Felfüggesztett börtönt kapott a kutyáját autó mögé kötő balotaszállási nő

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A Csongrádi Járásbíróság első fokon tíz hónap, két évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta azt a balotaszállási asszonyt, aki autója mögé kötötte, majd kilométereken át vonszolta kutyáját tavaly nyáron – tájékoztatta a Szegedi Törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Juhászné Prágai Erika közölte, a bíróság állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A nem jogerős ítélet szerint az asszony nagy testű, komondor jellegű kutyája tavaly augusztus 3-án – a vihartól félve – megszökött a balotaszállási tanyáról. A vádlott – mivel a kutya nem ment haza – két nappal később az állat keresésére indult, és meg is találta egy másik tanyán. Az asszony az eb nyakörvére egy 120 centiméteres bálamadzagot kötött, amelynek másik végét a gépkocsi vonóhorgához rögzítette, majd a járművel a kutyát 2,7 kilométeren át, 20-30 km/h sebességgel vontatva hazaindult.

Az állat pusztulását a gépjárműhöz rögzítés és vontatás okozta súlyos sokkos állapot, a vérkeringés összeomlása, tüdőödéma és szívmegállás, illetve a vonszolás következtében kialakuló sérülései okozták. Az ítélet ellen az ügyész súlyosítás, a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért jelentettek be fellebbezést, így a döntés nem jogerős.

Az eset 2019 augusztusában történt. A nő tettéről videó került ki a Facebookra, így a Mancs a kézben kutyamentő alapítvány a történtek után két órával már a tanyára ment a rendőrökkel. Az asszony addigra el is temette a kutyát. Az önkéntes szerint rákérdezett a kiérkezőknél, „miért is csinálunk ekkora drámát az egészből.” Hozzátéve, hogy lóval is tett már így, és nem gondolta, hogy a kutyának baja lesz.

A Szurkolók az állatkínzás ellen csoport az eset után revanssal fenyegetőzött, viszont amikor megérkeztek Balotaszállásra, rendőrökkel találták szembe magukat, akik nem engedték őket, hogy megközelítsék a tanyát.