Kincses Gyulát jelöli a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnökének az Újratervezés (ÚT) orvoscsoport. Az egykori államtitkárt, egészségügyi szakértőt az ágazat gondjairól, a kamara feladatairól és az orvostársadalom felrázásáról kérdeztük. (Az interjú eredetileg a Magyar Hang hetilap szeptember 27-i (2019/39.) számában jelent meg.)
A Magyar Orvosi Kamara november 30-án választ elnököt, Éger István regnáló vezető egyik kihívója Kincses Gyula.
– Sikeresnek, de eredménytelennek nevezte a szeptember 21-i füttykoncerttel kísért nagygyűlést Éger István, az orvosi kamara elnöke. Ön hogyan értékelné az eseményt?
– Hasznosnak. Kiderült, hogy az orvostársadalom igenis felrázható az apátiából, hiszen közel ezren vettek részt a nagygyűlésen, hasonló eseményre emberemlékezet óta nem volt példa. A nagygyűlés összehívása az Újratervezés sikere is. Mi hangoztatjuk azt, hogy interaktív kamarára van szükség, nem pedig egy olyanra, amelynek elnöksége a tagok feje felett, zárt ajtós tárgyalásokon alkudozik valamiről a kormányzattal. Most mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a MOK vezetésének taktikája elhibázott, amit végső soron maga Éger István ismert el, amikor a nagygyűlés elején perceken át sorolta, mit nem sikerült elérni a tárgyalások során az elmúlt években.
– A bérrendezést jelen állás szerint el lehet felejteni, ami ugyanakkor az Újratervezés, illetve elnökjelöltként az ön malmára hajtja a vizet. Örül vagy szomorú?
– Az Újratervezés csoport igazi ellenfele nem a MOK jelenlegi elnöksége, hanem a közöny, amely sajnos évtizedek óta jellemzi az orvostársadalmat. Az apátia leküzdésében pedig már vannak mérhető eredményeink: a bő négyszáz országos küldöttből 143 az ÚT delegáltja, róluk tavasszal szavazott a tagság. Úgy sikerült elérnünk ezt az eredményt, hogy a MOK vezetése semmilyen belső kommunikációs csatornához nem engedett hozzáférést, csak a Facebookon kampányoltunk. Egyébként a közelgő, november 30-i kamarai tisztújításra nem egy Éger–Kincses-összecsapásként tekintünk, hanem a kamara megújítási lehetőségeként. Ezért az ÚT teljesen új elnökséget jelöl, ez szeretne bizalmat kapni.
– Milyennek látja most az orvosi kamarát, mi az ÚT víziója, és miért érdekes mindez a betegek számára?
– A mostani vezetés szerepfelfogása szerint az orvosi kamara leginkább egy szakszervezetre hasonlít: a célkitűzések lényegében csak a bérekről szólnak, mintha pusztán a fizetések megemelésével kezelhető lenne az orvostársadalmat érintő legtöbb probléma. Mi ezzel szemben a betegközpontúságból indulunk ki: a betegek érdekeit szem előtt tartva az ellátás minőségének javításán kívánunk dolgozni. Ennek természetesen feltétele a tisztességes orvosbér, de nem merülhet ki ennyiben a ténykedésünk. Meg kell teremtenünk a transzparenciát a kamarán belül, de az egészségügy finanszírozásában, működésében, a szakmai protokollok terén is.
Egy olyan modell kidolgozásában és megvalósításában van dolga a kamarának, amelyik az egészségügy rendbetételén keresztül javítja a benne dolgozó orvosok helyzetét is. Ez természetesen csak a döntéshozókkal közösen lehetséges, ezért javasoljuk munkacsoportok létrehozását, amelyek javaslatokat dolgoznának ki az egészségügy megreformálására. Az Újratervezés az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű kezdeményezésből nőtt ki, fő programpontjaink között szerepel a hálapénz megszüntetése. Meggyőződésünk, hogy a paraszolvencia amellett, hogy gazdasági és erkölcsi értelemben is kifogásolható, a szervezeti reformoknak is gátja, hiszen egy sajátos hűbérúri rendszer konzerválásához járul hozzá.
– A jogszabályok értelmében a MOK igen csekély érdekérvényesítő erővel rendelkezik, bárki is vezesse a szervezetet. A sztrájkhoz való jog nem egyértelmű, az alapszintű ellátást pedig mindenképp biztosítaniuk kell. Milyen eszközökre gondol, amikor határozottabb érdekérvényesítésről beszél?
– Természetesen semmi olyanra, ami az alapvető ellátásokat a betegek egészségét veszélyeztetné. Ez akkor sem jöhetne szóba, ha a jogszabályok nem gátolnák. De például az önként vállalt túlmunka szervezett felmondásával vagy szüneteltetésével – azt gondolom – adott esetben lehet eredményeket elérni. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy nem életmentő beavatkozások maradnának el vagy halasztódnának későbbre. Gondoljunk bele: ha egy aneszteziológus azt mondja a munkaideje letelte után, hogy nem altat, akkor műtétek maradnak el. Hasonló erőfelmutatásnak volt eredménye: 2011-ben a rezidensek letétbe helyezték felmondólevelüket, ha a kormány nem rendezi bérüket. Nem sokkal később megszületett a megállapodás.
– A kormány rendre azt hangoztatja, hogy egyre nagyobb összegeket áldoz az egészségügy rendbetételére. Szigetszerű beruházásokat, intézményfejlesztéseket látunk is, miközben a rendszer recseg-ropog. Ön szerint hol a baj?
– Horváth Ildikó államtitkár asszony a szombati nagygyűlésen hosszasan sorolta, mire mennyi pénzt áldozott a kormány az elmúlt közel tíz év során. Ez mind igaz, sok száz milliárd forintról van szó, amelyet sajnos sikerült úgy elkölteni, hogy az ellátás minősége és az egészségügyi dolgozók munkafeltételei nem javultak. Korszerűtlen, átláthatatlan, a transzparenciát nélkülöző rendszert tartunk fenn. Egyes ellátási eseményekre koncentrálunk, amelyek között nincs összhang. Ezért nincs szó hatékonyságról még akkor sem, ha igaz, hogy bizonyos szakterületeken nagyon magas színvonalon folyik a munka.
Mindez párosul egy rossz szemlélettel is: azzal foglalkozunk, hogy a bekövetkezett bajt megoldjuk, nem azzal, hogy elkerüljük. Elégtelen körülmények vannak a gondozásban, a szűrésben. A járóbeteg-ellátást érdemben nem fejlesztjük, pedig ezáltal lehetne növelni a hatékonyságot. Eközben a fekvőbeteg-ellátás, illetve a kórházak – többek között – a már említett hűbérúri rendszer miatt érinthetetlenek.
– A Gyurcsány-kormány alatt államtitkár volt, ezt megelőzően és később egészségügyi szakértőként dolgozott, tanácsaival segítette több bal- és jobboldali kormány munkáját, és talán érti azt is, milyen érdekek és ellenérdekek kötik meg a döntéshozók kezét. Mit lát?
– Alapvetően koncepciótlanságot tapasztalok. Tűzoltásszerű fejlesztések vagy hiánypótlások vannak, ám szándékot arra, hogy az egészségügy megreformálják, és ezáltal egy modern, XXI. századi igényeknek megfelelő ellátási rendszer jöjjön létre, nem. Ezért van az, hogy a szakmai protokollok alkalmazása és számonkérése nem általános, a transzparencia feltételei nem adottak, az orvos- és intézményválasztás ismerősök ajánlása és nem a tényleges eredmények alapján történik. De ugyanígy, transzparens adatok hiányában nem lehet képe a kormányzatnak sem az intézmények valós eredményességéről.
A mai egészségügy a harminc évvel ezelőtt elkezdett reformok nyomát viseli, ám egy sor, egyébként is torzul megvalósult elképzelés felett már rég eljárt az idő. Ide tartozik a finanszírozás, hiszen míg a kilencvenes években még a társadalombiztosítás képes volt úgy ahogy fenntartani az ellátást, ma már ez nem igaz. A problémákat jól példázza, hogy a magánegészségügyi ágazat ma már nagyságrendileg akkora forgalmat bonyolít, mint a tb-finanszírozott, ráadásul a két szektor szétválasztását a jogszabályok nem képesek garantálni.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/39. számában jelent meg, 2019. szeptember 27-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/39. számban? Itt megnézheti!
