Hvg: Az állam rátenyerelne az MTA ingó vagyonára

Hvg: Az állam rátenyerelne az MTA ingó vagyonára

Demonstrálók a Magyar Tudományos Akadémia főépülete előtt Budapesten 2019. február 12-én az MTA-székház köré szervezett élőlánc-tüntetésen (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Nem ért véget a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vesszőfutása a kutatóintézetei elvételével: egy a Hvg.hu birtokába jutott levél szerint Palkovics László egykori jobbkeze, a kutatóintézet-hálózatot átvevő ELKH Titkárságának jelenlegi főtitkára, Szigeti Ádám nemrég arra utasította az intézetek főigazgatóit, hogy könyveljék át az eddig az MTA tulajdonába tartozó ingóságokat saját – vagyis végső soron állami – tulajdonba. Több százezer tételről van szó a számítógépektől a laborberendezésig. Az összesen közel 70 milliárd forint értékű vagyont várhatóan nem adja önként az akadémia, pláne, hogy a mostani lépés analógiájaként később akár az értékes ingatlanvagyonra is rámozdulhat az állam - számolt be a Hvg.hu.

A lap szerint ez a könyvelési mód nem más, mint színtiszta államosítás. A főtitkár kétoldalas, főként az akadémiai és az államháztartási törvényre hivatkozó levelében viszont azzal érvel, hogy az ELKH szeptember eleji felálltáig az MTA a tudományos kutatással kapcsolatos közfeladatát a kutatóhálózaton keresztül, a hálózatnak nyújtott költségvetési támogatás révén valósította meg. Ezért az MTA költségvetéséből a kutatóhelyeknek továbbított támogatásból és az intézetek saját bevételeiből vásárolt ingóságok a kutatóhely saját vagyonának – vagyis végső soron állami tulajdonnak – minősülnek.

Alkotmánybírósághoz fordul az MTA elnöke | Magyar Hang

Alkotmányjogi panaszt nyújtott be Lovász László az Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke az intézmény megcsonkítása miatt - írta a hvg.hu. Az értesülést az MTA sajtótitkársága megerősítette, ám a panasz részleteiről nem közöltek részleteket. A portál birtokába került Lovász László akadémikusoknak írt levele, amely szerint „a kutatás, fejlesztési és innovációs rendszer intézményrendszerének és finanszírozásának átalakításához szükséges egyes törvények módosításáról" szóló törvény két ponton sérti az Alkotmányt.

Noha konkrét lépésről a Hvg.hu szerint még nem határoztak, az akadémia elnöksége a lap információi szerint nem fogadja el az ELKHT-főtitkár jogi csűrés-csavarását, és adott esetben akár pert is kész indítani az MTA magántulajdonának tartott vagyon megtartásáért. Annak ellenére is, hogy a több százezer tételt érintő einstandolás csak papíron történne, hiszen a nyár végén használatba átadott eszközökkel és berendezésekkel a gyakorlatban az átalakítás előtt és az után is az intézetek kutatói dolgoztak-dolgoznak, öt év alatt pedig leamortizálódnának és nullára csökkenne az értékük - írja a Hvg.hu.