Rétvári: Konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai szegregációban érintett családokkal

Rétvári: Konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai szegregációban érintett családokkal

Gyöngyöspata, cigánysor (Fotó: Takács Kitti)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Közvetlen konzultáció kezdődik a gyöngyöspatai szegregációs perben érintett családokkal; a település önkormányzata és a tankerület a jövő héten levélben keresi meg az érintetteket – jelentette be Rétvári Bence. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára azt is elmondta, hogy szervezett képzések széles választékát kínálják. Mint az már korábban kiderült, a kormány a nagyjából 100 millió forintos, jogerős ítéletben megszabott kártérítés kifizetése helyett így oldaná meg a helyzetet.

Az államtitkár – az MTI tudósítása szerint – azt mondta, hogy az érintetteknek különböző képzéseket kínálnak és írásban várják tőlük a választ, hogy melyiket fogadnák el. Itt érdemes megjegyezni, hogy már nem gyerekekről, hanem jórészt fiatal felnőttekről van szó. Kínálnak szakképzést, a gyöngyösi felnőttképző 10-12 hónapos, korábbi OKJ-s jegyzékében szereplő tanfolyamai mellett pszichés segítséget, idegen nyelvi képzést, informatikai képzést, beilleszkedést segítő és traumafeldolgozó foglalkozásokat, továbbá az alapkompetenciákat segítő kiegészítő foglalkozásokat. Felajánlják a belépést a szakképzési Hídprogramba is, hogy segítsék azokat, akiknek esetleg nincs meg az alapfokú képzése, és így majd szakképzést kaphassanak.

Közpénzzel kitömött ügyvédi iroda képviselte az államot a gyöngyöspatai szegregációs perben | Magyar Hang

Az érintett fiatalok legalább két szakképzés megszerzésének lehetősége közül választhatnak Gyöngyösön vagy 15 kilométeres vonzáskörzetében. A felajánlás szerint a képzés, a tananyag ingyenes, kifizetik a vizsgadíjat és az oktatási intézménybe eljutás utazási költségét is.

Korábban egyébként lapunknak az egyik érintett család azt mondta a szegregációs oktatásban részesülő egyik fiatalról, hogy „kiballagott a nyolcból, de nem tud írni-olvasni”.

A 444.hu tudósításában az is szerepel, hogy az államtitkár arra a kérdésre, hogy mi lesz azokkal a családokkal, akik nemet mondanak a  természetbeni kártérítésre, csak annyit felelt, hogy „majd meglátjuk”. – Mi elismerjük, hogy őket kár érte, nem is ennek nagyságrendjével vitatkozunk, hanem azon, hogy a jóvátétel miképpen történjen. A teljesítés módjában egyeztetünk a felperesekkel, és ha sikerül velük megegyezni, az teljesen jogszerű” - tette hozzá.

„Segédmunkások lesznek, míg élnek a földön" | Magyar Hang

Az államtitkár beszámolt arról is, hogy az ötlet felvetődése után kezdetben nyitottságot tapasztaltak, néhány nappal később olyan választ kaptak, amely szerint a jogi képviselő nem tartja valószínűnek, hogy ilyen egyeztetés eredményre vezetne. Ezúttal is a perben szereplő cigány családokat képviselő alapítványt, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítványt bírálta azzal, hogy nem volt konstruktív, hanem továbbra is csak „a botrány még nagyobbá tételére” törekedett. Azt is mondta, hogy a szervezet az ott élő romák segítésében, hanem abban érdekelt, hogy „a Soros-hálózat tagjaként” további feszültséget gerjesszen és minél nagyobb összegű kártérítéseket próbáljon állami szervekből, önkormányzatokból, tankerületekből „kisajtolni”.