Börtönt kér az ügyészség Bige Lászlóra

Börtönt kér az ügyészség Bige Lászlóra

Bige Holding (Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Börtönbüntetést és 135 millió forint vesztegetési pénz elkobzását indítványozta az ügyészség Bige Lászlóval, a milliárdos műtrágyakirállyal szemben – értesült a vádemelésről a 24.hu.

Bige László szolnoki kénsavgyárát 2018 novemberében 300 rendőr és katasztrófavédő szállta meg. Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése és más bűncselekmények miatt kutakodtak. Tavaly tavasszal Bigét őrizetbe vették, és házkutatást is tartott nála a rendőrség. A 24.hu közölte akkor, hogy nem az addig ismert ügyben hallgatták ki a az ország egyik leggazdagabb emberét, hanem vesztegetéssel gyanúsítják. Részleteket azonban a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem árult el.

Azóta szép csöndben lezárult a nyomozás, az ügyészség pedig vádat emelt – tudta meg a 24.hu. A vesztegetési ügyről ezúttal az ügyészség nem akart részletekkel szolgálni, ráadásul azt közölték, hogy a vádlott nem közszereplő. A Nyíregyházi Törvényszék annyit válaszolt a lapnak, hogy április 21-én érkezett meg hozzájuk a vádirat, a veszélyhelyzetre tekintettel az iratok megvizsgálására és a vádirat kézbesítésére három hónap áll rendelkezésükre. Erre eddig a nagy terjedelmű iratanyag miatt nem került sor – jelezte a bíróság, amely szintén a személyes adatok védelmére hivatkozva nem adott tájékoztatást a vádlott kilétéről.

Bige László elárulta, ki akarta megfúrni | Magyar Hang

A 24.hu ennek ellenére úgy tudja, hogy Bigéékhez már eljutott a vádirat, és bár a nagyvállalkozó nem reagált a lap megkeresésére, ügyvédje, Zamecsnik Péter az értesülést megerősítve annyit válaszolt, hogy „a vád koncepciója a vesztegetésről teljességgel megalapozatlan”.

Az ügyre egy nevet nem említő ügyészségi közleményből lehet következtetni. Ezek szerint Bigét a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség üzletszerűen elkövetett vesztegetéssel vádolja, mivel a vádirat szerint manipulált az általa gyártott termék eladása során, amiért 135 millió forintot kért és kapott cége ügyfelétől.

Az ügyészség vagyonelkobzást indítványozott a vesztegetési pénzre, amit a nyomozóhatóság Bige László bankszámláján már le is foglalt, és további 20 millió forint büntetést is szükségesnek tart. Emellett börtönbüntetést kér a milliárdosra, de abban az esetben, ha az előkészítő ülésen beismerő vallomást tesz, és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség megelégedne két év börtönbüntetéssel öt évre felfüggesztve – írja a 24.hu.

Célkeresztben Bige László | Magyar Hang

A lap az ügyet közelebbről ismerő forrása a vádiratból nyilvánosságra került összegzés alapján úgy véli, az ott leírtak nem vesztegetésre, inkább sikkasztásra, költségvetési csalásra illenek. Ezek elévülési ideje nyolc év, a vádemelésben szereplő ügylet pedig 2010-ben történt, így ezek miatt büntetést már nem lehetne kiszabni.