Döntött az MSZP: Aki kilép tőlük, a jövőben nem számíthat a támogatásukra

Döntött az MSZP: Aki kilép tőlük, a jövőben nem számíthat a támogatásukra

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetõje napirend elõtt felszólal az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. június 11-én (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A kemény szavakat tettek is követték a szocialistáknál, miután két budapesti polgármesterük is átül a Demokratikus Koalícióhoz, lényegében megvonták tőlük a jövőbeli támogatásuknak még a lehetőségét is.

Továbbra sem csitulnak az indulatok amiatt, hogy Kiss László óbudai és Szaniszló Sándor pestszentlőrinci MSZP-s polgármester hirtelen bejelentette, elhagyják az MSZP-t és Gyurcsány Ferenc pártjában politizálnak inkább a jövőben. Tóth Bertalan, a szocialisták elnöke már pénteken jelezte, hogy a döntésüknek következménye lesz.

Szombaton összeült az MSZP választmánya, amely a pártelnök javaslatára elfogadott egy határozatot: akik elhagyják a közösségüket és később önkormányzati vagy országgyűlési választáson más párt színeiben kérik a támogatásukat, azoknak nem fogják megadni.

Meddig fajulhat el a vita? | Magyar Hang

Tóth Bertalan beszélt arról is, hogy – a viták ellenére – kitartanak amellett, hogy az ellenzéki együttműködés hozhat sikert, nemcsak az ellenzéknek, hanem a magyar embereknek is. Tavaly október 13-án az önkormányzati választáson ugyanis a szavazók szerinte egyértelműen ezt üzenték. A politikus szavai szerint még senki nem mutatott olyan számítást, ami cáfolná, hogy a közös egyéni jelöltek mellett a közös lista tudja az összes ellenzéki szavazatot bevonzani.

Itt meg kell jegyezni, Jakab Péter, a Jobbik új elnöke határozottan kiáll amellett, hogy míg az egyéni választókerületekben egyetlen ellenzéki jelöltre van szükség mindenhol, listákból ő már többre. Arra hivatkozik, hogy bőven vannak olyan kormánykritikus emberek, akik nem voksolnának egy olyan listára, amelyen Gyurcsány Ferenc is szerepel.

Az MSZP elnöke ugyanakkor vélhetően nem erre utalt, hanem a DK-ra, konkrétan Dobrev Klára szavaira. A politikus pénteken este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt arról a konzultációról, amelyet éppen azért indítottak el, hogy az emberek elmondhassák, milyen ellenzéki együttműködést szeretnének. A műsorvezető kérdésére, miszerint ha a választók azt javasolják, hogy a DK egyedül induljon, azt reagálta, hogy ha ez ellenzéki szavazók úgy gondolják, hogy egyedül kell egy pártnak indulnia, és a túlnyomó többség ezt a véleményt képviseli, akkor meg kell próbálni.

„Az ellenzék akkor rontja el, ha idén egy szót is arra veszteget, hány lista legyen" | Magyar Hang

Tóth Bertalan szavai szerint bíznak abban, hogy a DK szimpatizánsai „meg fogják győzni” Dobrev Klárát, hogy az egyetlen út a közös lista. – Aki különindulásról beszél, veszélyezteti a változást Magyarországon – fogalmazott.