Gulyás Gergely: Bruttó félmilliós plusz juttatás az egészségügyi dolgozóknak „valamikor nyár elején”

Gulyás Gergely: Bruttó félmilliós plusz juttatás az egészségügyi dolgozóknak „valamikor nyár elején”

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Hollik István kormányszóvivővel közösen tartott Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda sajtótermében 2019. február 8-án. (Fotó: MTI/Illyés Tibor)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Járványügyi alapot hoz létre a kormány a koronavírus elleni védekezés költségeinek fedezésére – jelentette be a kormányinfón Gulyás Gergely. A minisztériumoktól csoportosítanak át forrásokat, de az alapba be kell majd fizetniük a pártoknak az állami támogatásuk felét, a bankoknak összesen 55 milliárdot, ide kerül a multikra kivetett különadó, illetve az önkormányzatoknak a a gépjárműadóból befolyó összeget is oda kell adni.

Hétfőn Orbán Viktor miniszterelnök, kedden pedig Palkovics László innovációs miniszter fogja bejelenteni a gazdaságvédelmi csomagot, amelyről egyelőre annyit tudni, hogy hosszú idő óta a legjelentősebb akcióterv lesz, amely a GDP 18-22 százalékát fogja jelenteni.
A cél a gazdaság újraindítása és a munkahelyek elvesztése. Jelen pillanatban egyébként 30 ezerrel emelkedett – a járvány előtti adatokhoz képest – a munkanélküliek száma, de sokan az első időkben el tudtak menni máshová dolgozni. Áprilistól viszont úgy látják, hogy naponta 4000 ember veszíti el állását.

Az egészségügyi dolgozóknak – beleértve a technikai személyzetet is – bruttó 500 ezer forintos plusz juttatás jár majd, „valamikor a nyár elején”. Ennek összköltsége 70 milliárd forint körül lesz.
Eddig egyébként 85 egészségügyi dolgozó fertőződött meg a koronavírussal.

A kormányinfón elhangzó bejelentéseket percről percre követtük, a beszámolónkat alább elolvashatják:

Security Check Required

12:24: Orbán Viktor nem tervez külföldi programot, a szükséges tárgyalásokat videókonferencián folytatja le. Az egészségének védelme érdekében semmilyen különleges intézkedés nincs, bár ő többekkel találkozik, de a miniszterelnök jó egészségnek örvend.

12:23: Sokan maguktól mondják vissza a kezeléseket – ezt Szentkirályi Alexandra mondta annak kapcsán, hogy mi van azokkal a betegekkel, akik egyéb kezelésre szorulnak jelenleg. A kormányszóvivő azt mondta, hogy a szív- és érrendszeri betegeknek külön mobilvonalakat indítottak, ezek a számok elérhetők a központi koronavírusos tájékoztató oldalon.

12:21: A járvány elleni védekezéshez szükséges források uniós pénzek nélkül is rendelkezésre állnak a magyar költségvetésben.

12:18: Nem annak van jelentősége, hogy mekkora a látencia, de lehet 10-15-szörös, akár 20-szoros is. Az emberi élet védelme a legfontosabb – ismételte meg a miniszter. A feltett kérdésben az is szerepelt, hogy miért alacsony itthon a tesztek száma.

12:12: A forint árfolyamáról azt mondta, hogy van egy erős spekulációs támadás a forinttal szemben. A jegybank a szükséges lépéseket a megfelelő időben megtette.

12:10: 85 egészségügyi dolgozó fertőződött meg eddig koronavírussal.

12:09: Az adóbevallások leadásának határidejét várhatóan nem halasztják el, az adóbevallást úgyis a NAV készíti el.

12:07: A jövő héten bemutatandó gazdasági csomagról kérdezték a minisztert, de egyelőre nem mondott részleteket. Hétfőn Orbán Viktor, kedden pedig Palkovics László fogja megtenni a bejelentéseket. Annyit árult el, hogy az akcióterv egésze a GDP 18-22 százalékát fogja jelenteni. A legnagyobb gazdasági terve lesz hosszú időre visszatekintve.

12:05: Hálát kell adni a védekezésben dolgozóknak és a Jóistennek azért, hogy a fertőzöttek és az elhunytak aránya nálunk kevesebb, mint más országokban. Itt ismét megemlítette, hogy a fertőzöttek száma a betegség természetéből következően magasabb, de ez minden országban így van.

12:03: A kormány nyitni fog egy uniós alapot, ha pénz érkezik, oda fog kerülni. Az EU azonban – azt mondta –, hogy egyetlen forintnyi plusz forrást sem biztosított. Az országnak amúgy is járó forrásokhoz való hozzájutás lesz könnyebb, ezt köszöni a kormány, de ez nem plusz forrás.

12:01: Mindenki, aki az egészségügyben dolgozik, megkapja a plusz juttatást, ez a technikai személyzetre is vonatkozik. 70 milliárd körüli a költség.

11:58: Lapunk kérdésére, hogy az egészségügyi infrastrukturális fejlesztéseket felgyorsítják-e, Gulyás Gergely a kiskunhalasi mobilkórházról beszélt. Azt is hozzátette, hogy nem stadionokat építenek. Az orvosbérek kapcsán pedig azt mondta, hogy az elmúlt hat-hét évben nagyon sokat tettek a fizetések emeléséért, örülnének, ha többet is tehetnének. Itt utalt ismét az egészségügyi dolgozók bruttó félmilliós plusz juttatásra és a szakdolgozóknak novembertől járó 20 százalékos béremelésről.

11:56: A kormány minden segítséget meg akar adni, hogy az emberek megtarthassák állásukat. Azt remélik, hogy a hamarosan bejelentendő gazdasági csomag hozzájárul ehhez, nagyon komoly támogatást fognak adni. A kérdés arról szólt, hogy mekkora munkanélküliséggel számolnak és tervezik-e, hogy közvetlenül az embereknek adjanak pénzt.

11:53: Az érettségi ilyen helyzetben nagy kihívást jelent. Az oktatási akciócsoport azon dolgozik, hogy lehető legjobb megoldás szülessen, több forgatókönyv is készült, de majd akkor, a járványügyi helyzetnek megfelelőlen tudnak felelős döntést hozni. Azon vannak, hogy még Húsvét előtt tájékoztatást tudjanak adni.

11:52: A tesztelésekről szól a következő kérdés. Gulyás Gergely szerint radikálisan nőtt az elvégzett tesztek száma, a WHO ajánlásait követik. Látni kell azonban, hogy a teszteredmények is lehetnek pontatlanok. A látencia jelentős, ez minden országban így van, mivel a betegek 80 százaléka semmilyen tünetet nem érzékel magán. A kérdés arról is szólt eredetileg, hogy miért kell sokat várni a mentőre a teszthez.

11:50: Jön a Húsvét, de locsolkodni menni a jelenlegi kijárási szabályok alapján nem lehet – ezt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mondta. Az idősekkel sem ajánlatos családi eseményeket tartani.

11:48: Megszokták az elmúlt években, hogy „sokak hobbijává” vált, hogy Magyarországot szidják. A kormány semmilyen néppárti provokációnak nem hajlandó felülni, a járvány elleni küzdelemmel foglalkoznak. A kérdés arra vonatkozott, hogy módosítanak-e a „túlhatalomtörvényen”, illetve mit gondol a Néppártból való esetleges kizárásról.

11:47: A kötelező maszkviselés esetleges elrendeléséről az operatív törzs dönthet. A WHO iránymutatásait és magyar szakemberek véleményét veszik figyelembe, eddig ilyen javaslat nem volt.

11:45: Valótlan rágalmak vannak Magyarországgal szemben – hangzik el egy újabb, a Brüsszelből érkező kritikákra vonatkozó, a kormánypárti sajtó részéről feltett kérdésre.

11:43: Az ominózus törvényjavaslatban rengeteg más dolog is van, ilyen például a Liget-projekt újraindítása vagy ingatlanok ingyenes átadása Schmidt Mária alapítványának. Erre Gulyás Gergely azt mondta, hogy a járvány ellenére sem állhat le a törvényalkotás.

11:41: Nem volt rossz szándék a polgármestereket érintő, már visszavont javaslatban – mondta a miniszter. Arra hivatkozott, hogy néhány polgármester túlnyúlt a jogkörén, ezt akarták megakadályozni. Nem említette, de ilyet tett például Szekszárd fideszes vezetője.

11:38: Álhírekre kérdez rá a lapunkat is rágalmazó állami televízió. Gulyás Gergely szavai szerit ezt nem nekik kell vizsgálni, az ügyészség és a bíróság dolga. A kormány elkötelezett a sajtószabadság biztosítása mellett, a rémhírterjesztés tényállása nem vonatkozik a kormányt vagy intézkedésit bíráló cikkekre. Akkor lehet elkövetni a rémhírterjesztést, ha valaki szándékosan olyan valótlan tényt állít, amely veszélyezteti a védekezést.

11:34: A héten benyújtott, majd visszavont, polgármestereket gyámság alá helyező javaslatról ismét elmondta, hogy nem kívánják a polgármesterek döntési jogköreit megváltoztatni. Tudomásul vették, hogy az önkormányzati szektor ennek nem örül.

11:32: Első kérdés a brüsszeli szól. Gulyás Gergely szerint az általuk elfogadott törvény megfelel minden jogállamisági kritériumnak. Az ellenzék saját elmondása szerint az intézkedések dönt többségével egyetért, a törvényt csak az időkorlát nélküliség miatt nem szavazta. – Boszorkányüldözés folyik Magyarországgal szemben – mondta.

11:29: Az eddigi gazdaságvédelmi lépések 100 milliárd forintba kerültek. A gazdaság újraindításához szükséges alapban 1345 milliárd forint áll rendelkezésre. Eddig körülbelül 30 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma, ez azért ilyen „alacsony”, mert sokan el tudtak már helyezkedni. Naponta átlagosan 4 ezren veszítik el állásukat.

11:28: Az egészségügyi szakdolgozóknak és védőnőknek 20 százalékos béremelése lesz.

11:24: A kormány a költségvetés alapvető átrendezéséről döntött: az eredményes védekezéshez szükséges és a gazdaság újraindításához szükséges alapot hoz létre. Másokat is közös teherviselésre köteleznek: pártokat, multikat és bankokat is. A kormány magán kezdte az átcsoportosításokat: 1345 milliárdot csoportosítanak át a tárcáktól. A pártoknak állami támogatásuk 50 százalékát a védekezési alapba kell befizetni – ez 1,2 milliárd –, a multikat terhelő kereskedelmi adó 36 milliárdos bevétele is ugyanide fog menni. A bankoknak 55 milliárdot kell ebbe az alapba befizetni, az önkormányzatoknak pedig a gépjárműadóból befolyó összeget. Összesen 663 milliárd forint lesz a járvány elleni védekezési alapban. Az intézkedések április 15-től vagy május 1-től lesznek érvényben.

11:23: Bruttó félmillió forintot biztosít, valamikor a nyár elején valamennyi egészségügyi dolgozó számára. Ezzel is szeretnék elismerni a heroikus küzdelmüket. Eddig 380 milliárd forintot költöttek a védekezésre. Ez a költségvetésnek 70 milliárdos terhet jelent.

11:20: Gulyás Gergely azzal kezdte, hogy „hiányoznak neki” a közvetlen újságírói kérdések, de a járvány terjedése miatt ez, az online forma az indokolt. A miniszter is a legfrissebb adatok ismertetésével kezdte. A legfontosabbnak az emberi élet és egészség védelmét nevezte, erre a költségvetés korlátlanul biztosítja a forrásokat. – Egész biztos, hogy minden anyagi forrás a védekezéshez rendelkezésre fog állni – mondta.

A szokásoktól eltérően ezúttal szombaton tartja Gulyás Gergely a kormányinfót. Itt fog beszámolni az Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjújában bejelentettekről: miszerint létrehoztak egy járványügyi alapot, amelynek részeként minden egészségügyi dolgozónak tudnak biztosítani még ebben az évben 500 ezer forintnyi plusz juttatást. 

A Magyar Hang ezúttal is küldött kérdéseket, mivel felvetéseink hetek óta nem hangozhatnak el az Operatív Törzs napi sajtótájékoztatóin. Az infotörvény értelmében ráadásul a kormányzati szerveknek kötelességük lenne válaszolni – ha nem a sajtótájékoztató alkalmával, akkor írásban.

  • Mi az oka annak, hogy bojkottálják lapunkat és napi több tízezer olvasónkat?
  • A kormány részéről Miniszter Úr és Fürjes Balázs államtitkár is jelezte, hogy a Liget-projekt csak akkor valósul meg az eredeti terveknek megfelelően, ha azt a főváros is szeretné. Ehhez képest a Semjén Zsolt által a minap benyújtott törvényjavaslat a kormány szintjére helyezné a projekt megvalósításával kapcsolatos döntéseket, azaz Budapest hozzájárulása nélkül is véghez viszik a fejlesztést. Mi indokolja a tervezett lépést?
  • Tervezi-e a kormány felgyorsítani az egészségügyi infrastruktúra-fejlesztéseket, ezzel is mérsékelve a koronavírus-járvány okozta recessziót, vagy továbbra is a stadionok élveznek prioritást? 
  • A kormány évek óta hangoztatja, hogy elkötelezett az orvosbérek emelése mellett. Ehhez képest évek óta semmi nem történik. Most, hogy az egészségügyi dolgozók ismételten bizonyítják áldozatkészségüket a magyar emberek, a magyar társadalom iránt, tervezik-e felgyorsítani a béremeléssel kapcsolatos döntések meghozatalát?