Féregnek nevezték a nem kormánypárti újságírókat, de nem indul eljárás

Féregnek nevezték a nem kormánypárti újságírókat, de nem indul eljárás

Jeszenszky Zsolt és Orbán Viktor a kötcsei pikniken 2019-ben (Forrás: Orbán Viktor Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Többek között férgeknek és sz*rdaraboknak nevezte Jeszenszky Zsolt a HírTV Keménymag című műsorában a nem kormánypárti újságírókat, a Médiatanács mégsem látja indokoltnak a hatósági eljárást – számolt be róla az Index.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményében azt írta, bejelentés alapján vizsgálta a március 18-ai adást. Megállapítva, hogy egyes újságírókra valóban sértő, becsmérlő kijelentéseket tettek, ezek pedig egyéni jogvédelemre adhatnak okot, a hatósági eljárás viszont csak közérdek védelmében indulhat. „A bejelentésben hivatkozott gyűlöletkeltést nem lehetett érdemben vizsgálni, mert az csak törvény által védett közösség ellen merülhet fel, és ilyen közösség nem volt azonosítható a műsorban” – üzente a Médiatanács.

A hatóság megjegyezte azt is, a döntés ellenére nem ért egyet azzal, hogy a közbeszéd színvonala a durva kifejezések használatát is elfogadó szintre süllyedjen.

A műsorban Dezse Balázs beszélt a következőkről Kovács Zoltán akkori mondatai kapcsán: „Kovács Zoltánnak gratulálok, mert ezekkel a gusztustalan sz*rdarabokkal sehogy máshogy nem érdemes beszélni, de ők még ebből sem értenek.” Jeszenszky ehhez hozzáfűzte: „csak még egy kicsit keményebben, ezt tudjuk mondani Kovács Zoltánnak, túl finoman bánik ezekkel az, ahogy a Balázs mondta, sz*rdarabokkal.”

A napokban a Belmondo frontembere, Czutor Zoltán is feljelentést tett, miután a blogján Bayer Zsolt publicista azt a kérdést tette fel: „addig is, ameddig elkezd majd akasztgatni a Zoli, marad a kérdés, hogy mit csináljunk vele? Szeressük jobbá, vagy verjük agyon? Nagy dilemma ez, barátaim...” Bayer egyébként a posztjához eltulajdonította a Magyar Hang Czutorról készült fotóját is, a kép forrását pedig még csak fel sem tüntette.

A zenész, akivel egyébként nemrég interjúztunk, a Media1-nek elmondta: szó sem volt akasztgatás tervezéséről. Hozzászólásában, mellyel a szintén HírTV-s Troll című, lapunkról hazugságokat közlő műsorra reagált, azt írta: „Ezek kierőszakolják maguknak, hogy egyszer csak majd ugyanúgy kezeljük a fidesz szavazót, mint hajdanán a nyilas suhancokat, vagy az AVH-st. Meg fogják csinálni, hogy a köznép úgy is bánjon majd el velük.” A zenész elmondása szerint szó sem volt akasztgatásról, hanem arról írt, hogy a kormánypárti lejáratási kísérletek, karaktergyilkos próbálkozások a közállapotok eldurvulásával járhatnak.