Tiltakozik a járatritkítás ellen 11 Tisza-tó környéki település

Tiltakozik a járatritkítás ellen 11 Tisza-tó környéki település

Kisköre, vonat (Forrás: Magyar Csilla kiskörei polgármester Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a MÁV és a MÁV-Start vezetőinek – a járatritkításban érintett 11 település vezetője által – írt tiltakozó levelet tett közzé a közösségi médiában Kisköre fideszes polgármestere.

A Magyar Csilla Facebook-bejegyzésében közölt levél felhívja a figyelmet, hogy a járvány idején esetleg még indokolt lehetett volna a járatritkítás. Ám az enyhítések idején, június hatodikán újjászervezés címén bejelentett járatritkításra – napi hat vonatpár helyett csak egy maradt – éppen akkor került sor, amikor a forgalom élénkülni kezdett. 

A bejegyzésben felhívják a figyelmet, hogy az érintett – 102-es számú – „vasútvonalon az elmúlt 1-2 évben 1,5 milliárd Ft-os fejlesztések zajlottak, és a Tisza-tó déli részét is – amely a belföldi turizmus számára főképp nyáron kiemelt jelentőségű – ez a vonal köti be a vasúti hálózatba. Ehhez képest pont nyár elején történik ez a járatritkítás.” Majd a 11 település – köztük kormánypárti vezetésűek is, mint Heves, Kisköre, Abádszalók, Kunhegyes és Kisújszállás – azt kéri a ITM vezetőjétől, hogy vonják vissza a járatritkításról szóló döntést, és kezdődjenek tárgyalások a települések bevonásával, miként lehetne vonzóbbá tenni a rendszeres utazók és a turisztikai forgalom számára a vasútvonalat.

Indokként felhozzák, hogy tavaly felújították a kiskörei, idén a kenderesi állomást, jelenleg pedig a kunhegyesi vasútállomás felújítása zajlik, a közös közúti-vasúti Tisza-híd felújítására is a közelmúltban került sor. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a vírushelyzetet követően a kormány is a belföldi turizmus fellendítésének szükségességéről kommunikál, illetve, hogy mindezek ismeretében különösen érthetetlen a vonatközlekedés drasztikus visszavágása. 

Az intézkedés visszavonásának szükségességéről érvelve a polgármesterek felhívják a figyelmet, hogy már szinte a járvány előtti szintre nőtt az utasszám, és ehhez nem elég a vonatot helyettesítő buszkapacitás, nem beszélve arról, hogy a tömött buszokon a kormány által hangsúlyozott szociális távolságtartás nehezen valósítható meg. Hozzáteszik, a menetidő 35 perccel megnő, a korábban közvetlen csatlakozások helyett pedig 30-40 perces várakozási idő nehezíti a környéken lakók közlekedését. További érvként hozzák fel, hogy miután egy vonatpár megmarad, az állomásokon és vasúti szerelvényeken dolgozó munkatársakra továbbra is szükség van, ráadásul a MÁV-Start által bérelt Volán-járatok költsége jelentős lehet. 

Végül kérik az ideiglenes menetrend azonnali visszavonását, és legalább a nyári turisztikai szezonban – a tó körüli kerékpározás iránt mutatkozó növekvő igényt figyelembe véve – a kerékpár szállítására alkalmas vagonok forgalomba állítását.