KSH: 400 ezer forint felett az átlagbér

KSH: 400 ezer forint felett az átlagbér

(Fotó: Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Márciusban a bruttó átlagkereset 400 400 forint volt, ami kilenc százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az első negyedévben a bruttó és a nettó átlagkereset is 9,1 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, 384 200, illetve 255  500 forintra. A reálkereset 4,6 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak első negyedévi, 4,3 százalékos növekedése mellett – jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A koronavírus-járvány gazdasági következményei a vizsgált időszakot még csak részben érintették, így hatása az adatokban csupán részlegesen jelenik meg. A márciusi rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi külön juttatás nélkül számított) bruttó átlagkereset 366 100 forintra becsülhető, ami 7,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban.

Márciusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 409 400 forint volt, 8,6 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 266 300 forint, a közfoglalkoztatottak nélkül 272 200 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 275 700 forint volt, 9,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset a meghatározott szakágazatokban dolgozók bruttó béréből fizetendő járulékok átmeneti mérséklésével, illetve mentesítésével ennél nagyobb mértékben is emelkedett.

Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy ezek az adatok a legalább öt főt foglalkoztató cégeknél dolgozó teljes munkaidős alkalmazottakra vonatkoznak. Márpedig a koronavírus-járvány időszakában számos munkavállalónak csökkentették a fizetését vagy elküldték fizetés nélküli szabadságra. Így nem igazán kapunk valós képet arról, hogyan is alakultak a keresetek.

A koronavírus-járvány kirobbanása óta áprilisig több mint 100 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma Magyarországon, miközben 110-120 ezren váltak munkanélkülivé.