Orbán Viktor: 500 ezres plusz juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók még idén

Orbán Viktor: 500 ezres plusz juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók még idén

Orbán Viktor a rádióstúdióban (Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Félmillió forintos plusz juttatást kapnak az egészségügyi dolgozók ebben az évben – jelentette be pénteken reggel Orbán Viktor. A részleteket szombaton fogja ismertetni Gulyás Gergely. Az is kiderült, hogy szerdán döntenek arról, meghosszabbítják-e a kijárási korlátozásokat.

– Most még az elején vagyunk, az egészségügyet próbára tevő nagy roham előttünk állunk, erre készülünk fel – így fogalmazott Orbán Viktor szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a Kossuth rádióban. Amit most tehetünk a kormányfő szerint, az az, hogy lassítjuk a vírus terjedését. Emellett pedig harcolni kell minden egyes emberéletért.

23 napja hirdették ki a veszélyhelyzetet, a kormányfő azóta – mint mondta – csak ezzel foglalkozik. Egyúttal köszönetet mondott a „frontvonalban harcolóknak és a hátországban dolgozóknak”: az egészségügyi dolgozóknak, boltosoknak, fuvarozóknak. – Le a kalappal a tanáraink előtt is – fűzte hozzá a digitális oktatásra való átállás után. Azt is nagy elismeréssel figyeli, ahogy a legtöbb idős honfitársunk betartja a kéréseket és szabályokat.

Az interjúból az is kiderült, hogy szerdán lehet döntés a jövő szombatig tartó kijárási korlátozások jövőjéről. „Ha a kényszer rávisz”, meghosszabbítják, de a miniszterelnök is úgy fogalmazott, érzi, ez a helyzet természetellenes. A Húsvét mindenesetre Orbán Viktor szerint alkalmas arra, hogy átgondoljuk, hogyan tudjuk így szervezni az életünket.

– Mindenki fél, ismeretlen ellenséggel állunk szemben – mondta Orbán Viktor. De a félelem arra való, hogy legyőzzük, ebben pedig nem állunk nagyon jól. Két vírus ellen küzdünk: a koronavírus és a félelemvírus ellen a kormányfő szavai szerint. A félelem legyőzését első körben a papoktól, másodsorban az állami vezetőktől, harmadrészt pedig az egyenruhásoktól, illetve az orvosoktól várjuk.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy segítség a Türk Tanácstól és Kínától érkezett, itt a védőfelszerelésekre és azok alapanyagaira utalt. Egyúttal kitért az egészségügyi átcsoportosítási tervre, ami arról szól, hogyan fogják szükség esetén vezényelni az erőket, az egészségügyi dolgozókat, ha ezrével, tízezrével kerülnek emberek kórházba. – 110 kollégium van lefoglalva, 19 820 főt tudunk altatni, 58 hotel van lefoglalva és készenlétbe helyezve, ott 5 661 főt tudunk majd elhelyezni, 3543 gépjármű van szolgálatba állítva – sorolta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy ez egy katonai átcsoportosítás terv.

Szombaton Gulyás Gergely bemutatja a járványügyi alapot, ennek részeként minden egészségügyi dolgozónak tudnak biztosítani még ebben az évben 500 ezer forintnyi plusz juttatást.

Ismét beszélt a kormányfő brüsszeli kritikákról, „Brüsszelben ülnek valami buborékban és osztják az észt”, illetve Soros Györgyről.