Nyolc főt állítottak elő bűncselekmény gyanúja miatt a Mi Hazánk csütörtöki tüntetése után

Nyolc főt állítottak elő bűncselekmény gyanúja miatt a Mi Hazánk csütörtöki tüntetése után

Budapest, 2020. május 28. A Mi Hazánk Mozgalom megemlékezése a Deák téri késelés áldozatairól a bűnözés ellen szervezett felvonulás végpontján, a József Attila utcában 2020. május 28-án. A Deák tér szomszédságában, a József Attila utcában május 22-én több ember összeverekedett, kettőt halálosan megkéseltek. MTI/Kovács Tamás

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A rendezvénnyel szoros összefüggésben” négy férfit bántalmaztak, egyikük könnyebben megsérült, emiatt két fő ellen közösség tagjai elleni erőszak miatt nyomoz a rendőrség a Mi Hazánk Mozgalom által szervezett csütörtöki, budapesti tüntetés után. Hat főt a gyülekezési szabadság megsértésének bűncselekménye miatt állítottak elő. A járványügyi szabályok megszegése és gyülekezési joggal való visszaélés miatt szabálysértési feljelentést is tettek 34 fő ellen. Helyszíni bírságot nem szabtak ki.

Nyolc főt állított elő bűncselekmény gyanúja miatt a Mi Hazánk által szervezett csütörtöki tüntetéssel összefüggésben, 34 fő ellen pedig szabálysértési feljelentést tettek – közölte a BRFK sajtóosztálya a Magyar Hang kérdésére.

Az Országos Roma Önkormányzat épülete (VII., Dohány u. 76.) elé szervezett gyűlés helyszínéről, illetve annak közvetlen közeléből a rendőrség hat főt állított elő bűncselekmény (egyesülési és a gyülekezési szabadság megsértése) elkövetésének gyanúja miatt. „A rendőri intézkedés konkrét oka az volt, hogy a gyűlésen résztvevő személyek közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakat (kést, gázspray és köveket) tartottak maguknál. A rendőrség a hat előállított személyt gyanúsítottként hallgatta ki, akik szabadlábon védekeznek.” – írta a BRFK.

Az Országos Roma Önkormányzat VII. kerületi, Dohány utcai székháza előtt körülbelül száz-kétszáz tüntető gyűlt össze csütörtök délután a Mi Hazánk mozgalom szervezésében, hogy a Deák téri kettős gyilkosság áldozataira emlékezzenek. A néhány száz felvonuló a beszédek után a Deák térre sétált gyertyát gyújtani. A gyilkosság helyszínén összegyűlt tömegben ott voltak a Betyársereg tagjai, valamint sok fociszurkoló is. Az Index szerint ekkor már kétezren lehettek. Bár a rendőrség nem engedélyezte a rendezvényt, azért lezárta a forgalom elől a teret. Nyolc óra után vonultak el a résztvevők. A Deák téren többen füstgránátokat gyújtottak és azt kezdték el skandálni, hogy „igenis van cigánybűnözés”.

A rendőrség 21 óra 35 perckor, a Nyugati térről két főt a rendezvénnyel szoros összefüggésben, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntett gyanúja miatt állított elő, mert azt megelőzően négy férfit bántalmaztak, akik közül egy fő könnyű sérülést szenvedett. A két férfit a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és kezdeményezik a letartóztatásukat. A közösség tagja elleni erőszak bűntettét az követi el, aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz tartozása, szexuális irányultsága, nemi identitása, fogyatékossága miatt bántalmaz.

A rendőrség nem engedélyezte a tüntetést, mert szerintük gyűlésnek számít, amit a jelenlegi veszélyhelyzet alatt érvényes jogszabályok tiltanak. Helyszíni beszámolók szerint a rendőrök még a Dohány utcai helyszínen gyorsan igazoltatták a beszédek előtt gyülekező csoportokat, és figyelmeztették őket, hogy a tüntetés nem engedélyezett. A rendőrség a gyűléssel összefüggésben 34 személyt jelentett fel szabálysértés elkövetése miatt. A feljelentésekre a 46/2020. (III.16.) Korm. rendeletben foglalt magatartási szabályok (a járványhelyzetben érvényes távolságtartási szabály és a gyűlésen való részvétel tilalmának) megsértése, illetve a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt került sor. A feljelentett személyek között voltak olyan személyek is, akiket a rendőrség több szabálysértés elkövetése miatt is feljelentett. Helyszíni bírságot senkire nem szabtak ki.