Újra egyesül az LMP és a Párbeszéd?

Újra egyesül az LMP és a Párbeszéd?

Karácsony Gergely (Fotó: Farkas Norbert/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Újra egyesülhetne a Párbeszéd és az LMP – ezt nyilatkozta Karácsony Gergely a Mozgó Világ című folyóiratnak. A politikus szerint sok olyan ok megszűnt, ami a Párbeszéd és az LMP különállását indokolta, ma két fél zöld pártunk van, így hasznosabb lenne hasznosabb lenne egy egész.

Az Azonnali.hu megkérdezte az LMP politikusait a kérdésről. Kendernay János, az LMP társelnöke azt mondta, előremutató a főpolgármester javaslata. Ugyanígy vélekedett Ungár Péter is (aki egyébként az Azonnali többségi tulajdonosa), aki „megfontolandónak” nevezte a főpolgármesteri javaslatot. Szerinte ugyanis miután „ez a két párt volt már egy párt, ebből adódóan hasonló dolgokat gondol a világról”, nehéz elmagyarázni a választóknak, hogy miért van szükség két zöldpártra is.

Ungár szerint még közel sem biztos, hogy összeborulás lesz a dolog vége, de azt beismerte, hogy megindultak a beszélgetések ebben a kérdésben a két párt között, azt viszont műhelytitoknak minősítette, hogy melyik párt kezdeményezett. Ettől eltérően nyilatkozott Kendernay, aki tagadta, hogy tárgyalások lennének a két párt között.

Erőss Gábor párbeszédes józsefvárosi alpolgármester és korábbi alelnök szerint már sok-sok évvel a pártszakadás után úgy érzik, „több az, ami összeköt, mint ami elválaszt”, és bár akár újra is egyesülhetnek, nem a pártok szétválásáról és összeolvadásáról kéne szólnia a politikának. Hanem például arról, hogy a közös ügyekben és alapelvekben együtt tudjanak dolgozni, ebben pedig nagy segítség, hogy ezt Karácsony Gergely főpolgármesterségével egy csomó kerületben a gyakorlatban is meg tudják valósítani.

Megkérdezték, hogy megbocsátott-e már egymásnak a két pár a szakadás sérelmei miatt, erre az alpolgármester úgy felelt: „egyvalakiben érzem, hogy dolgoznak benne a régi sérelmek, ő viszont már nem tagja az LMP-nek” – célozgatott Erőss Gábor. – Nagyfiúk, nagylányok vagyunk, a sérelmeket már feldolgoztuk – jelentette ki.

Az LMP még 2009-ben alakult, majd 2010-ben be is jutott az Országgyűlésbe. 2013-ban élte válságát: a később a Párbeszédet megalakító politikusok ugyanis otthagyták addigi közösségüket. A szakítás oka az volt, hogy az LMP nem akart szövetségre lépni az akkor Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt párttal, míg a párbeszedések igen.