Müller Cecília: A járvány lecsengő szakaszában vagyunk

Müller Cecília: A járvány lecsengő szakaszában vagyunk

A Kormány.hu által közreadott képen Müller Cecília országos tiszti főorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján 2020. május 7-én (Fotó: MTI/kormany.hu/Botár Gergely)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A hétfői tájékoztatót a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, Tállai András nyitotta. A védekezés első fázisa bezáródott, az egyik legeredményesebben védekező ország vagyunk szerinte. A hiteltörlesztési moratórium bevezetése különösen jelentős volt, mondta, majd részletezte is, miről szólt a döntés. Nincs olyan ország szerinte, ahol hasonló döntés ilyen széles ügyfélskálát érintett volna.

A lakossági ügyfelek 40 százaléka törleszt továbbra is. A vállalatok esetében mintegy ötven százalék, viszont a nagyvállalatoknak közel hetven százaléka él a moratóriummal. A veszélyhelyzet megszüntetése után is dönthet úgy bárki, hogy az év végéig nem kívánja törleszteni a hiteleit. Kétezer-milliárd forint többlet marad így azoknál, akik élnek a lehetőséggel. Az álláshelyek megtartását és a fogyasztás bővülését is szolgálja a lépés Tállai szerint.

Müller Cecília következett a miniszterhelyettes után. Kedvezőnek látja a friss járványügyi adatokat, miután mindössze 15 új igazolt koronavírusos beteget regisztráltak vasárnap. Eddig 491-en hunytak el a fertőzés következtében, az elmúlt huszonnégy órában öt fővel emelkedett a számuk. 1554 aktív fertőzött van jelenleg Magyarországon. Több most már a gyógyult, mint az aktív fertőzött. Mindenképp a járvány lecsengő szakaszában vagyunk Müller szerint. Az aktív fertőzöttek ma már könnyebben vészelik át a járványt, mint az korábban tapasztalható volt.

A 3756 fő közt, akik eddig elkapták a fertőzést, mindössze 80-an voltak 18 év alattiak. Nyolcvan felett viszont 765 főt regisztráltak. Huszonkilenc alatti elhunyt eddig nem volt. Három embert regisztráltak, akik 30-39 közöttiek, 40-49 között nyolcat, 50-59 közt 19-et. Hatvanöt és 79 között viszont 209-en, 80 felett pedig 228-an haltak bele a fertőzésbe. Százezer lakosra 38 fő esik, aki pozitívnak bizonyult a járvány során.

Aktuális hír, hogy vidéken nyitnak az óvodák és bölcsődék – tette hozzá a tiszti főorvos. Ezeket a szolgáltatásokat lehetőség van igénybe venni, de nem kötelező, igazolt távollétet kaphatnak, akik inkább otthon tartanák a gyerekeket. A fertőtlenítő nagytakarítások mindenesetre megtörténtek, a személyzet készen áll a kicsik fogadására. A zsúfoltságot értelemszerűen kerülni érdemes. A gyermekek esetében a maszkviselés nem szükséges, felnőtteknek lehetséges, de nem kötelező.

Június 1-jétől indítják újra a népegészségügyi szűrővizsgálatokat, ugyanolyan feltételekkel, mint amilyenekkel az egészségügyi szolgáltatások működnek. Három nagy népegészségügyi szűrés zajlik: említhetjük az emlőlágyrész-vizsgálatot, 25-60 közötti nők számára a méhnyakszűrést, valamint ötven felettiek számára a szervezett vastagbélszűrési vizsgálatot. Miután a daganatos betegségek jelentős kockázati tényezők, így fontos időben felfedni őket.

Kiss Róbert rendőr alezredes arról tájékoztatott: folyamatosak az egyeztetések a szomszédos országok rendvédelmi szerveivel. Így a mai napon megjelent a Magyar Közlönyben a Szerb Köztársaságba való átlépésről szóló kormányrendelet.

1459-re emelkedett a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló applikációra regisztrálók száma. 691 hatósági házi karantént rendeltek el az elmúlt 24 órában, 11 810 van érvényben jelenleg. Harminchárom magatartásszegést tapasztaltak az elmúlt nap során.

Az Infostart arra volt kíváncsi, mikor áll vissza az egészségügy a járvány előtti állapotra. Fokozatosan vezetik vissza Müller elmondása szerint. Az biztos, hogy a járványügyi készültséget fenn kell tartanunk, mondta.

Az Index már arról érdeklődött, milyen mértékű fertőzésszám-csökkenés szükséges, hogy a külföldről érkezők házi karanténra vonatkozó szükségességét eltöröljék. Folyamatosan egyeztetnek erről Kiss Róbert szerint, mától pedig a szerb-magyar viszonylatban be is vezették a könnyítést.