„A hallottakról vagy jót, vagy semmit!”

„A hallottakról vagy jót, vagy semmit!”

Kálmán László sírja a töki temetőben (Fotó: Grimm Balázs / Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Az alábbi történetben csak két dolog biztos. Az egyik: 2019 őszétől Bősze András Tök község polgármestere. Az már csak valószínű, hogy az azóta eltelt hónapokban valaki megtalálta bizonyos Kálmán László hamvait a polgármesteri hivatal páncélszekrényében. Aki – mármint Kálmán – 1997-ben halt meg. A másik megingathatatlan dolog: a közelmúltban búcsút vettek egy Kálmán Lászlótól a helyi temetőben.

(...)

Örkény István és Rejtő Jenő együtt poharazott, csúnyán bekarmoltak, és ők találták ki az egészet. Ez lehetne az egyik leghihetőbb magyarázat a történtekre, ez azonban maga a magyar rögvalóság.

(...)

Több embert is megkérdezek az utcán, olyat sikerül találni, akinek az ismerősének ismerőse ismerte Kálmán Lászlót. Meg olyat, belőlük többet is, akiknek ismerősen cseng az elhunyt neve. Hát igen, a László máig a 20. leggyakoribb név.

(...)

– Nem tudjuk, mi a helyzet. Hallottunk ezt-azt, de ugye a hallottakról vagy jót, vagy semmit! – teszi hozzá a legvidámabb. Ezen a ponton végképp úgy érzem, kár volt kegyeleti okokból nem nyilatkoznia a polgármesternek, mert most a fél ország, még a helyiek is Tökön nevetnek.

A teljes riportot elolvashatja a Magyar Hang június 12-én megjelent 2020/24. számában.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 24. számban? Itt megnézheti!