Dobrev Klára: A DK egy vonzó politikai közösség

Dobrev Klára: A DK egy vonzó politikai közösség

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), felesége, Dobrev Klára, a DK EP-listavezetője, Molnár Csaba (b2) és Rónai Sándor (j4) a párt mandátumot szerzett képviselői a DK eredményváró rendezvényén a fővárosi Radisson Blue Béke Hotelben az európai parlamenti (EP-) választás napján, 2019. május 26-án (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A DK EP-képviselője, Dobrev Klára volt az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége péntek este, aki úgy látja, hogy a DK egy vonzó politikai közösség- az elmúlt hónapokban jöttek át Momentumtól, a Liberálisoktól, de párton kívüliek is, például Dávid Ferenc vagy akár Kálmán Olga.

Az EP-képviselő szerint ez nem egy személyeknek szóló döntés, hanem egyszerűen látszik, hogy a DK körül pezseg a politikai levegő, amit ő egyértelműen sikerként könyvel el.

Hangsúlyozta, hogy nagyon örül a DK erősödésének, de az a legfőbb a feladatuk, hogy 2022-ben leváltsák a Fideszt, amire jelen állás szerint egy párt önmagában nem képes. Ez egy olyan erős politikai parancs, aminek minden pártnak engedelmeskedni kell – mondta Dobrev Klára az atv.hu beszámolója szerint.

A DK-hoz igazolt két MSZP-s polgármester

Az Egyenes Beszéd vendége Dobrev Klára EP-képviselő, DK.