Merkely Béla: Gyakorlatilag megszűnt a járvány

Merkely Béla: Gyakorlatilag megszűnt a járvány

Merkely Béla az ATV Egyenes Beszéd című műsorában

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A magyar lakosság fegyelmezett viselkedésének köszönhető, hogy annyira lecsökkent a kontaktusok száma, hogy a vírus reprodukciós rátája leesett és a járvány gyakorlatilag megszűnt. De a járványveszély nem – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora kedd este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A beszélgetés apropóját az adta, hogy kedden számoltak be az orvosegyetemek csaknem 18 ezer ember bevonásával történő országos reprezentatív koronavírus-szűrővizsgálatának részeredményeiről. Az eddig elvégzett 8276 PCR-tesztből kettő lett pozitív, az 1524 vérteszten pedig 9 embernél mutatták ki, hogy már túl van a koronavírus-fertőzésen. Ez alapján nem bentlakásos intézményben lakó magyar állampolgár között 243-7230 fertőzött lehet az országban, az átfertőzöttek száma pedig 22 399 és 92 624 között van. Vagyis nyájimmunitás semmiképpen sem alakulhatott ki.

Merkely Béla az ATV-ben azt mondta, a szakmabelieket is meglepték a részeredmények. „Én magam is nagyjából ötszörös előfordulási gyakorisággal számoltam, ez vonatkozik az aktuális fertőzöttekre meg az átfertőzöttekre” – fogalmazott. Március utolsó, április első hete volt a legnehezebb időszak, amikor eldőlt, hogy lecsendesedik vagy súlyos irányt vesz itthon a koronavírus – tette hozzá.

Koronavírus: újabb 5 ember hunyt el | Magyar Hang

Merkely Béla arról is beszélt a műsorban, hogy az enyhítések után sem hagyná el a maszkviselést. Azt javasolja, hogy próbáljunk úgy élni, mint előtte, de ne feledjük el, minek voltunk a közelében. Azt is javasolja, hogy a rendezvények vonatkozásában legyünk visszafogottak. Hozzátette: használjuk ki, hogy nyár lesz, a meleg védi az ember immunrendszerét, és így pusztítja a vírust. 

Azt is mondta, hogy várható, hogy egy olyan világvárosban, mint a főváros, magasabb lesz a pozitivitás. Az esetleges második hullámmal kapcsolatban hozzátette: akkor már többet tudnak a vírusról, tudni lehet akkor már, hogyan lehet védekezni ellene, és sokkal közelebb leszünk a vakcinához.

Félresikerült a lélegeztetőgép-beszerzés? Otthoni használatra tervezett légzést segítő készülékeket kaptak az intenzív osztályok | Magyar Hang