Jászberényben már most többen szavaztak, mint október 13-án

Jászberényben már most többen szavaztak, mint október 13-án

Jászberény a megismételt polgármester-választás előtt (Fotó: Tompos Ádám/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Már

délután három órakor többen voltak szavazni a jászberényi

megismételt polgármester-választáson, mint október 13-án.

A valasztas.hu oldalon elérhető adatok szerint a szűk egy hónappal ezelőtti önkormányzati voksoláson a város kapcsán közzétett utolsó – fél hetes – adat szerint 9 155 ember adta le a szavazatát, ez 42,58 százalékos részvételi arányt jelent. Ezt az arányt már délután három órakor túlszárnyalták, délután ötre pedig jócskán meghaladták. A legfrissebb számok szerint ugyanis majdnem 12 200-an voltak szavazni, ez 56,75 százalékot jelent.

A hely, ahol a Fidesz érvel a gazdasági bevándorlók mellett | Magyar Hang

Jászberényben az önkormányzati választáson 14 szavazattal győzött az összellenzéki támogatással induló jobbikos Budai Lóránt a fideszes Szabó Tamás előtt. A területi választási bizottság szerint azért kell megismételni a választást, mert egyes események „olyan mértékben tették aggályossá a választási eredményt”, amelyet csak egy új szavazással lehet orvosolni. Például a bizottság szerint idegenek mentek a szavazókörökbe, „a szavazatszámláló bizottsági tagok kontrollálatlanul mozogtak”, illetve szavazási szándékot torzító pénzfelajánlás is történt. Mindezt a Szegedi Ítélőtábla is helybenhagyta.

Vasárnap országszerte összesen tíz helyen tartanak megismételt választásokat. Szekszárdon két egyéni választókörzetben járulhatnak az urnákhoz az ott élők, a döntés pedig érdemben befolyásolhatja a közgyűlés összetételét. A fideszes polgármesternek ugyanis jelenleg nincs többsége, kettővel több ellenzéki képviselő jutott be a közgyűlésbe. Új voksolás most ezek közül két helyen van.