A járvány miatt több kisszínház mégis bezár

A járvány miatt több kisszínház mégis bezár

Forrás: az Átrium Facebook-oldala.

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Noha csütörtökön még több kis színház, amelyekre nem vonatkozik a kormányrendelet, amely megtiltja a 100 főnél nagyobb beltéri rendezvények megtartását, úgy gondolta, továbbra is játszik, mára már két fővárosi teátrum is jelezte, mától bizonytalan ideig mégsem gördül fel a függöny náluk. 

Az Átrium Facebook-oldalán megjelent közleményben döntésüket társadalmi felelősségvállalással indokolják, hisz szakértői állásfoglalások alapján a koronavírus terjedése csak úgy lassítható, ha minél kevesebb ember találkozik személyesen. Már a március 13-i, pénteki Szociopoly és a március 14-i, szombati Cigány magyar előadásokat sem tartják meg, az előadások pótlásáról később adnak tájékoztatást.

Szintén az ideiglenes bezárás mellett döntött a Stúdió K Színház is, náluk is elmarad már a március 13-i, péntek esti előadás, ahogy a Spinoza Színház sem nyit ki. "Optimizmust szándékoztunk kisugározni és azt sugallni, hogy az élet megy tovább. Azonban az elmúlt 24 óra eseményei és a színházunkhoz érkezett vélemények arról győztek meg bennünket, hogy mégis jobb, ha a Spinoza Színház egyenlőre bezár. Márciusban tehát minden előadásunk elmarad. Hogy áprilisban és utána mi lesz, azt majd a későbbiekben döntjük el" - írják közleményükben. A jegyeket ők is, ahogy a Stúdió K Színház visszaváltja, a jövőben működésről később döntenek.

A Jurányiház vezetősége is hasonló döntést hozott, elmaradnak a márciusi előadások. Mint írják a meghirdetett és elmaradt előadások pótlásának időpontját a fenti rendelkezés feloldásakor, a veszélyhelyzet elmúltával hozzák nyilvánosságra, a jegyek cseréjére illetve visszaváltására csak ekkor lesz lehetőség.

Mozgalom indult a színházak, koncertszervezők megsegítésére | Magyar Hang

Mivel a jegybevétel egy elég fontos lába az amúgy sem könnyű helyzetben lévő kultúriparnak, szeretném azzal támogatni a színházakat, szervezőket, művészeket, hogy nem váltom vissza a belépőimet. Ha lehetőségem adódik, elmegyek majd a későbbi pótelőadásra, vagy ha nem, egyszerűen lemondok az árukról. Ha megteheted, tegyél így te is!

Azzal kapcsolatban, hogy mi is történik is most a társulatokkal, megkerestük Jordán Tamást, a szombathelyi Weöres Sándor Színház direktorát, A direktor elmondta, amíg nincs feloldó intézkedés, semmilyen színházi előadást nem tartanak, csupán a két közelgő bemutató próbái zajlanak zárt ajtók mögött. – Legnagyobb gondunk jelenleg, hogy vannak bérletes kötelezettségeink, jelenleg nem tudjuk, hogy ezeknek miként tudunk eleget tenni, mert minden attól függ, mikor oldják fel a zárlatot. Ahhoz, hogy ezeket le tudjuk játszani, lehet, hogy meghosszabbítjuk a szezont, de ehhez a nézők egyetértése is kell. Normál esetben június közepén fejeznénk be az évadot, de lehet, hogy ki kell tolni a nyári hónapokra. Ha olyan hosszú a zárlat, hogy ez egyáltalán nem sikerül, akkor az utolsó bérletes előadásokat a nézőkkel egyetértésben átvisszük szeptemberre – fogalmazott Jordán Tamás. Az igazgató beszélt arról is, hogy jelen helyzetben, mivel a színészek az előadások helyett is folyamatosan próbálnak, így mind a közalkalmazotti státuszban lévő, mind pedig a külsős, azaz „számlás” művészek is kapják a fizetésüket.

Szerettük volna megtudni, hogy mi a helyzet jelenleg a fővárosi színházakban, telefonon kerestük Kováts Adélt, a Radnóti Miklós Színház, illetve Máté Gábort, a Katona József Színház vezetőjét, valamint Pintér Bélát, a Pintér Béla és Társulata vezetőjét, de nem értük el őket.

Kikapcsolódás a négy fal között minden műfajban | Magyar Hang

A rendkívüli járványügyi helyzetben az élő produkciók szerepét élő közvetítések vették át, ezek talán segítenek átvészelni a mostani időszakot. Összeszedtük, hogy milyen színházak, zenekarok közvetítik élőben ma és a hétvégén zárt ajtók mögött zajló előadásukat.

Címkék: színház