Orbán a mókusok előtt: így szerepelt a cinikus zseni

Vessetek a mókusok elé – harangozta be a csütörtöki, pontosabban éves Orbáninfót Facebook-oldalán a miniszterelnök. Ezek szerint oroszlánokat nem lát a színen, ami nem csoda, hiszen ezt az egy eseményt leszámítva esélyt sem ad arra, hogy valódi kérdéseket feltevő újságírókkal vagy szakértőkkel találkozzon. A felhívás nyomán némi Woody Allen-i önkritikát várni is naivitás lett volna. Orbán Viktor sajtótájékoztatója ellenben hosszú volt és rengeteg téma felmerült, ezeket igyekszünk most rendszerezni és a teljesség igénye nélkül elemezni.

Ne legyünk elfogultak

Ha egy lépést hátrább lépünk, és igyekszünk kerülni minden – Orbán Viktor által többször is hangoztatott – elfogultságot, akkor egy végtelenül tehetséges, a rajongó hallgatóságát maximálisan kiszolgáló, de közben többször ellentmondásba keveredő és végtelenül cinikus embert láthattunk bő két és fél órán keresztül magunk előtt. Sok stratégiai kérdésben meglepően nyíltan beszélt, ám amint családja kétes üzleteire vonatkozó kérdést kapott, azonnal terelni kezdett, egyértelművé téve, hogy ez a téma tabu. Minden bizonnyal épp Tiborcz és Ráhel, valamint az édesapa gazdasági ügyei miatt kerüli Orbán ilyen feltűnően az interjú- és vitahelyzeteket, csoda pedig most sem történt. Ezt a kínos távolságtartást a kormányfő következetesen azzal magyarázza, hogy a sajtó végtelenül ellenséges vele, miközben az országban amúgy szabad a média, a viszonyok sokkal kiegyensúlyozottabbak, mint korábban. Szerinte.

Orbánnak mindazonáltal évek óta nem volt akkora szüksége pozitív szereplésre, mint most, hiszen a rendszer luftballonja érezhetően ereszteni kezdett, és nem csupán az októberi önkormányzati választási eredmények szúrták bele a tűt. A miniszterelnök 14 éves kormányzásról beszélt, ez idő alatt a birodalmi lépegető kétségtelenül berozsdásodott, vezetőjével együtt, aki immár hibákat vét, csaták nyerhetők vele szemben. (Ha háború még nem is.) Ennek a képnek az eloszlatása pedig létkérdés a hatalom számára, az Orbán-hitben megingathatatlan B-közép már kevés lesz a rendszer működtetéséhez.

Aki pedig esetleg fennakad a címben szereplő zseni szón: rendben, ne essünk túlzásba. De: hosszú ideje nem lehettünk tanúi annak, hogy minden mellébeszélésével együtt ilyen intellektuális szintű vitát hallgathassunk, amelyen parlamenti szerepléseihez, felolvasó délutánjaihoz képest a miniszterelnök kommunikációs szempontból ezúttal jól szerepelt. Ekézni lehet a hatalmat és kell is, ám ez a bő két és fél óra kérdés és figyelmeztetés is egyben: vajon ki csinálja utána legalább ugyanígy?

Az egyszerűség kedvéért gyűjtsük témacsokrokba a lényeget, kezdjük is az Orbán Viktor számára a legfontosabbal, a mindenáron való győzelemmel.

Győzelem, győzelem, győzelem

Ha nem győztek volna még így is több helyen az önkormányzati választáson, mint az ellenzék, nem biztos, hogy meg tudta volna őrizni pártelnöki pozícióját – mondta a rendezvény vége felé a miniszterelnök, amikor már mindenki fáradt volt, de egy ilyen kijelentésre mégiscsak érdemes volt felkapni a fejünket. Régi tanulság, hogy Orbán számára a gyakoroló politikusok esetében a siker, a tekintély, az erő az egyetlen lényegi mérce, itthon és a nemzetközi kapcsolatrendszerében egyaránt. Ez a három korábbi kancelláriaminiszter napokban tett (nem eget rengető) bírálataira tett reakciójából is kiderül. A „tanár úr” Stumpf Istvánt most szinte atyai barátként emlegette, a Európai Bizottságot megjárt Navracsics Tibor munkájára továbbra is számít, miközben a sokat próbált Lázár János majd akkor beszéljen, ha visszaszerezte Hódmezővásárhelyet. Ezt nem mondta ki ilyen nyersen, de mondandója lényege ennyi volt.

Ami a kormányátalakítást illeti, a „nix ugribugri” politikáját hirdette, kvázi azt üzenve a sajtónak: ugye nem gondoljátok, hogy majd a ti nyomásotokra, a ti színetek előtt fogom bejelenteni Rogán Antal jegelését?! Óvatosságról, szuverén személyiségekről, az esetleges hibák megbeszéléséről szónokolt, ami magyarul annyit tesz: ebből még bármi lehet, csak nem most. Majd. Amikor ő akarja. A lényeg, hogy mindenkit, a saját legbelsőbb környezetét is bizonytalanságban tartsa és teljesítményre kényszerítse.

A világpolitika színpadán

A bizonytalanságban tartás az európai és globális ügyek területén is fő tárgyalási technikája, fontos felvetéseket dobott be a miniszterelnök, anélkül, hogy bármilyen konkrét lépés ezután számon kérhető lenne rajta. A Néppárt esetében arról értekezett, pártcsaládjuk zsugorodik, veszít erejéből, rossz az irány, nem áll ki értékei mellett. Kérdés, vetette fel, hogy a Fidesznek lesz-e lehetősége arra, hogy visszaterelje a Néppártot a régi mederbe, anélkül, hogy kimondaná, szinte meg is adva a választ, hogy nyilván nem. Vagyis a felelősség nem az övék, a kudarcot sem ők szenvedik el világértelmezése szerint, hogy ha a régi barátok nem képesek megérteni a világ működését. Felvetette egy új kereszténydemokrata kezdeményezés lehetőségét, ellensúlyozandó Macron vonalának felemelkedését és a liberális sodort. Ám amikor visszakérdeztek, ez új frakciót is jelenthet azt felelte: ő ilyet nem mondott. „Varsóból kedden jöttem vissza” – vetette oda somolyogva a sorok közt olvasóknak.

Orbán imád fürödni a világtengerekben, maga is elárulta korábban, hogy szeret válsághelyzetekkel foglalkozni – nyilván jobban is illik támadhatatlan személyiségéhez, mint hogy a család botrányai miatt vagy a kisvasútról kelljen magyarázkodnia. Az iráni válságról sokat beszélt, letéve voksát az amerikai, izraeli irány mellett. És ha – nem leplezve sajnálatos provincializmusunkat – ezt a diskurzust visszatereljük a belpolitika felé: bizony, amennyiben ezek a mondatok tovább habosodnak a közbeszédben, akkor alighanem az eddig sorosista, zsidó-szabadkőműves összeesküvésekkel jól lakatott B-közép tagjai felhúzzák majd szemöldöküket.

Irán ügyében összességében hárított minden nemzetközi felelősséget, nem mintha bárki arra gondolt volna, hogy személyesen Orbán küldte rá a drónt Szulejmáni tábornokra. De feltűnő volt, hogy miközben ő mégiscsak tízpercenként hangsúlyozza kereszténydemokrata mivoltát, egyetlen szót sem szólt arról, hogy a konfliktusok éleződése során a legfontosabb, amire összpontosítanunk kell: az emberéletek védelme. Ha közvetlenül nem is tehetünk a vérontás ellen, legalább beszélni lehet és kell róla. Már csak azért is, hogy véletlenül se gondoljuk: a kereszténydemokrácia valójában csak egy újabb csomagolópapír.

Bűnös kórházvezetők, ígéretek tengere

A kormányzati propagandagépezet nyilván érzékelte, hogy hiába a migráns zombiapokalipszis, Soros és Brüsszel, tíz év folyamatos kormányzás után csak felmerül még a rajongó Bözsi néniben is a kérdés, miért szakad rá a plafon a kórházban. Felelősséget természetesen nem vállalt a tarthatatlan állapotok miatt a miniszterelnök, ahogyan nem vállal semmiért sem. Nem beszélt az ágazat súlyos alulfinanszírozottságáról, szerkezeti válságáról, és arról sem, hogy sámándobolástól nem javul a társadalom egészségi állapota – ami még mindig az egyik legrosszabb Európában.

Ám végre legalább megvannak a „bűnösök”: az intézményeiket súlyosan eladósító kórházvezetők. Akik nem csak hibáztak, bűnt követtek el. Az igazgatókat fedezettség nélküli kötelezettségvállalással vádolta és leszögezte: egyetlen kórház sem halmozhat fel hiányosságokat. Mondta ezt úgy, mintha az intézményvezetők jókedvükben ne fizették volna ki a beszállítókat. Vagyis a problémát eltávolította magától, úgy téve, mintha a kiadott új parancsok, vagy épp a szakminiszter utasítgatása megoldaná a problémákat. Konkrétumok említése nélkül extraprofitit felhalmozó külföldi cégeket is emlegetett, alighanem a gyógyszergyárakra, beszállítókra célozgatva, ami szakmai vitalapnak jó lehet, a célozgatás viszont aligha visz előre. Persze politikailag igen, időhúzásra jó lehet.

2,5-3 év alatt 72 százalékos béremelést ígért az ápolóknak, csak nem fejtve ki az igazság minden részletét. Az például nem derült ki, hogy miből? Halkan tesszük hozzá, a pedagógus béremelés előtt is hasonlóan nagy számok repkedtek, a végeredmény viszont erősen árnyalta a képet.

Mindjárt itt a Kánaán

Legnagyobb arányban az alacsony keresetűek jövedelme nőtt, állította a miniszterelnök, lesöpörve azokat a statisztikákat, amelyek szerint nőttek a társadalmi különbségek, magas az iskolai lemorzsolódás aránya, százezrek tb-jogviszonya vált kérdésessé, és így tovább. – Az Orbán kormány akar lenni az, amelyik felszámolja Magyarországon a szegénységet. 1,3 millió szegénnyel kevesebb van, a súlyos nélkülözésnek kitettek aránya is a harmadára csökkent. De a nulla az elfogadható szám – hangoztatta, miközben a valóság ásított egy nagyot.

Felvetette a miniszterelnök ugyanakkor azt is, hogy az eurózóna lassulása miatt mielőbb gazdasági akciótervre van szükség Magyarországon is, aminek részleteiről februárban mond majd el részleteket. Természetesen távolról kerülte annak boncolgatását, hogy a magyar gazdaság milyen brutális mértékben kitett a külpiacoknak, különösen a járműiparnak. 2020 különlegesen izgalmas év lesz – állította. Egyre kíváncsiabbak vagyunk.

Ide kell idézzünk még egy tételmondatot, ami egyértelműen a bázisnak szólt: Bűnözőknek egy fillért se fizessünk! A kormányfő állítása szerint ezt igazságügyi miniszterének, Varga Juditnak mondta arra utalva, hogy elege van abból, hogy a rossz börtönkörülmények miatt köztörvényesek perelnek ki rendre milliókat az államból. Könnyű helyeselni az orbáni felszólításra, mégis milyen már, hogy gyilkosok nyerészkedjenek, igazság is lehet ebben, csak a valóság ennél csöppet bonyolultabb. Más esetben Orbán rendkívül ügyel annak hangsúlyozására, hogy az igazságszolgáltatás ügyeibe nem szólhat bele a hatalom, most mintha mégiscsak erről volna szó.

Csoda történt, mégis van klímaváltozás

Érzékelve, hogy éghajlati kérdésekben akadnak nagyobb szakértők a világban Schmidt Máriánál, 180 fokos fordulatot véve eminens klímaharcos szerepét öltötte magára a miniszterelnök, egészen előremutató, de legalábbis konkrét intézkedések lehetőségét vetve fel. Erről is majd februárban fogunk többet tudni.

Íme a tételmondatok: A Kárpát-medence képes eltartani a népességét, ha alkalmazkodunk a klímaváltozáshoz. A kiindulópont nem kedvezőtlen, Magyarország az első harmadban van a klímabajnokságban. Magyarországot 2050-re klímasemlegessé lehet tenni, 50 ezer milliárd forintba fog kerülni. Elsődlegesen a klímarombolókkal kell kifizettetni. Ne emelkedjenek a családok költségei, ne a szegény európai országoktól vegyék el a pénzt. Atom és nap – ezekből érkezzen az energia.

Februárra jön az intézkedési terv. Még nincs kész, de a dokumentumban benne lesz: 2022-től csak elektromos busz állhat forgalomba a városi tömegközlekedésben. Minden illegális szemétlerakót fel kell számolni. Mentesíteni kell a folyókat a műanyag palackoktól. A műanyag csomagolóanyagok kivezetését is tervezik.

Orbán érti, mennyire kínos a propagandasajtó

Finoman beszólt az Origónak, ismét túlteljesítő riporternek válaszolva mérsékeltebbnek nevezve magát a propagandakiadványnál. Nem a legkedvesebb arcát mutatta egyik kormányközeli lap képviselőjével szemben sem, akik hozták a szokásosat, úgy kérdeztek, ahogy szerintük elvárják tőlük.

Talált igazságot abban, amit az RTL munkatársa vetett fel, hogy vezető politikusaik nem állnak elég rendszeresen a sajtó rendelkezésére, bedobva, hogy a kampányüzemmódból vissza kell térni a normál üzemmódba. De az ilyen megengedőbb mondatoktól kár csodát várni, ez mentalitásbeli kérdés. Nincs olyan, hogy hosszú éveken át bojkottálják szinte a teljes kritikus sajtót, még csak technikai jellegű írásbeli kérdésekre sem válaszolnak, majd ugyanazzal a személyi gárdával minden megváltozik. Nem, ez nem így működik. Visszakérdésre már nem adva módot Orbán ezen a ponton is terelt, a Tiborcz-botrányra vonatkozó felvetésre inkább arról beszélt, hogy több pénzt visznek ki innen a befektetők, mint amennyit a magyar cégek külföldről hazahoznak, ezt pótolják az uniós források.

A Kesma ügyét (Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány) is eltolta magától (mintha teljesen természetes evolúció révén jött volna létre ez a szörnyszülött), ez egy magánalapítvány, a közhatalomnak nem dolga értékelni a teljesítményét – mondta. Ha azt látja, hogy elszaporodik a fake news-ok száma, azt esetleg szóvá teszi, de nem szól bele a média működésébe. Nem lép fel azzal az igénnyel, hogy az újságírók megváltoztassák a nézeteiket, azt gondolja, ebben a teremben is, ahol van, 80-20 arányban elvesztené a választást. A helyzet régen ennél rosszabb volt, most szerinte összességében kiegyensúlyozott a helyzet, viccelődött Orbán Viktor.

Tényleg nem kellett azonban nagy odafigyelés ahhoz, hogy egyértelműen érzékelhető legyen Orbán Viktor véleménye a leginkább revolversajtóként működő propagandáról.

A Hír Tv riportere képes volt arra kérni a miniszterelnököt, hogy értékelje Gréczy Zsolt ügyét, amit Orbán természetesen nem tett meg. Ez a helyzet számára kétségkívül méltatlan volt, a kérdést diktáló tévés vezető számára pedig minimum kínos. Egy kérdésre, ami Bencsik Gábor kormányközeli újságíró korábbi, finoman kritikus írására vonatkozott így kezdett – a másik Bencsiket is említve – válaszolni a miniszterelnök: „Bencsik Gábor András Jóska”. Hogy a propagandisták levonnak-e ebből bármilyen következtetést, ő dolguk, tanulságnak elég annyi, hogy a pártélet rovat úgy, ahogy van kínos. Sőt.