Orbán: Úgy vagyok boldog, ahogy vagyok

Orbán: Úgy vagyok boldog, ahogy vagyok

Orbán Viktor sajtótájékoztatója (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

– Az évnyitó sajtótájékoztatón Orbán Viktor nemzeti klímastratégiát jelentett be, továbbá elérhetőnek nevezte 2050-re a klímasemlegességet. Az ápolóknak és egészségügyi dolgozóknak nagy béremelést ígért, továbbá gazdaságvédelmi akciótervet, idén két új nemzeti konzultációt, valamint a családvédelmi támogatások kibővítését.
– Sok szó esett az Európai Néppárt elhagyásáról, a kormányfő viszont nem akart egyértelmű kijelentést tenni, továbbra is kérdéses szerinte, a pártcsalád változik, és feladja a centrumhoz való közeledését, vagy ők kényszerülnek távozásra.
– Az új fővárosi és települési vezetőknek Orbán szerint meg kell adni a száz napot, egyébként ugyanazt a támogatást szükséges szerinte megadni Karácsony Gergelynek, mint Tarlós Istvánnak. Viszont ha nem kell szuperkórház és Liget Projekt, hát nem.
Soros-erőket lát mindenhol Orbán, a „Soros-klán” nagy hatalmú, ezért fennmarad a konfliktus. Viszont azt leszögezte, hogy Soros egy tehetséges magyar ember, aki ellenük van pedig jó lenne barátként.
– Szóba kerültek a kritikus egykori kancelláriaminiszterek, Stumpf István, Navracsics Tibor és Lázár János is. Stumpf felé Orbán a legnagyobb tisztelettel viseltet, Navracsics munkájára továbbra is számít, ahogy Lázáréra is, viszont neki elsősorban Hódmezővásárhelyet kell visszaszereznie.
– Nem állítaná Orbán, hogy az önkormányzati vereségek csak a Borkai-ügyből fakadnának, még ha lehetett is hatása. Szerinte azért vesztettek sok helyen, mert az ellenzéknek jobb jelöltjei voltak, de erről szól a demokrácia. A felelősségét nem tagadja Orbán, és szerinte ha több helyen vesztettek volna, nem lehetne pártvezető már.
– Kérdezték a kormányfőt a bíróságokról és egyes ügyekről is, Orbán pedig igazságtalannak nevezte, hogy a büntetés letöltése előtt szabaduljon valaki, aki gyilkossági kísérletért került börtönbe. Továbbá szerinte a fogva tartási körülmények miatt nem szabad fizetni elítélt bűnözőknek. Ilyen irányú jogi változásokat vár el a kormányfő. Azzal sem ért egyet, hogy szegregációnak nevezzenek mindent, amit annak szoktak, például a gyöngyöspatai esetet.
– A Mátrai Erőművet muszáj volt megvenni, különben sokan állás nélkül maradnak.
– Tárgyalni kell az olyan államokkal is, amiket nem tekintenek demokráciának, ez nem az elvek feladása, hanem külpolitika.

13:39 Itt ért véget a sajtótájékoztató, sajnos lapunknak már nem volt lehetősége feltennie a kérdéseit. Köszönjük, hogy velünk tartottak!

13:32 Az utolsó kérdést a Magyar Nemzetnek nevezett napilap tehette fel. A lap arra volt kíváncsi, mi lesz a következő nemzeti konzultációk témája. Orbán viszont erre nem tudott válaszolni, mert szerinte túl sok téma van még az asztalon. Elhangzott az a kérdés is, hogy mi lesz a magyar falu programmal. Orbán szerint folytatódik, és van összefüggése szerinte a klímapolitikával. Nem mindegy, hogy az urbanizáció hogyan történik Magyarországon. Nem akarnak hatalmas metropoliszokat a következő évtizedekben. „Ezért fontos, hogy a falut mint életformát meg tudjuk őrizni. Fontos, hogy az internet mindenhol elérhető legyen, az utak rendben legyenek.” Kertvárosi fejlődést támogatnak. A családvédelmi akciótervet pedig igyekeznek kiterjeszteni, hogy a négygyerekesek támogatását megkaphassák például a háromgyerekesek is.

13:30 „Minden egyes elvesztett városért nekem is van felelősségem” – mondta Orbán Viktor. Az egyetlen dolog, amit fel tud hozni mentségére, hogy több helyen nyertek. De ha nem így lenne, nem tudná fenntartani pártelnöki tisztségét. Azért volt tehát izgulnivalója szerinte. A sok győzelem pedig menti a felelősséget azért, ami az elvesztett városokért terheli.

13:23 Lassan be kell fejezni. Az AFP kérdezhet következőnek, az energetika és a klímaváltozás érdekli. Magyarországon engedélyezik-e az új szélturbinák telepítését? Továbbá Győr ügye, miért nem foglaltak egyértelmű állást Borkai Zsolt ügyében? Jeremy Corbynnak is rosszat tett a stratégia, hogy visszafogottan nyilatkozott a Brexit ügyéről. Orbán azt mondta, szegény ország vagyunk, szélerőművekre nincs nagyon pénz. Ő nem egy peep-show-érdeklődő egyébként, de sokan azok, így látták, amit nem kellett volna látniuk, mondta Orbán. Ettől még nem biztos benne, hogy Borkainak nagy jelentősége volt az ellenzéki győzelmekben. „Nem érdemes ilyen egyszeri aktusokban felmenteni magunkat, hogy a Borkai-ügy mindent megmagyaráz” – mondta. Ha Borkai visszalép, Győrnek ma szocialista polgármestere lenne – tette hozzá. (Valójában DK-s.) Azt pedig nem szerette volna, hogy ellenzéki polgármesterrel kelljen „huzakodniuk” Győrben. Így szükséges volt, hogy a választást megnyerje, majd utána adja vissza a megbízatást. Egyébként szerinte az ellenzék azért nyert sok helyen, mert jobb jelöltjei voltak. De azt nem zárja ki, hogy a Fidesz fizetett valami árat Győr miatt.

13:20 Előszeretettel minősítik a magyar kormányt euroszkeptikusnak, miközben a magyarok vannak szinte a legjobb véleménnyel az Európai Unióról, mondta Orbán. Szerinte ezért is érdemes az euroszkeptikus kategóriát kiiktatni. Migráció ügyében az ott maradáshoz szükséges feltételeket szükséges szerinte megteremteni. „A magyarok nagyon rosszak marketingben, mi akármilyen jót teszünk, azt nem tudjuk eladni” – mondta. Ezért nem tud szerinte senki a nyugati világban arról, hogy erőn felül támogatunk térségeket, segítjük a veszélyes helyeket kórházépítésben, egyéb módokon. Ha a nálunk gazdagabbak ezt tennék, a migrációs nyomás Orbán szerint enyhülne.

13:15 A Financial Times is a klímaváltozás elleni harcra kíváncsi. A migráció fő oka nem épp az éghajlatváltozás? Továbbá Boris Johnson választási győzelme kapcsán? az euroszkeptikusok táborát erősíti-e Orbán? Orbán szerint Johnson egy cölöpöt levert, semmilyen meghosszabbítása az EU és a britek közötti jelenlegi kapcsolatnak nem lehetséges. Másféle együttműködést akarnak. Orbán elfogult a britek irányába. Egy ilyen hagyomány egyébként is van a magyar politikában, erre Széchenyi Istvánt látja példaként. Kizártnak tartja a kormányfő, hogy a világ ötödik-hatodik legnagyobb gazdasága ne érjen el fantasztikus sikereket az Európai Unión kívül. Függetlenül attól, hogy a távozásuk az EU-ból Magyarországnak rossz. Az Unió félreérti a helyzetet, ha azt gondolja, a jó viszony kialakítása elsősorban a britek érdeke. Nyert ő is nehéz körülmények között, ellenszélben választást, de az csak gyenge fuvallat volt ahhoz képest, ahogy Boris Johnson nyert, emelte meg kalapját a miniszterelnök.

13:10 Az autokrata elnökökkel, a török vezetővel hogyan tudja például kezelni a keresztényüldözés elleni politika ügyét? Az üldözött keresztények védelmét szerényen és titokban, de aktívan végzik, mondta Orbán. Nem örül így annak sem, ha elhangzik, hogy a diplomáciai hadműveletek élén állnak. Az országok kétharmadát érintené, ha azt mondanák, hogy csak a bevett demokráciákkal vannak kapcsolatban. Ha kizárólag értékalapú külpolitikát folytatnak, ami mellőzi a pragmatizmust, az ellehetetleníti a kompromisszumokat. Feladjuk az elveinket, mikor a törökökkel egyezünk meg? Nem, külpolitikát folytatunk, mondta Orbán. Akármit is mondanak mások, szerinte ugyanezt csinálják.

13:04 Ausztriában kereszténydemokrata-zöld kormány alakult, elképzelhető-e, hogy Magyarországon hasonló körülmények legyenek egy nap? Karácsony Gergely például zöldnek nevezi magát – mondta a Die Welt. Semmit sem szabad Orbán szerint kizárni, de ő nem vezetne egy ilyen koalíciót. Úgy látja, a magyar zöldpolitikusok nagy része görögdinnye, „kívül zöld, de belül piros.” Ausztriában a kancellár bravúrt bravúrra halmoz, különböző koalíciókat alakít, kifejezetten inspiráló politikus, mondta Orbán. Szerinte az EPP azért sodródik liberális irányba, mert az új témák ügyében átveszi a liberális megközelítéseket, pedig szerinte a környezetvédelmet lehet kereszténydemokrata alapon, a teremtett világ védelmeként értelmezni.

13:00 Szigorúan jogi értelemben nem államosítás történt a meddőségi klinikák esetében, nem elvették a tulajdonostól, hanem tárgyaltak és ajánlatot tettek. Bioetikai kérdések miatt döntöttek így. „Egy életvédő kormány vagyunk, az élet oldalán állunk” – mondta Orbán. Látni akarják, hogy mi történik, ha valaki egy ilyen programra jelentkezik, az első pillanattól az utolsóig. Továbbá ingyenessé akarják tenni a meddőség kezelését, nem mehet ez Orbán szerint üzleti alapon. „Az ingyenes azt jelenti, hogy most 90 százalékig ingyenes volt, február 1-től pedig 100-ban lesz az.”

12:58 A Mátrai Erőmű zöldítése, életben tartása üzleti alapon nem helyes döntés, viszont az államnak más kérdést is szem előtt kell tartania, például a tízezer ember azonnali munkanélkülivé válását. Transzparens üzlet keretében lehet csak a vásárlást megvalósítani, de jogilag még nincs levezényelve.

12:52 A Bloomberg is az Európai Néppártból való távozásra kíváncsi. Továbbá demográfia, „államosították a meddőségi klinikákat, miért nyúltak ehhez az eszközhöz?” A szénalapú Mátrai Erőmű a legszennyezettebb, ebből hogyan fognak környezetbarát céget faragni? Mészáros Lőrinc volt a fő tulajdonos, viszont az állam aztán megvásárolta a céget. Miért a magyar adófizetőknek kell megfizetnie a szennyezés költségét? A Bloomberg kíváncsi arra is, Orbán a munkájában tervez-e valami változást? A miniszterelnök azt mondta, köszöni, jól van, jó munkát végez. Boldog azzal a helyzettel, amiben van. A Mátrai Erőmű külföldi tulajdonban volt, amit magyar konzorcium kivásárolt. Be akarta aztán zárni az erőművet, ezért felajánlotta a magyar államnak, megveszi-e? Dönteni kellett, tízezer ember munkahelyéről volt szó, nekik pedig máshol nem tudtak volna munkát adni, ha bezárják az erőművet.

12:45 Iskolai szegregáció Gyöngyöspatán és győri gyerekgyilkosság, Gréczy Zsolt botránya, mit gondol Orbán? – kérdezte a HírTV. Fontos, hogy minél kevesebb olyan ügy legyen, ami sérti az emberek igazságérzetét, mondta Orbán. Ő nem gyöngyöspatai, de ha ott élne, megkérdezné, hogy ez hogyan van? Ők nagy összeget fognak kapni mindenféle munka nélkül, „miközben én itt keccsölök egész nap?” A kormányfő úgy látja, nem egyértelmű, mi minősül szegregációnak ebben az országban. Van, amikor nyilván nem az, hanem felzárkóztatás, mondta. Nem tudja, mit kell tenni, de szerinte a helyzet nem maradhat így. A bűnözőknek kifizetendő pénz is problémás szerinte. „Elítélt bűnözőknek fizetünk azért, mert a fogva tartás nem volt megfelelő? Ez egy lehetetlen állapot, konzultáltam igazságügyi miniszterrel, és mondtam, hogy egy fillért se fizessünk.” Jogszabályi változásokat kért Orbán, hogy ha valakit gyilkossági kísérletért elítéltek, ne jöhessen ki a büntetés letelte előtt. „Ki engedi ki előbb, milyen alapon?” – kérdezte Orbán. Gréczy ügyére nem reagált.

12:42 Széchenyista vagyok abból a szempontból, hogy a történelmi emlékezet fontos, de a jövőre kell koncentrálni – mondta Orbán Trianon kapcsán. Magyarországot folyamatosan izolálni akarták, nem sikerült utána a térségben jó bizalmi viszonyokat kialakítania, ez volt a „száz év magyar magány” Orbán szerint. Az elmúlt évek fontos eredményének tartja, hogy ennek véget lehetett vetni. A szerbekkel sikerült stratégiai együttműködést létrehozni, a szlovákokkal is a V4-eken keresztül együttműködnek. „A száz év magánynak sikerült véget vetni” – mondta.

12:40 A Szegedi Törvényszék futni hagyta a SZEVIÉP-vezéreket, mit gondol erről Orbán? – kérdezte a Pesti Srácok, ami szerint az érintett bírók elfogultak lehettek. A kormányfő szerint nekik ezzel nincs teendőjük, bírói önigazgatási rendszer van. Ha felmerül a korrupció gyanúja, a hatóságoknak vizsgálódniuk kell, de a kormánynak nincs rendőrsége, mondta Orbán.

12:34 A Pesti Srácok arra kérdezett rá, hogy ha a Néppártból kilépnek, akkor valóban lesz egy új kezdeményezés, új frakció? Tehát nem az Európai Konzervatívokhoz képnek be, hanem létrejön valami új csoport? Orbán válasza szerint semmi ilyet nem mondott. Az Európai Néppárt változtathat, visszatérhet a gyökereihez migráció és családpolitika ügyében. A vita Orbán szerint nem fékek és ellensúlyok ügyében zajlik, hanem bevándorlásról, európai családmodellről és a nemzeti kultúra elsődlegességéről. Ezek identitáskérdések, mondta. „A liberális demokraták mindhárom ügyben a másik oldalon vannak”, és az EPP is elkezdett erre mozdulni szerinte. Ha nem kérnek később sem abból a politikából, amit Orbánék javasolnak, akkor kell távozni. „A győztesek pártja voltunk, most nem vagyunk azok”, tette hozzá. Salvini nevét is csak azért szokta említeni, mert kulcskérdésnek tartja a szerepét. „Ő az én hősöm, mert nemcsak beszélt erről, hanem csinálta is, mikor kormánytag volt” – tette hozzá.

12:31 Orbán tehát ezzel megkerülte a választ, hogy a veje konkrétan hogyan gazdagodott, jutott fontos összegekhez. Tiborcz nevét ki sem mondta, inkább áttért Dunaújváros ügyére, hogy miért nincs ott saját, fideszes jelöltjük? Orbán szerint a független jobb és esélyesebb is, mint mások voltak.

12:27 Részben talál igazságot Orbán abban, hogy ritkán állnak az újságírók rendelkezésére kampányidőszakban. Viszont nemcsak egy évben egyszer áll az újságírók rendelkezésére, van, akinek egész évben, ez csak attól függ, mire kell számítania. Szerinte nem az a dolga, hogy olyan újságírókkal vitázzon, akiknek a szavait szerinte fake newsnak kell minősítenie. Olyan uniós fejlesztés nincs, ami ne valósult volna meg másként magyar költségvetés részeként. A kormányfő szerint olyan nincs is külön, hogy uniós pénz. Vannak, akik ezeket támogatásnak gondolják, pedig nem azok, mondta Orbán. Támogatják a magyar vállalkozókat ők is, hogy fektessenek be külföldön. Egyensúlyban pedig úgy vagyunk, hogy uniós forrásokon keresztül a pénzt visszakapjuk.

12:24 Miért van az, hogy Orbán csak évente egyszer ad lehetőséget a sajtónak, hogy kérdezzen? Továbbá most sem jutott be mindenki, például a 24.hu újságírója. Kovács Zoltán ehhez hozzáfűzte, hogy azért nem jutott be, mert nem érkezett időben. A 24.hu főszerkesztője, Pető Péter viszont később megírta: ez nem igaz, kollégáik már negyed tizenegy előtt a helyszínre érkeztek. Viszont írásbeli regisztrációjukra nem válaszoltak, másokkal szemben pedig telefonon pedig nem értesítették őket, hol tudnak regisztrálni. Nem jutott be egyébként a Direkt36 és a Mérce munkatársa sem. Később Havasi Bertalan szóvivő már máshogy magyarázta a történteket. Szerinte csak azok kaptak meghívót a belföldi szerkesztőségek közül, akik rendszeresen részt vesznek Gulyás Gergely Kormányinfóin.

Az RTL Klub kíváncsi volt rá, bátorság-e az a kormány részéről, hogy a kérdések elől elmenekülnek a tagjai. Korábban Orbán fake newsnak nevezte, hogy a veje, Tiborcz István uniós pénzből gazdagodik az Elioson keresztül. A magyar polgároknak mi előnye származott abból, hogy ez amiatt volt: nem uniós forrásokon, hanem a magyar költségvetésen keresztül fizették ki az Eliost.

12:22 Látta-e már a három néppárti bölcs jelentését Orbán Viktor? Továbbá G. Fodor Gábor írt egy elemzést, ami szerint vérfrissítésre van szükség a Fideszben. Orbán lesz a miniszterelnök-jelölt 2022-ben? Orbán a három bölcs jelentését nem látta, nem is tud ilyen létezéséről. Továbbá elemzőket szokás kérdezni arról, mit gondolnak a politikusok tevékenységéről, nem pedig fordítva szokás ez. Ezért nem kommentálná G. Fodor szavait. A Fideszben egyébként a 2022-es miniszterelnök-jelöltről nincs döntés, ő viszont készen áll.

12:19 Orbán zsebében van-e a Néppártból való kilépés nyilatkozata? Illetve ott van-e az Európai Konzervatívokhoz való belépési nyilatkozat? A miniszterelnök szerint van, amikor öt másodperc alatt kell dönteni, máskor viszont több idő van erre. Akkor politizál jól egy kormányfő, ha minél szélesebb manőverezési tér, döntési lehetőség van előtte. Ehhez tartja magát. Ki fog derülni, hogy amit Európa jövőjéről gondolnak, az a német CDU-hoz esik közelebb, vagy „Salvini úrhoz”, mondta Orbán, de szerinte ebben a kérdésben is a lényeg, hogy nix ugribugri.

12:16 Készek-e módosítani a Budapesttel való megállapodáson? – kérdezte az ATV. Hiszen az még a Tarlós-győzelemre íródott. Karácsony kevesli a pénzt, hajlandóak-e többet adni az állatkertre és egyéb intézményekre? Nem azért nem adtak több pénzt Tarlós alatt, mert nem akartak, hanem ennyi volt. Az új főpolgármester alatt is annyi pénzt kell adni a fővárosnak, mint korábban, mondta Orbán. Egyébként szívesen építenének szuperkórházat, Liget Projektet, de ha nem kell, akkor nem. Ettől még minden támogatást megadnak a fővárosi vezetésnek, tette hozzá a kormányfő.

12:15 Az iráni katonatiszt elleni csapás szükséges volt amerikai részről, a régió stabilitását szolgálja? Orbán szerint elsősorban ez már megtörtént, és nem konzultáltak róla Magyarországgal, tehát nem a mi felelősségünk, ami megtörtént. Orbánt nem a történtek értékelése érdekli, hanem hogy a jövőben miként döntenek majd a továbbiakról.

12:11 Mikor lép ki a Fidesz az Európai Néppártból, érkezett a kérdés. A drámai változások már megkezdődtek az európai pártéletben Orbán szerint. Hosszabb folyamat előtt állunk, az európai baloldal pedig Macron emelkedéséről szól. Az Európai Néppárt szerinte zsugorodik, veszít az erejéből, mert rossz az iránya, egyre inkább liberális, szocialista, centrista irányba tart. A Fideszt nem a mai formájában érdekli az EPP, meg kell változni a Néppártnak. A következő néhány hétben érkezhet válasz arra, rávehetik-e a Néppártot, hogy váltson irányt. Ha nem, új kezdeményezés kell, már a Néppárton kívül. De ez nem egyszerű taktikai kérdés, hanem stratégiai célok alapján van levezetve.

12:04 Nem szeretem a kapkodást, a kormányrudat nem lehet összevissza rángatni, nix ugribugri – mondta Orbán. Szuverén személyeket kért fel mindig is miniszternek, a mostaniak is ilyenek. Ha nincs valami nyomós ok a változtatásra, akkor nem kíván ilyet tenni. Tehát eszerint nem tervezi Rogán Antal leváltását. „Az én reflexem nem nyugat-európai”, mondta annak kapcsán, hogy nem szereti a kormányt csak úgy átalakítani mindenféle nyomásra hivatkozva. A Kesma értékelésétől távol tartaná magát, ő semmit nem írt alá, ami a Kesma létezését elősegítette volna.

A médiaarány izgalmas kérdés, viszont kevés tény van ilyen esetben, inkább tapasztalatok állnak az ember rendelkezésére. Én azt tapasztalom, önök nem szimpatizálnak a mostani kormánnyal, de ez nem természetellenes állapot – mondta Orbán. Ha a teremben tartanának választást, 80-20 százalék arányban azt a Fidesz elveszíteni, vélte a kormányfő. Ebben a teremben is nyilvánvalóan ellenszélben van, mert a média világában liberális-baloldali túlsúly van, mondta. Senki sem független, mert van véleményük, attól nem lehet függetlennek lenni, filozofált. Az 50-50-et optimista, pozitív véleménynek tartja, de ehhez igyekszik tartani magát. Trump és Boris Johnson is veszítene az újságírók körében, tippelt Orbán. Mégpedig azért, mert nem liberális-baloldali politikusok. Fiatalabb senki nem lesz, de mit jelent a fiatalság a politikában? Orbán szerint dinamikát, energiát és bátorságot. Ha innen nézik a nyugati politikát, a két legfiatalabb ember Donald Trump és Boris Johnson. Orbán még szeretne is olyan fiatal lenni, mint Trump, pedig az anyakönyvi kivonata szerint húsz évvel fiatalabb.

12:02 „Amit Bencsik Gábor... András Jóska mond, abban sok igazság van”, állította a kormányfő. Harcos, konfrontatív kormányzás volt, de hogy ez logikája legyen a politikai életnek, azt az emberek nehezen viselik. Ezért igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy másként politizáltak 2018 után, mint előtte. Vissza kell térni a nemzeti konzultációkhoz, bevonni az embereket a politika általános, nagy kérdéseibe. Legalább kettőt szeretnének idén megindítani. Aki azt mondja, vissza kell térni a korábbi irányhoz, annak igaza van.

12:00 Orbán állítása szerint elfogult mindegyik kancelláriaminiszterével szemben, a barátainak is tartja őket, Stumpf István pedig még kollégiumi igazgatója is volt. Mindig a legnagyobb tisztelettel viseltetett a volt alkotmánybíró irányába. Ha az ember támadó középpályásnak már nem jó, akkor legyen védekező középpályás, mondta Orbán. Navracsics munkájára számít is a következő időszakban. Ő az egyetlen olyan volt uniós biztos, aki Fidesz-tag. Hiszen most karrierdiplomatát kényszerültek kinevezni. Így igényt tart Navracsics munkájára. Szerinte kormánybiztos lesz, illetve a közszolgálati egyetemen fog dolgozni. Lázár Jánossal fontos munkát végeztek együtt, csak elveszett közben Hódmezővásárhely, így a politikus dolga, hogy visszaszerezze. Miután ő a parlamenti képviselő ott, ezért sokat fognak vele dolgozni.

11:56 Az Index következett. Az első kérdés, hogy három volt kancelláriaminiszer kritikát fogalmazott meg a Fidesszel szemben? Az egyik Stumpf István, aki azt mondta, hogy Orbán is öregszik, ő sem bírja már olyan jól. Navracsics Tibor és Lázár János szintén bírálta a kormányzó pártot. Lát ezekben igazságot? Az Index egyenként akarta feltenni kérdéseit, de Orbán azt mondta, egyben tegye fel őket. Így jött a következő, Bencsik Gábor kritikája, miszerint egyre arrogánsabb, agresszívebb a Fidesz politikája? Még Gulyás Gergely is elismerte, hogy változtatni kell a kommunikáción. Ez a terület Rogán Antalhoz tartozik, miniszter lesz-e 2020 végén? Kicsivel több mint egy évvel ezelőtt állt fel a Kesma, elégedett-e a működésével Orbán? Egy éve a kormányfő azt mondta, médiaellenszélben kell dolgoznia, ősszel viszont azt mondta, már ötven-ötven százalék az arány. Mi alapján állítja ezeket?

11:52 Mit gondol arról, hogy a fővárosban stadionstop nincs, viszont kórházstop van? Ezt kérdezte az Origo, Orbán viszont azt mondta: úgy látja, ő az Origo irányvonalánál jóval mérsékeltebb. Nyert a főpolgármester, ahogy a kerületi polgármesterek, így meg kell adniuk nekik a száz napot arra, hogy kiismerjék magukat a rendszerben. El kell készíteniük még a költségvetést is, ami a legnehezebb. Sok sikert kívánnak Karácsony Gergelynek, aztán majd találkoznak a következő kampányban. Várják addig is, hogy jól kormányozzák a fővárost. Orbán szerint azt látják, hogy összevissza beszélnek sok ügyben, de szerinte várják ki a száz napot. Olvasott egyébként az osztrák kancellárral egy interjút, amiben a kérdésre, hogy miként lehet együttműködni a szélsőjobboldali FPÖ-vel, a kancellár azt válaszolta: a választók döntik el, ki kerülhet hatalomra. Akárhogy minősítgetnek valakit, ha a választók bizalmat szavaznak valakinek, akkor joga van a vezetéshez. Ezt a miniszterelnök arra a kérdésre válaszolta, hogy az Origo szerint Dunaújvárosban szélsőjobboldali ellenzéki jelölt áll a rajthoz.

11:50 Felbomlott a centrális erőtér, megváltozott minden az önkormányzati választás óta? Sajnos a Fidesz nem tökéletes képződmény, úgyhogy mindig lehet javítani, mondta Orbán. De azért azon nem lepődne meg, hogy Magyarország demokrácia, így nyilván az ellenzék is nyerhet. „Ahol az ellenzéknek jobb jelöltjei voltak, ott nyilván nekik szavaztak bizalmat”, mondta. A győzelem sohasem végleges, a vereség sohasem végzetes, idézte Churchillt. A demokráciában mindig van kihívó, itt is – mondta. Ad absurdum megnyerheti az ellenfél a nagy meccset is, ezen nem kell meglepődni, folytatta Orbán a demokrácia dicséretét. Minden hiányosságával együtt pedig a demokrácia a legsikeresebb kormányzati forma mindenütt.

11:47 Ukrajna nagy ország, és ha bánt ez bennünket, ha nem, úgy is viselkedik. Minden magyar kísérlet ellenére nem jöhetett létre magas szintű ukrán-magyar találkozó, mondta Orbán. Ezt tudomásul veszi. De előbb-utóbb valaminek kell történnie. Úgy tudja, Orbán a nyugati kapcsolatait erősíteni akarja, amihez Magyarország nélkülözhetetlen. Az előző elnök alatt kifejezetten magyarellenes volt az ukrán politika, mondta, és reméli, ez változik.

11:44 A Reuters következett. Elkülönül amerikai-izraeli és iráni érdekszféra egymástól. Magyarország orosz projektekre alapoz erősen, mi lesz így? Hova futhat ki továbbá a magyar-ukrán viszony? Magyarországnak van energiastratégiája, ettől teljes mértékben elválasztott katonapolitikai-biztonsági stratégiával, válaszolta Orbán. Ő azt szeretné, ha az európai álláspont az izraeli-amerikai álláspont felé tájékozódna, csökkenjen a kettő között a távolság. Nem támogatja a magyar külpolitika azt sem, hogy az atomhatalmak köre bővüljön, ez a vörös vonal. A mi energiastratégiánk, ami a nukleáris energiát, továbbá a megújulókat akarja megnövelni, az a fenntarthatóság felé mutat szerinte. Hamarosan nem orosz forrásból is tudunk majd gázt szállítani, ez a cél Orbán szerint, hogy az északi rendszerben keringő gázhoz is hozzáférjünk. A magyar energiafüggetlenség jobb állapotban van szerinte, mint korábban. A fontos, hogy az épülő román termináltól ne csak vásárolhassunk, hanem tőkét is tehessünk bele.

11:41 Minden európai intézményben ott vannak Soros emberei, állította Orbán. Nem állítja, hogy többségben, de azért mindenhol jelen vannak.

11:36 Vannak országok, amik Orbán szerint bevándorló társadalmakat akarnak létrehozni. Ezek az országok „tudatosan átlépnek a posztkeresztény és posztnemzeti világba, ők mind bevándorláspártiak is. Liberális demokratáknak is nevezhetném őket.” Egy másik országcsoport szerinte nem akarja ezt, „azért harcoltunk 40 évig a kommunisták ellen, hogy a saját kulturális gyökereinkre alapulva építsük fel a keresztény Magyarországot.” Nekünk nincs Soros-fóbiánk, nem vagyunk fixáltak, állította, de szemben állnak egy olyan csoporttal, „amelyet a Soros-klán vezet.” Ehhez „civil szervezetnek mondott szervezeteket támogat, politikusokat segít.” Orbán úgy látja, a legtöbb ország ezt nem teszi szóvá, és a legtöbb ország pénzzel támogatja a szervezeteket. A magyar állam viszont szóvá teszi, a vita így a „Soros-féle univerzum vagy háttérhatalom” között fenn marad. Minek tekintjük Sorost? Egy tehetséges magyar embernek, mondta Orbán. Miután magyar, nem is lehet más, mint tehetséges, így sajnálják, hogy „nem velünk, hanem ellenünk van, pedig jobb lenne barátnak.”

11:33 A köztévé kérdezhet elsőként, természetesen a migráció kérdésében. Idén mekkora nyomás nehezedhet a magyar határra? Brüsszelben a köztévé szerint napirenden van a kötelező betelepítési kvóta, mi lesz így? Frans Timmermans találkozik az Open Society egyik vezetőjével, állította továbbá az M1. Orbán szerint elsikkadt az a győzelem, amit a kormány aratott Brüsszelben migráció ügyében. Ha azt mondta volna ki az EU, hogy a tranzitzóna fogva tartásnak minősül, akkor változtatni kellett volna a jogi rendszerünkön. De nem minősül annak Orbán szerint. Egyébként azt mondta, ha elítélték volna a tranzitzónát, akkor „pedagógiai okokból” még szigorúbb rendszert vezettek volna be.

11:31 EP- és önkormányzati választás is volt tavaly, most viszont több mint két év a kormányzásról kell szóljon. A kampányidőszak véget ért, a kormány ilyenben 2022 januárja után vesz részt, állította Orbán. A magyar történelemben voltak országépítő és országvesztő korszakok váltakoztak, a kormányfő szerint pedig 2010 óta utóbbi zajlik.

11:27 Nagy vita volt arról, csatlakozzunk-e azokhoz az országokhoz, amik 2050-re karbonsemlegesek lesznek. Orbán szerint viszont lehetséges, viszont rengeteg pénz kell hozzá. A klímarongálókkal kell megfizettetni a költségeket, a teher nem eshet a kicsik vállára. Közben ne emelkedjen a családok által fizetett energia és élelem ára. Nem a szegényebb országoktól kell elvenni a pénzt, tehát nem elfogadható, hogy a kohéziós alapokból vonják el a forrásokat. Atomenergia nélkül nem lehetséges klímasemleges gazdaságot építeni, az atomenergiát nem korlátozni kell, szögezte le Orbán. Minden illegális szemétlerakót fel kell számolni Magyarországon. Mentesíteni kell folyóinkat a műanyag PET-palackoktól, és ki kell vezetni a műanyag csomagolókat. Ezen még gondolkoznak, hogyan és miként menjen a folyamat.

11:26 Éghajlat-változási cselekvési tervet fogadtak el, a miniszter pénteken fog erről részletesen számot adni. Nem szükségszerű, hogy bármilyen összeomlás bekövetkezzen a Kárpát-medencében, mondta. A klímaváltozáshoz szépen nyugodtan és tervszerűen kell alkalmazkodnunk szerinte. A következő években ezt meg kell kezdeni. A kiindulópont szerinte nem kedvezőtlen. Huszonegy ország csökkentette a széndioxid-kibocsátást, miközben nő a hazai termék, Magyarország pedig a 21 ország között van – állította Orbán. A klímabajnokság élmezőnyéhez tartozunk, megelőzünk olyanokat, mint Németország vagy Hollandia – büszkélkedett. A magyar energiarendszer úgy módosul, hogy a villamosáram nagy részét Paks fogja nyújtani, a második pedig a napenergia lesz.

11:24 Nagy értékű, külföldi tulajdonú cégektől befogadott szolgáltatások okozzák az adósságot Orbán szerint. Ezek a cégek pedig extraprofitot halmoznak fel, mondta ki a már régen emlegetett varázsszót.

11:21 A kórházi várók, kórtermek és ahhoz kapcsolódó szociális helyiségek felújítása lesz most a prioritás, állította Orbán. Szerinte jogosak azok az észrevételek, hogy azok a helyiségek, ahol az emberek megfordulnak, nincsenek rendben. Minden több mint három éve felújított kórházban a kórtermek, várók és hasonlók felújítása lesz az első. Az ÁSZ súlyos jelentést fogadott el a kórházi adósságokkal kapcsolatban. Minden betűjét komolyan kell venni. A kórházi adósságfelhalmozás nem bocsánatos bűn Orbán szerint, hanem fedezet nélküli kötelezettségvállalás. Szerinte is aggasztó, ha az ember kórházi eladósodásról hall. 2020-ban egyetlen kórház sem halmozhat fel semmilyen adósságot, adta ki az irányt a miniszterelnök.

11:19 A szakdolgozók és a nővérek elvándorlása nagy gond, ezért 2,5-3 év alatt 72 százalékos béremelést terveznek. Januárban 14, az év második felében pedig húszszázalékos emelés jön. Ettől remélik, hogy az ápolókat és az egészségügyi szakdolgozókat sikerül itt tartani.

11:16 Százegy nagyberuházásról született döntés tavaly, ez összességében 1700 milliárd forintnyi beruházás. Az új munkahelyek 38 százalékban ázsiai beruházáshoz kötődtek tavaly, büszkélkedett el Orbán. Kínából, Koreából és Japánból érkeztek az új beruházások, ezt pedig visszaigazolásnak tekinti. A koreaiak voltak a legnagyobb beruházók, mondta. Különösen izgalmas év lesz szerinte az idei ebből a szempontból. Külön gazdaságvédelmi akciótervet akarnak ahhoz, hogy legalább két százalékkal nagyobb növekedés legyen, mint az EU átlaga. A februári országértékelő beszédében kifejti majd ezt Orbán.

11:13 Harminc év után először a foglalkoztatottak száma meghaladta a 4,5 millió főt – állította Orbánt. Tehát 2010-hez képest több mint 800 ezerrel többen dolgoznak Magyarországon. Így sem elégedett a kormányfő, „az nem járja, hogy a csehek megelőznek bennünket”. Magyarországnak nemzeti és kereszténydemokrata kormánya van, emiatt is a legalacsonyabban keresők fizetése nőtt a legnagyobbat – tette hozzá a miniszterelnök. Ők szeretnének lenni az a kormány, ami a szegénységet felszámolja Magyarországon. Az EU szerint 1,3 százalékkal kevesebb szegényünk van, mint volt, mondta. Viszont csak a nulla az elfogadható, ezért ami történt, nem elég.

11:10 Döntöttek szerdán, hogy meg kell növelni a szerb-magyar határon teljesítő katonák számát. Beélesítették a V4-ekkel kötött határvédelmi megállapodást is. Macedóniának továbbá haladéktalanul segítséget nyújt Magyarország, rendőri kontingenst útnak is indítottak.

11:08 Ha az iraki kormány a szerződést felmondja, akkor azonnal evakuálják a magyar katonákat. A török bevándorlásügyi főigazgatósággal tekintették át a migrációs helyzetet. Tavaly 450 ezer illegális határátlépő jutott be Törökországba. Ez az előző évhez képest 70 százalékos növekedés. Így a Görögország felé igyekvő menekültek száma is megnőtt, ahogy a balkáni útvonalon is növekedett a számuk – folytatta Orbán. Azért is foglalkoznak ezzel, mert a napi illegális határátlépések száma átlépte a százat.

11:06 Meghallgatták a legutóbbi kormányülésen a belügyminisztert, a pénzügyminisztert, foglalkoztak egészségüggyel, végül hosszú tárgyalás után megfogalmazták a nemzeti energia- és klímastratégiát – kezdte Orbán Viktor a sajtótájékoztatóját. Rakétatámadások érték az amerikai katonai bázisokat Irakban, volt ott magyar katona is, de egyikük sem sérült meg. Egy magas rangú katonai vezetőt vezényelnek a helyszínre, át is vette már ott az irányítást. Egyébként minden feltétel adott az azonnali evakuálásra.

Tavaly az év első kormányinfóját tartotta, most pedig a Karmelita kolostorba hirdetett évindító sajtótájékoztatót Orbán Viktor. A miniszterelnöktől ritkán lehet kérdezni, kormányfüggetlen lapoknak egyáltalán nem ad interjút, és sajtótájékoztatókon is szinte csak a közmédiának és a kormányközeli sajtónak szokott lehetőség jutni.

Kivételes alkalmak akadnak: tavaly például nőnap alkalmából tartott háttérbeszélgetést többek között a HVG.hu, az Azonnali és az ATV újságírónőjének. Viszont ezeken a a beszélgetéseken és sajtótájékoztatókon sem lehet sokkal többet megtudni, mint egyébként. Orbán például a Mészáros Lőrincre és Simicska Lajosra vonatkozó kérdéseket rendszeresen azzal kommentálja: üzleti ügyekkel nem foglalkozik. Ugyanez volt a helyzet, amikor a központosított médiabirodalom szóba került, csak ez esetben már a sajtóügyek voltak azok, amikkel szerinte nem foglalkozik.

Korábban arról lehetett hallani, hogy az Orbán-sajtótájékoztatónak lesz folytatása, a miniszterelnök ismételten kiáll majd az újságírók elé. Az RTL Klub decemberben érdeklődött Havasi Bertalan sajtófőnöknél, hogy valóban lesz-e Orbán-kormányinfó. Havasi azt válaszolta: „Orbán Viktor mindig betartja, amit ígér.”

Kövesse velünk az évnyitó miniszterelnöki sajtótájékoztatót. Kollégánk már a helyszínen van, hogy feltehesse kérdéseinket a kormányfőnek.