Tovább csökken a közmunkások száma, termelő programok veszélyben

Tovább csökken a közmunkások száma, termelő programok veszélyben

Közmunkások Hetefejércsén (Fotó: Halász Nóra/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Idén megint negyvenmilliárd forinttal kevesebbet szán a kormány a közmunkaprogramra, arra így 2020-ban 140 milliárd fog jutni – számolt be róla cikkében a Népszava. Ez már mindössze 41 százaléka a 2016-os számnak, akkor 340 milliárd ment el a területre. Ezáltal pedig míg négy éve 200 ezer közmunkás volt, idén már csak alig százezer.

A Belügyminisztérium mindezt úgy indokolta a lapnak: a közfoglalkoztatás szerepe megváltozott, céljai átalakultak, ma már az elsődleges, hogy minél hatékonyabban visszavezessék őket a nyílt munkaerőpiacra.

A statisztika viszont azt mutatta a Népszava szerint, hogy a közmunkások kevesebb mint ötöde volt képes piaci állásban elhelyezkedni. Gazdaságilag hátrányosabb helyeken pedig csak minden nyolcadik-kilencedik közmunkásnak sikerült ez. Akad továbbá egy százezres réteg, ami a szakemberek szerint nem is lesz képes rá. Mégis tovább szűkült a közmunkaprogramba bevonhatók köre. Szakmunkás végzettséggel például már nem lehet valaki közmunkás, mondta el a Népszavának a somogyi Várda polgármestere, Varga András. A Közmunkás Szakszervezet elnöke, a Ricsét vezető Vécsi István pedig úgy vélte: – Vannak olyan falvak, ahol nem lehet lecsökkenteni a közmunkások létszámát, mert akkor éhen halnak az emberek.

Megjelentek a nyugdíjaskorú közmunkások | Magyar Hang

Varga megjegyezte, két éve huszonhét, tavaly tizennégy közmunkásuk volt, idén már csak kilencre kaptak támogatást. Ez viszont már termelő programokat veszélyeztet. – A korábbi létszám alapján szerződésünk van a Podravkával uborkatermesztésre, és a Nemzeti Földalapkezelőtől is kaptunk több mint hat hektár földet. Ennyi embernek viszont ez túl sok feladat, arról nem beszélve, hogy korábban a MÁV-tól és a közúttól is átvettünk területeket gondozásra, amit szintén nem tudunk mostantól ellátni. Már ott tartunk, hogy elképzelhető, a település-fenntartást ki kell adnunk vállalkozónak, ami persze megterheli a költségvetést – jelentette ki Várda településvezetője.

Mezőcsokonya polgármestere, Sudár Zoltán ehhez azt tette hozzá: a tavalyi tizenöt helyett most csak kilenc közmunkásuk lesz. Az elmúlt években sikerült hűtőházat építeni, háromezer négyzetméteren telepítettek fóliasátrat, ahonnan még a kaposvári piacra is jutott primőr. A másfél milliós haszon kifejezetten jól jött, de nem tudják, a mostani létszámmal fenn tudják-e ezt tartani.