlik, te magad politikusként nem tudsz már valódi kis ügyeket végig vinni. Mindent átszőnek az érdekek, ellentétek. Eljött hozzánk például a jobbikos Nunkovics Tibor, és azt ígérte, törvényjavaslattal próbálja elejét venni a Pilis tönkretételének. Na de ha a hatalomnak ez mondjuk éppen nem áll érdekében, akkor hiába ért egyet a célokkal esetleg több fideszes képviselő is, egyszerűen nem szavazhat át egy ellenzéki javaslatra. Persze az is eredmény, hogy bármilyen környezetvédelmi ügy bekerülhet a politikai agendába. A nagypolitikát nem a jó szándék vezérli, de ha egyre több és több ember köteleződik el egy ügy mellett, akkor a saját politikai érdekük is az lesz, hogy képviseljék ezeket az embereket.
– Ennyi zöld ügy valóban sosem szerepelt még egyetlen kampányban. Vajon van mögötte mélyebb gondolatiság is?
– Valószínűleg most még nincs meg, de kitermelődnek a megfelelő emberek, ehhez idő kell még. A komoly dolgok nem a nagypolitikából, hanem a civil szférából fognak érkezni. Nagyon sok aktív ember csalódott a pártokban, sosem tagozódnának már be egyik vagy másik oldal alá, de civil szervezetekbe tömörülve igen nagy célokat érnek már el most is. Itt Magyarországon még évekkel vagyunk lemaradva ettől, de az irány egyértelmű. A Pilis térségében például óriási lehetőségek rejlenek, itt lehet ökoturistáskodni, jó éttermekbe menni, kertészkedni, csak mindennek az imázsát fel kell építeni. Épp a minap moderáltam egy beszélgetést Mautner Zsófival és Giannival, ahol arról is szó volt, miként építették fel annak idején például Toscana arculatát, meg magát az olasz konyhát. A vidék értékeire itthon is rá kell erősíteni, ehhez a Pilis meg aztán igazán jó adottságokkal bír.
– Mit tegyünk, hogy a Greta Thunberg-jelenség, a sötétzöldség ne váljon kontraproduktívvá?
– A sötétzöld vonal tényleg túl erős az ökoügyek kommunikációjában. Saját magam is érzem, böngészve a híreket, hogy néha túl sokat öntenek rám a világvégéből és a megerőszakolt orangutánokból. Mivel úgy érezhetjük, hogy úgysem tudunk mit tenni a világ megmentéséért, egy idő után inkább elzárkózunk az ilyen hírek elől vagy elutasítóvá válunk. A pozitív vonalat is erősíteni kellene, ne mindig valami ellen, hanem valamiért küzdjünk. Ezt kell lebontani kis, lokális ügyekre, olyanokra, amelyekért akár bármelyikünk tehet. Ilyen például a pataktisztítás, amivel egyszerre teszel jót a környezetért, szervezel jó programot és építesz valódi közösséget. Ezzel a nagypolitika vitorlájából is kifogod a szelet, hiszen hogy lehet utálni egy olyan közösséget, amelyik jót csinál.
– Láttunk azért már ilyet is…
– Igen, és egy-egy szervezetet le lehet nyomni, de ha sok helyi közösség szerveződik, akkor már nehezebb. Optimista vagyok.
– Állítólag brit mondás, hogy a demokrácia olyan, mint a pázsit, háromszáz évig öntözni kell, és akkor szép lesz.
– Nálunk a régi rendszer nagyon rossz a hozadéka, hogy azt gondoljuk, a demokrácia szinte olyan, mint a szocializmus, csak még annyi szabály sincsen. Holott a jól működő demokráciákban mindenki ismeri a helyét, a szerepét, tudja, hogy ő is egy fontos fogaskerék, és megvan a célja, feladata, amiért tesz, és amitől jobb lesz. Ez nagyon hiányzik itthonról.
– Gorbacsov mondta azt, hogy a csernobili katasztrófa volt a Szovjetunió összeomlásának az igazi oka, anélkül nem lett volna peresztrojka sem. Vagyis már bő három évtizede kiderült, hogy egy ipari katasztrófa, egy óriási természetkárosítás a történelmet képes átírni, még ha ez a történet ennél nyilván bonyolultabb is. Eközben itthon nem a nagy globális és ökológiai kérdésekről zajlik a vita, hanem a napi pitiáner pártpolitikai ügyekről.
– A szovjet rendszer stabilitásába vetett hit szintén megingott akkor. Harari is arról elmélkedik a 21 lecke a 21. századra című könyvében, hogy ha beüt egy igazán nagy természeti katasztrófa, akkor még a brexit is teljesen mellékes ügynek tűnik majd. A természetvédelemnek minden politikai kérdés felett álló, első számú témának kellene lennie. Nem arról van szó, hogy minden fejlődés álljon meg, de értékeink között súlyozni kellene azzal a fő céllal, hogy a természetet a lehető legkevesebb kár érje.
– Kertészeti műsorait esetenként háromszázezeren is megnézik. Próbál becsempészni ezekbe mélyebb üzeneteket, akár ökológiai kérdésekről?
– Minden ilyen üzenetet megosztok a kertészeti platformon is a közösségi médiában, belecsempészek üzeneteket magukba a kertészeti műsorokba is. Meglepő módon nem annyira harapnak erre. Logikusan azt gondolhatnánk, hogy aki a kertészet iránt elkötelezett, azt a környezetügy is érdekelni fogja, de nem. Körülbelül a közönség tíz százalékát érdeklik az olyan ügyek, mint a pataktisztítás. Sajnos sokan gondolkodnak még mindig úgy, hogy csak az fontos, ami a kerítésen belül van. De ezzel együtt is azért látni kedvező jeleket, többen már azt is szóvá teszik, ha műanyag eszközt teszek a magaságyásba, mert „jaj, mi lesz a mikroműanyagokkal!” Pedig a sokszor használatos műanyagok nem ördögtől valók, részben ezeknek köszönhető, hogy ma Európában húsz százalékkal nagyobb az erdőterület, mint száz éve volt. Egyszerűen nem kell annyi fát felhasználni. Szóval ezen a téren is meg kell találni a nemtörődömség és a „méregzöldség” között az egészséges egyensúlyt.
– Csak könnyebb feketében és fehérben gondolkodni, mint árnyalatokban.
– A radikális szervezetek azt mondják, nincs idő az árnyaltabb fogalmazásra, csak közben az évszázadok alatt felépített rendszereket nem lehet lebontani egyik pillanatról a másikra. Tény, az emberek többsége nem szereti az árnyalt megközelítéseket, és amolyan liberális maszlagnak tűnik, amikor valaki belemegy a részletekbe. Éppen ebbe bukik bele a liberális demokrácia, hogy egész egyszerűen nem tud versenyezni a fekete-fehér megoldásokat ígérő populizmussal.
– Egy bejegyzésében tömeggyilkosnak nevezte Erdogan török elnököt, aki hamarosan Budapestre látogat. Tüntetés is szerveződik, ott lesz?
– Ott. Nem szoktam politizálni a Facebookon, de vannak a történelemben olyan ügyek, amikor lépni kell. Janne Teller dán írónővel beszélgettünk éppen arról az Európa Pontban, hogy a kurdok elleni háború a boszniai népirtáshoz hasonlítható, az is Európa egyik szégyenpontja. Hagytuk, hogy a vérengzés megtörténjen. A mostani is tipikusan olyan eset, hogy ha majd az unokánk megkérdezi, hogy „te, nagypapa, mit csináltál, amikor mindez történt, meg amikor ez a bácsi Magyarországra látogatott?”, akkor ne az legyen a válaszunk, hogy semmit. Igen, azt kell tudnom mondani, hogy legalább tiltakoztam, hogy legalább ott voltam. Ez nem pártpolitikai, hanem emberi kérdés.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/44. számában jelent meg október 31-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/44. számban? Itt megnézheti!
