A propaganda szerint az Orbán-kormányok elmúlt tíz évében soha nem látott mértékű fejlődés köszöntött az egészségügyre. Ha azonban a nemzetközi statisztikák mellett a historikus adatsorokra is vetünk egy pillantást, szomorúbb diagnózist kapunk. Amellett ugyanis, hogy a régiós országokhoz viszonyított lemaradásunk növekszik, az állami egészségügyi ráfordítások mértéke egy-egy jobb évben is legfeljebb stagnálással felérő növekedést mutat.
A szakterület működési feltételeiben annak ellenére sem érzékelhető érdemi javulás immár bő másfél évtizede, hogy az állam mozgástere elvileg évről évre nagyobb, hiszen a nemzetgazdaság – legalábbis az adatok szintjén – jó eredményeket produkál. A bruttó hazai össztermék, azaz a GDP néhány megtorpanástól eltekintve felívelő pályán van, amit a várakozások szerint csak a koronavírus-járvány akaszt meg, remélhetőleg az is csupán átmenetileg.
Ám a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adatai szerint az egészségügy területén épp ellentétes tendencia látható, az ágazat folyamatos leértékelődése hazánkban 2007 óta töretlen. Az ezt megelőző négy évben (miniszterelnökök: Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc) még bőven meghaladta az egészségügyi ráfordítások GDP-arányos szintje az 5 százalékot, majd az újraválasztott balliberális kormányok – drasztikus, fél százalékpontos csökkentéssel – az 5 százalék körüli szintet „lőtték be”.
Az OECD számaiból az látszik, hogy a gyurcsányi hagyományt követik a 2010 óta hatalmon lévő Orbán-kormányok is: az állami egészségügyi ráfordítások GDP-arányos szintje azóta is lassan, de biztosan araszol lefelé, 2018-ban a bruttó hazai össztermék mindössze 4,6 százalékát fordította az állam az egészségügyre.
Az idővonalon haladva érdemes a környező országokra és a „hanyatló Nyugatra” is kitekinteni: míg nálunk egyértelműen évről évre leértékelődött az egészségügy, addig minden ország egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a területre. A 2003–2006-os időszakban a GDP-arányos állami egészségügyi költések terén a visegrádi országok között az első-második helyen volt Magyarország, versenyben Csehországgal, vagyis ebben a tekintetben az uniós középmezőnyben voltunk. Ám hazánk 2018-ra leküzdötte magát a mélyről felfelé törekvő Lengyelország szintjére, és már nem sok választja el az egészségügyre szintén egyre nagyobb gondot fordító Romániától sem. A lényegesen fejlettebb ellátórendszerű Ausztria eközben, a kétezres évek eleje óta folyamatosan a GDP 7 százalékát meghaladó mértékben költ egészségügyre.
Míg a ráfordítások szintjének GDP-arányában való vizsgálata azt érzékelteti, hogy egy-egy ország a saját lehetőségeihez mérten mekkora figyelmet szentel a területnek, a költségvetés összegszerűen is megmutatja, mennyi az annyi. 2003-ban az állam 1100 milliárdot költött egészségügyre, az összeg 2010-re, azaz a kormányváltás évére 19 százalékkal emelkedve meghaladta az 1300 milliárdot. A növekedés azonban csak nominálisan, forintban kifejezve látható, reálértéken csökkenés ment végbe: az egészségügyi szolgáltatások Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által alkalmazott árindexét, azaz az ágazati inflációt is figyelembe véve másfél évtized alatt sem sikerült visszakapaszkodni a Medgyessy-kormány első költségvetésének szintjére. Az egészségügy finanszírozása reálértéken a 2003-as szint 83– 87 százalékán volt végig a második és harmadik Orbán-kormány idején, és ezzel érdemben nem sikerült meghaladni az előző balliberális kormányok eredményét sem.
Az egyes országok egészségügyi ráfordításait összehasonlítva is jól látszik a leszakadásunk: OECD vásárlóerő-paritáson, dollárban, egy főre lebontva hasonlítja össze a tényadatokat. A legfrissebb, 2018-as statisztika szerint nálunk egy főre 1439 dollár jutott, míg Lengyelországban 1476, Szlovákiában 1834, Csehországban 2525, Romániában pedig 1101 dollár. A 2003-as bázisévhez viszonyítva a magyar növekedés a legalacsonyabb, alig 50 százalékos, míg az egy főre jutó éves egészségügyi ráfordítások a cseheknél több mint 100 százalékkal növekedtek, a lengyeleknél és a románoknál csaknem megháromszorozódtak, Szlovákiában pedig 2,3-szorosára emelkedtek.
Bár a világszervezetnek egyelőre nincsenek frissebb adatai, az ismert számok alapján egyértelműen leszűrhető, hogy gyökeres változásokat a harmadik kétharmadot elérő Fidesz–KDNP-vezetés sem tervez: az E-alap 2019-ben 2540 milliárdot, a tervezettnél 8 milliárddal többet költött, ám a KSH által mért 5 százalékos éves átlagos ágazati inflációt is figyelembe véve reálértéken csökkenésről beszélhetünk. Nem sokkal jobb a helyzet az idei évben sem: a 2020-as előirányzat 2681 milliárd forint, az első öthavi árindex pedig szintén 5 százalék körül alakul, reálértéken számolva tehát stagnálás tapasztalható.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/25. számában jelent meg június 19-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 25. számban? Itt megnézheti!
