„Minden kurd tudja, mit tett Orbán”

„Minden kurd tudja, mit tett Orbán”

Kaya Elif (Fotó: Végh László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A kurdok tudják, hogy Orbán Viktor nem egyenlő a magyar néppel, amiről az is tanúskodik, hogy sehol Európában nem volt akkora tüntetés az észak-szíriai kurdok mellett, mint itt, Budapesten – mondja Kaya Elif, a november 7-i kurdpárti tüntetés egyik szervezője és szónoka, akit többek között Rodzsava sorsáról is kérdeztünk.

– Rengetegen vonultak az utcára a kurdok mellett Budapesten, ilyenre korábban még talán nem is volt példa. Minek volt köszönhető ez az óriási érdeklődés?
– Hogy ilyen sokan megmozdultak, az leginkább annak tudható be, hogy ez a tüntetés elsősorban az elnyomás elleni összefogásról szólt. Vagyis arról, hogy az emberek egyik országban sem szeretik az elnyomó kormányokat, a diktátorokat, ahogy a gyilkosokat sem. Ebben a pillanatban a jószívű emberek mind mellénk álltak, és itt nem csak arról a hatalmas tömegről van szó, amely megjelent a csütörtöki tüntetésen, hanem azokról is, akik otthonról támogattak minket, mert nem tudtak eljönni a demonstrációnkra. Éppen a bécsi kurd ismerőseim mondták, hogy egyetlen európai országban sem volt ilyen méretű tüntetés mellettünk. A magyarság most megmutatta, micsoda összefogásra képes, ha ki kell állni azok mellett, akik bajban vannak.

Ki állítja meg Erdogant? | Magyar Hang

– Mióta laknak Magyarországon? Mennyire tudják tartani az otthoniakkal a kapcsolatot?
– A családom huszonkét éve költözött ide egy törökországi kurd faluból, én akkor még csak egyéves voltam. Az otthon maradt családtagjainkkal leginkább telefonon szoktunk beszélni, és minden nyáron hazalátogatunk. Én ebben az évben egy egész hónapot otthon töltöttem, szeptemberben jöttem csak vissza.

– A demonstráción többször is elhangzott, hogy Rodzsava egy ökoszocialista elvek alapján működő népállam. Mit jelent ez a gyakorlatban?
– Miután kitört a szíriai háború, és kivonult a hadsereg Észak-Szíriából, az ott élő kurdok összefogtak, és 2013-ban megalapították az autonóm Rodzsavát. Magyarul annyit jelent, hogy „nyugat”, hiszen a kurdok által lakott terület nyugati részéről van szó. Rodzsava idővel az összefogás élő példája, szimbóluma lett a négy országba szakított összes kurd számára. Azt szoktuk mondani, hogy ez az időszak a kurdoknak olyan, mint a reneszánsz volt Európa számára – igazi újjászületés. Rodzsava maga is úgy szerveződött meg, hogy a legtöbbet nyújtsa az ott élőknek, ugyanis ökoszociális elvek mentén működik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nagy hangsúlyt fektetünk az egyenlőségre, az emberi jogokra, a nők jogaira, ahogy az egész környezetünkre is kiemelten odafigyelünk.

Amerika az olajért ment Szíriába | Magyar Hang

– Sokáig úgy látszott, hogy az Egyesült Államok kiáll a szíriai kurdok mellett. Hogyan látja, miért hátrált ki Trump a szövetségesei mellől?
– Valóban, amikor 2014-ben és 2015-ben Kobaninál az Iszlám Állam ellen harcoltunk, Amerika rengeteget segített a fegyverszállítmányaival. Azonban ezek a fegyverek korántsem voltak olyan hatékonyak, mint a terroristáké, akik el akartak pusztítani minket. Épp hogy csak sikerült győznünk, ami nem elsősorban ezeknek a fegyvereknek volt köszönhető, sokkal inkább annak, hogy a kurdok Törökországból, Iránból és Irakból a szíriai testvéreik segítségére siettek. Természetesen Amerika segítségét nem felejtjük el, azonban látni kell azt is, hogy most elárultak minket. Sokan csak találgatunk, miért történhetett ez meg. Könnyen lehet, hogy Törökország megfenyegette az Egyesült Államokat, ami után Trump arra kényszerült, hogy szemet hunyjon a török támadás felett. Azonban az is közrejátszhatott az amerikai elnök döntésében, hogy tartott attól, hogy a kurdok túlságosan megerősödnek; ezért inkább ki akar minket törölni a történelemből.

– Mennyire voltak felkészülve a szíriai kurdok a török támadásra?
– Gyakorlatilag semennyire sem, arra pláne nem, hogy ekkora brutalitással nyomulnak be egy másik ország területére. Persze tudtuk azt, hogy Erdogan egy gyilkos, bármire képes, és egyetlen célja eltörölni a föld színéről minket. Ezt az embert egyszerűen már az is bántotta, hogy Észak-Szíriában a kurdok békében éltek a többi néppel. S hogy ez véget érjen, igyekezett minél nagyobb felfordulást csinálni. De arra végképp nem számítottunk, hogy lesz olyan európai ország, amelyik támogatni fogja ezt az inváziót. Leginkább épp ez, vagyis az árulás volt az, amire nem készültünk fel.

Tüntetés, dugók, dulakodás a rendőrökkel - Erdogan Budapesten | Magyar Hang

– Magyarország korábban fegyveresen is támogatta az iraki kurdokat Kurdisztánban, most viszont a magyar külügy egyértelműen Erdogan mellé állt. Ön szerint mi az oka az éles fordulatnak?
– Könnyen meglehet, hogy Orbán Viktor azért támogatja Erdogant, mert az ő személyében ugyanolyan diktatórikus politikusról van szó, mint amilyen a török elnök. Viszont ismerve Erdogant, még az is megtörténhetett, hogy megfenyegette valamivel Orbánt, de hogy pontosan mivel, azt mi sem tudjuk.

– Mennyire vált ismertté a kurdok körében a magyar kormány magatartása?
– Minden kurd tud arról, mit tett Orbán Viktor. Az emberek megdöbbentek, óriási csalódást keltett bennük ez a döntés. Akikkel eddig beszéltem, bárhol is élnek, mindenki azt mondta, ezt sosem fogja elfelejteni a magyar miniszterelnöknek. Azonban biztos vagyok abban, hogy ezek a kurdok sosem tennének olyat, ami ártana Magyarországnak, hiszen mindenki tudja, hogy a magyar egy tisztességes, demokratikusan gondolkodó nemzet, ezt mutatta a múlt heti kurdok melletti tüntetés is, amelyen ilyen nagy számban megjelentek. A kurdok tudják, hogy Orbán Viktor nem a magyar nép, amiről elsősorban az tanúskodik, hogy sehol Európában nem volt olyan nagy tüntetés mellettünk, mint itt, Budapesten.

– A törökországi, az iraki az iráni vagy akár az európai kurdok mennyire tudják most segíteni a szíriai testvéreiket?
– Folyamatosan segítenek, nemcsak pénzügyileg, hanem fegyveresen is. Ugyan Szíriában a kurdok a Szíriai Demokratikus Erők és a Népvédelmi Egységek nevű szervezet zászlaja alatt harcolnak, őket törökországi, iraki és iráni kurd katonák is segítik.

Hiába hullt a kurdok vére Rodzsaváért | Magyar Hang

– Maradt egyáltalán a kurdoknak még szövetségesük a világon?
– Rengeteg ország ítélte el a török támadást, azonban a támogatást leginkább a világ országainak lakossága részéről érezzük, különösen a baloldali gondolkodású emberek részéről, akik mindig felemelik a hangjukat az elnyomás ellen, bárkinek az elnyomásáról is legyen szó. De az is jól látható, hogy rengeteg nő áll mellénk, hiszen ők is látták a kurd asszonyok és lányok küzdelmét, ahogy fegyvert fogtak a terroristák ellen, hogy megvédjék a családjukat és a nemzetüket. Nekünk épp ez a legfontosabb, hogy a lakosság álljon mellénk, hiszen a történelemben a nagy eredményeket mindig a nép éri el, nem pedig a politikusok.

– Mi lesz így Rodzsava sorsa?
– Mi, kurdok tudjuk jól, hogy már most megnyertük ezt a háborút, függetlenül attól, hogy rengetegen vesztették életüket a harcokban. A mostani tűzszünet is annak köszönhető, hogy a törökök és az amerikaiak rájöttek, a kurdok semmiképpen nem fognak meghátrálni, nem vonulnak vissza, sőt még a világ nagy része is mimellettünk áll. Rodzsava így bizonyosan nem fog elesni sosem, mindig ott leszünk, és megvédjük. Rodzsava érték, ez minden kurdot és jóérzésű embert büszkeséggel tölt el.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/46. számában jelent meg november 15-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/46. számban? Itt megnézheti!