Az ösztöndíj, ami megosztotta az írótársadalmat

Magyarországon már nem is csodálkozhatunk azon, amikor valami az ellenkezőjeként sül el, mint ahogy tervezték. Ezúttal a Térey-ösztöndíjak esetében láthattuk, milyen az, amikor hiába a jó szándék, csak több megosztottságot generál az, ami akár az egységet is szolgálhatná. Mert hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum által létrehozott ösztöndíj nyerteseit közéleti-világnézeti szempontok alapján nem igazán tudjuk egységbe sorolni. Tegyük hozzá, az utóbbi években főleg a most hatalmon lévő kulturális vezetés tett arról, hogy az árkok mélyüljenek, a megosztottság erősödjön. Nem a most a Térey-ösztöndíj átvétele ellen kardoskodók osztották egyoldalúan az állami díjakat, hoztak végzetes helyzetbe kulturális folyóiratokat vagy épp a nagy múltú József Attila Kört. De nem is ők álltak a Kinek a kulturális diktatúrája? sorozat mögött, a PIM meghívottjait vélt politikai alapon listázva. Emlékezhetünk, Szakács Árpád sorozatában még Térey Jánost is megtalálhattuk egyik-másik felsorolásban.

Igaz ugyanakkor az is, hogy Demeter Szilárd egy másféle intézetvezetői irányt lengetett be, miután menesztették a Szakács által betámadott Prőhle Gergelyt. Ezt az irányt látszott erősíteni a tavalyi tragikus halál után Téreyről elnevezett ösztöndíj, ami a középgeneráció tehetséges alkotóinak válláról venné le a megélhetés nyomasztó terheit. – Ezt a strukturális hiányt csak a vak nem látta: volt ösztöndíj a pályakezdőknek – Móricz, Babits, Örkény –, az élő klasszikusok egy része is juttatást kap a Digitális Irodalmi Akadémiától vagy az MMA-tól, de a tágabb értelemben vett középgenerációra célzott alkotói ösztöndíj hiányzott. Épp Téreyvel beszélgettem erről tavaly januárban, mert nem volt idegen a gondolat, része volt a főigazgatói pályázatomnak is, bár akkor nagyobb léptékben – tízéves ösztöndíjban – gondolkodtam. Főigazgatóként nyilván számolnom kell a költségvetési mozgástérrel is – részletezte lapunknak Demeter.

Térey esetében tavaly óta többször hallhattunk az egzisztenciális terhekről, és arról, mennyit kellett dolgoznia azért, hogy biztos hátteret tudjon teremteni. De ne feledjük, előtte ez egyáltalán nem volt valami közismert dolog: akik közeli barátai voltak, azok tudták esetleg, mennyit kell dolgozni egy nap, hogy íróként meg tudjon élni. „János ugyanis egész életében nem részesült sem tartamában, sem összegében olyan nagyívű támogatásban, amiért pedig mások érdekében is tárgyalt – és amit most a Térey-ösztöndíjasok megkapnak. Nekem semmilyen érdekem nem fűződött ehhez a díjazáshoz, legfeljebb a szándék, hogy jöjjön létre már valami jó dolog az íróknak” – fejtette ki már a feleség, Harmath Artemisz a Népszavának. Kiemelte továbbá, hogy a férje igyekezett hídember lenni, most pedig helyette is tovább próbálkozik.

Mellette a kuratóriumban jelen volt többek között Antal Nikoletta (FISZ), Mezey Katalin (MMA), Lakatos Mihály (Előretolt Helyőrség Íróakadémia), Sárközy Bence (a Térey-hagyaték gondozója), Szakonyi Károly és Várady Szabolcs (DIA), továbbá Szkárosi Endre (Szépírók Társasága) is. Egy ideig úgy volt, a díjazás terén kizáró indok lesz a KMTG- és MMA-tagság, de végül ez változott. Szkárosi az e heti Magyar Narancsnak azt mondta, volt vita arról, hogy részt vegyenek-e a folyamatban, de belementek, mert több középgenerációs írónak nagy szüksége van a támogatásra. „Demokratikus úton döntöttünk a jelöltekről, körülbelül 120-an szavaztak, az elnökség csak összesítette a listát. Az első 30 jelöltünk közül 3-4 tagtársunk jelezte, hogy nem szívesen lenne ösztöndíjas, helyükre a sorrendben utánuk következők kerültek” – magyarázta.

Nem meglepő, hogy akadnak, akik írói integritásuk érdekében nem szívesen kerülnek egy lapra azokkal, akik olyan engesztelhetetlenül sorolnak be a kultúrharcba. Bartók Imre is többek közt ezzel indokolta a díj át nem vételét: „lehet nézegetni a díjazottakat innen, onnan, de hát mégiscsak: OJD, aki az elvbarátaival egy-két éve még más írók, többek közt a barátaim ellen uszított a pártlapban.” Hasonlót emlegetett Csehy Zoltán is a Dunszt.sk-nak: „a győztesek között közmegbecsülésnek örvendő, jelentős alkotók és közismert irodalmi élősködők egyaránt szerepeltek, sőt akadt olyan személy is, akinek »irodalmi« tevékenysége egy pályakezdő színvonalát is alig éri el, s akinek a köteteit fellépésétől kezdve negatív kritikai visszhang kíséri, a bizottság tagjait gyaníthatóan aligha irodalomesztétikai szempontok vezették.” Peer Krisztián költő szintén azt mondta a Narancsnak, hogy jelölték volna, de kérte, hogy inkább ne.

Bartók helyét Bartis Attila vette át, illetve az ösztöndíjasok között van például Szilasi László, Sajó László, Háy János, Zalán Tibor, Orbán János Dénes, Csender Levente. Kérdeztük Demetert is Bartók érveiről. – Joga van a véleményéhez. A döntéseimben viszont nem befolyásol a véleménye, a saját életemet élem, nem a Bartókét. Az az ő élete, vagyis tiszteletben tartom a döntését, részemről a téma lezárva – válaszolta a PIM vezetője.

Bartók egyébként a héten tette közzé, hogy bár úgy volt, ő képviselheti Magyarországot az Irodalom éjszakája rendezvényen, de az ösztöndíj elutasítása után visszavonták a jelölését. Ezek után döntött a díj visszaadása mellett a lapunknak nyilatkozó Keresztesi József, illetve Zoltán Gábor és Szőcs Petra. A Külügyminisztérium lépését nyilatkozatban ítélték el a Térey-ösztöndíjasok is, ahogy a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) is tiltakozott az ellen, hogy retorziók érjék a támogatást el nem fogadókat. Kiálltak ugyanakkor az ösztöndíj koncepciója és saját jelöltjeik mellett, azt pedig elfogadhatatlannak tartják, hogy a vissza nem lépőket nyilvánosan megbélyegezzék.

A Külügyminisztérium ezek után nem is csinált titkot abból, hogy Bartók gesztusa miatt mondták le a jelenlétét. „Bartók Imre Facebook-posztjában egyértelművé tette, hogy nem kíván részese lenni a kormányzat által szervezett és finanszírozott kulturális életnek” – reagáltak az Azonnalinak, hozzáfűzve, hogy ha meggondolta magát, mégis szívesen látják az Irodalom Éjszakáján. Demeter Szilárd pedig azt mondta szintén az Azonnalinak, hogy ő nem üzent a külügynek, de „Bartók egy mozdulattal megsértette az egész államapparátust is, a külügy joggal vette magára a sommás véleményét.”

Nemcsak A patkány éve szerzője, de Parti Nagy Lajos is bírálta nemrég Demetert, a 168 Órának adott interjúban kijelentve, hogy addig nem teszi be a lábát a múzeumba, amíg ő a főigazgató. Demeter Szilárdnak viszont más nem tetszett: „Magyarország egy szabad ország, mindenki oda nem megy, ahová akar. Én sem megyek el egy rakás helyre, bár nem gondolom, hogy ennek hírértéke lenne. Parti Nagy interjújával más bajaim vannak. Már megint magyarozik, azt mondja, hogy a magyarok háromszor választották vissza a diktátorukat. Ezzel gyakorlatilag lehülyézi a magyar választópolgárokat. Ehhez is joga van, csakhogy a DIA-apanázst ugyanezen magyar választópolgárok adójából biztosítjuk a számára, szóval számomra ez visszatetsző. Vagy adja meg a tiszteletet azoknak, akik az adóforintjaikból vastagon elismerik az ő művészetét, vagy ha ennyire lenézi őket, akkor ne fogadja el a közpénzt.”

Hasonló szempont egyébként felmerült a Térey-ösztöndíjak esetében is. A havi bruttó 320 ezerért cserébe nemcsak kötetet, de projekttervet, beszámolót is elvárnak például, de felmerült többekben a lehetséges politikai öncenzúra elvárása is. Főleg, hogy 2021 végén legalább öt emberrel nem hosszabbítanak szerződét a 45-ből. Nem érezhetik ők ezek után úgy, hogy ha Parti Nagyhoz hasonlóan élesen fogalmaznak, akkor szembesítik őket az elfogadott közpénzzel? – kérdeztük Demetert. „Főigazgatóként egy szót se mondtam Parti Nagy DIA-juttatásáról. Ha anno beválasztották, akkor jár neki, nem az én dolgom felülbírálni. Én csak azt állítom, hogy ha az adófizetők pénzét elfogadom, akkor nem hülyézem le az istenadta népet. Ez nem írói, hanem emberi kérdés. Ez olyan, mintha ön a Magyar Hang előfizetőit gyalázná. Lehet, de nem túl elegáns” – mondta erre a PIM-vezető. Aki elmondása szerint nem vár mást, mint jó műveket. – Ha a 45, illetve távlatilag 40 téreys a következő öt évben legalább tíz olyan művet ír, amit száz év múlva is olvasnak a magyarok, akkor a célunkat elértük – jegyezte meg. Állítása szerint a döntéshozatalban nem vett részt, a lehető legszélesebb szakmai konszenzust akarta elérni.

Arra pedig, hogy miért kell 2021 végén legalább öt embertől megválni, többek között az Azonnali kérdezett rá nála. Demeter egyebek mellett úgy reagált: „az se baj, ha van egy kis verseny. Sok pénzről van szó, minden szerződéshosszabbítás pozitív visszacsatolás. Ha pedig valaki hátradől, nem csinál semmit, akkor egy olyan ember helyét foglalja el, aki legalább annyira tehetséges, és még dolgozna is.”

A Térey-ösztöndíjak megosztották az írótársadalmat, voltak, akik nyíltan arról beszéltek, hogy nem szabadna elfogadni azt, mások viszont úgy látták, nem kellene az elfogadókat presszionálni. „Orbán János Dénes Térey János-díjas” – foglalta össze egy hexameterben Péterfy Gergely író, mit érez problémásnak az egészben, míg Karafiáth Orsolya és Peer Krisztián úgy vélték, nem lenne szabad ebben részt venni. „A reálpolitizálás: önfeladás” – jelentette ki utóbbi a Narancsnak.

Vannak persze, akik nagyon is jó lehetőségnek tartják az ösztöndíjat. Győrffy Ákos például arról írt a közösségi oldalán, megtisztelve érzi magát, és a szerződésben semmi olyan nincs, amit ne tudna vállalni. „Szóval a részemről rendben, a következő éveket pedig különféle tengerparti szállodákban szándékozom eltölteni a családdal és tervben van egy cégalapítás is, hála a felmarkolható millióknak. Az ösztöndíj munkatervébe is ezt írom majd: oligarcha szeretnék lenni” – ironizált.

Szintén arról számolt be Facebook-oldalán Keresztesi József, hogy teljesen hétköznapi ösztöndíj-szerződésről van szó, mást nem is fogadott volna el. Szerinte Bartók és Csehy lépése szuverén és tiszteletre méltó, de a díjat elfogadókat sem szabadna megbélyegezni. „Ezek szerint tehát A harmadik híd vagy az Orgia című regények, a Nyakkendő című vers vagy a Cs. Gyimesi Éva hátizsákja című esszé szerzőiről azt feltételezzük, hogy elég elhúzni az orruk előtt egy köteg pénzt, és egyik pillanatról a másikra amorális zombivá válnak. Hogy még csak kétely sem merül fel ebben a tekintetben, azt nagyon furcsának találom. Az is lehet, hogy az ember rosszul méri föl a helyzetet. Vagy rossz premisszák alapján hoz logikus döntést. Ettől talán még nem kellene, hogy megvetés övezze; esetleg fel lehetne tenni pár kérdést, el lehetne kezdeni egy párbeszédet. Ennek az elmaradása, nem tagadom, keserűséggel tölt el” – kommentálta lapunknak a közösségi médiás nyomást.

Hogy az ösztöndíj mit jelenthet a gyakorlatban, arról pedig elmondta: „Írtam egy verses meseregényt, aminek olyan körülmények között, amikor nem kell másra koncentrálni, körülbelül egy bő fél évet vett volna igénybe a megírása. Én ezt a könyvemet ehhez képest négy év alatt tudtam befejezni, amiben benne volt két kilenc hónapos leállás is, nyár végétől a következő nyár elejéig. Mivel szabadúszó vagyok, nagyon meg kell fontolnom, hogy milyen munkába fektethetek több évnyi energiát”. Ugyanakkor a Bartók Imrét illető szankció miatt a héten mégis visszalépett az ösztöndíjtól, de mindez elmondása szerint a fenti álláspontját nem befolyásolja.

A szintén ösztöndíjas Orcsik Roland lapunknak kifejtette: a hosszútávú ösztöndíj tervét jónak tartja, az a középgeneráció számára hiánypótló, miután a kis könyvpiac eleve nem tudja eltartani az íróinkat, akik így nem is tudnak „csak a szépírói munkájukra, nagyobb terveikre összpontosítani, akárcsak a tragikusan elhunyt Térey János.” A döntnökök és díjazottak terén egyaránt érezte az egyensúlyra törekvést, még ha utóbbiak között lát is olyanokat, akiknek „a kultúrpolitikai szerepe több mint aggasztó.” Viszont, ahogy látja, jelenleg minden állami támogatás úgy néz ki, hogy ezek a nevek is jelen vannak.

De, tette hozzá, nem Demeter zsebéből, hanem az adóforintokból fizetik az ösztöndíjat, és az NKA-ösztöndíjak zsűrijeiben is akadnak „botrányos figurák”. Az mindenképpen jó szerinte, hogy a kuratóriumban minden írószervezet képviseltette magát, továbbá Harmath Artemisz és Sárközy Bence, „akiknek az ízlése megint nem a szűklátókörűségről tanúskodik.”

A Bartókkal szembeni utólagos eljárást viszont elfogadhatatlannak tartja, ahogy mást is. „Demeternek az ösztöndíjas döntése jó, a PIM-béli eddigi tevékenysége is ezt a nyitottságot mutatja, leszámítva a Hajónapló elnevezésű műsort, ahová vállalhatatlan, szélsőséges politikai szereplőknek adott lehetőséget a PIM lejáratására. Ezenkívül Demeter problémás nyilatkozatairól is lehet tudni, például Székely János állítólagos ügynöki múltjáról, igencsak érzékeny téma, ám akárcsak a volt nyilasok esetében, ennek kiderítése első körben a történészi szakma feladata” – mondta. (Utóbb érkezett a hír, hogy a németek kiirtásán viccelődőket nem fogják ezután a Hajónaplóban szerepeltetni.) Az ösztöndíjnak ettől még örül, és reméli, a közeljövőben több jó író is megkapja ezt a támogatást. A nyilvános megbélyegzést, címkézést pedig nem tudja elfogadni: „Az én szuverén emberi jogom, hogy mit fogadok el, hogyan döntök, és akik ezt elvitatják tőlem, a saját akaratukat próbálják rám kényszeríteni. Az író autonóm lény, lehet markáns véleménye a közügyekről, ám ne váljon egyetlen politikai irányzat munkásává sem, máskülönben oda az alkotói szabadsága.”

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/5. számában jelent meg január 31-én. Fenti cikk a nyomtatott lapban megjelent anyag bővített változata.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/5. számban? Itt megnézheti!