Így kerülhette volna el a teljes összeomlást a MÁV a Nyugatinál

Így kerülhette volna el a teljes összeomlást a MÁV a Nyugatinál

A MÁV térképe 2019. december 2-án (Fotó: Közlekedő Tömeg)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Közlekedő Tömeg nevű civil szervezet szerint hétfőn kiderült, hogy a MÁV továbbra sem képes kezelni a hóhelyzeteket.

„A megoldás az lett volna, ha a vonatok legnagyobb részét visszafordítják Budapesten belül, például Kőbánya-Kispesten, Angyalföldön vagy Rákospalota-Újpesten, így a városi közlekedésre történő átszállás megoldható lett volna, és az elővárosokban, illetve az ország nagyvárosai felé is fenntartható marad a közlekedés. Cserébe a vasúti jegyeket és bérleteket egy már máskor is alkalmazott operatív megoldással a BKK járatain el kellett volna fogadni. A korlátozott kapacitású Nyugati pályaudvar és a fenti állomások között pedig csak annyit vonatot lett volna szabad közlekedtetni, amennyit a pályaudvar képes lett volna fogadni. Erről pedig világos kommunikációra lett volna szükség az állomásokon és valamennyi felületen” – közölték.

Security Check Required

null

Mint írják, a MÁVINFORM közleménye alapján már kora hajnalban is összeomlás-közeli volt az állapot: A Nyugati pályaudvaron egy váltó és kitérő vágány tervezett éjszakai karbantartását nem fejezték be időben. Emiatt három vágányról nem tudnak indulni és érkezni a vonatok, továbbá a Nyugati pályaudvar és a Városligeti elágazás között csak egy vágányon közlekedhetnek a ceglédi vonatok.

A közlekedési kérdésekkel foglalkozó

szervezet szerint tetézte a helyezetet a napok óta várt havazás, így a néhány

centiméter friss hó még a maradék vasúti közlekedést is kétvállra fektette a

szobi, a veresegyházi, az esztergomi és a ceglédi vonalakon. A MÁVINFORM erről

így emlékezett meg a reggeli csúcsidő kezdetén: „Időjárási ok miatt a

Budapest-Nyugati pályaudvar és Monor, illetve a Monor és Budapest közötti

személyvonatok nem közlekednek. Helyettük a zónázó vonatok minden állomáson és

megállóhelyen megállnak. „A Budapest–Vác–Szob, a Budapest–Vácrátót–Vác, a

Budapest-Lajosmizse és Budapest–Cegléd–Debrecen–Záhony vonalon 30-60,

esetenként 60-80 perccel hosszabbodott meg a vonatok menetideje. A Nyugati

pályaudvaron a havazás miatt nehézkes a váltóberendezések kezelése,

vonattorlódások alakulnak ki a Nyugati előtt.”

Mint a Közlekedő Tömeg megírta, a karbantartási és az időjárási okok külön-külön is képesek szégyenpadra küldeni a vasutat, de ezek együttes jelenléte már megoldhatatlan káoszt szült. Nem csak az elővárosi, hanem a Szeged, Debrecen, Nyíregyháza felé közlekedő vonatok is a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest közötti szakasz fogságába kerültek, de nem kedvezőbb a helyzet a szobi vonalon sem.

Megjött a havazás, a MÁV-nál, a BKK-nál is komoly gondok vannak | Magyar Hang

A Közlekedő Tömeg szerint a MÁV így kezelhette volna helyzetet: Mivel már a zavar kezdetén látható volt, hogy a Nyugati pályaudvar kapacitásai korlátozottak lesznek, ha nem erőltetik be a legtöbb vonatot Kőbánya-Kispesten, Angyalföldön vagy Rákospalota-Újpesten belülre, hanem ott visszafordítják, akkor nem marad órákig vonat nélkül ezen vasútvonalak külső része sem.

Mivel már a zavar kezdetén

látható volt, hogy a Nyugati pályaudvar kapacitásai korlátozottak lesznek, ha

nem erőltetik be a legtöbb vonatot Kőbánya-Kispesten, Angyalföldön vagy

Rákospalota-Újpesten belülre, hanem ott visszafordítják, akkor nem marad órákig

vonat nélkül ezen vasútvonalak külső része sem. Ezzel szemben még dél körül is

egymástól pár száz méterre veszteglő vonatokkal van tele az elővárosi vonalak

Budapesten belüli szakasza, miközben nincs, ami közlekedjen Cegléd, Esztergom

vagy épp Szob felé.

A teljesség igénye nélkül, sok órával a havazás kezdete után, hétfőn déli 12 órakor a Szabolcs IC Nyíregyházára 137 perc késéssel, a Bereg IC Záhony felől 144 perc késéssel, a 2547-es számú S71-es vonat Veresegyház felől 187 perc késéssel, a 2814-es számú Z50-es zónázó vonat Ceglédre pedig 113 perc késéssel, a 2067-es számú, Z72-es zónázó vonat Esztergom felől 149 perc késéssel közlekedik. Fentieket még tetézte a MÁV alkalmazás reggeli leállása. Jegyet sem lehetett vásárolni és a vonatok aktuális helyzetét mutató térképes megjelenítés sem működött a reggeli csúcsidőszakban – írták.

A szervezet arra kérte a MÁV-csoportot, közölje a több tízezer cserben hagyott utasával, hogy milyen módon kárpótolja őket a hétfői káoszért, illetve ismertesse, mi vezetett a vasúti közlekedés teljes összeomlásához, milyen személyi konzekvenciákat von le és milyen technológiai változásokat fogalmaz meg a jövőbeni hasonló esetek elkerülése érdekében. Továbbá, milyen technológiai fejlesztésekkel, működési folyamatok felülvizsgálatával kíván úrrá lenni az évről évre menetrendszerűen bekövetkező hókáoszon?