540 millió forintos pályázat a Puskás Aréna fény- és hangtechnikájának biztosítására

540 millió forintos pályázat a Puskás Aréna fény- és hangtechnikájának biztosítására

A Puskás Aréna díszkivilágításban a nyitóünnepségén 2019. november 15-én (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Egy évre 180 millió forintot szánnak a 190 milliárd forintból felhúzott stadion füvének karbantartására, a meccsek előkészítésére, a gyep helyreállítására, illetve a pályaborítás részleges és teljes cseréjére felújítására – olvasható a G7 cikkében.

A portál a sportkomplexumot kezelő Nemzeti Sportközpontok (NSK) által a különböző feladatokra a napokban kiírt két tendert elemezte. A közbeszerzési dokumentumok szerint ezekre összesen 720 millió forintot szánnak a következő egy évben. A kiírás szerint a döntési kritériumok között az ár áll az első helyen. 

A másik, jóval zsírosabb bevételt sejtető tenderre 540 millió forintos keretösszeget határoztak meg. Ennek fejében a Puskás Aréna sporteseményeihez illetve egyéb rendezvényeihez kapcsolódó hang-, fény-, színpad-, és vetítéstechnikai feladatokat kell ellátni, valamint a rendezvényekhez kapcsolódó technikai eszközöket biztosítani és üzemeltetni.

Ezek egyébként nem az első szerződések lesznek, amelyeket az NSK a Puskás stadion kapcsán köt (pdf). Márciusban hasonló összegben határozatlan időre már leszerződtek az állami Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatósággal (KEF) mélyebben nem részletezett üzemeltetési szolgáltatásokra, és emellett számos kisebb megállapodást is kötöttek. Az informatikai rendszer üzemeltetése 50 millióba kerül, a belépőjegyek értékesítéséért pedig 56 milliót fizetnek a labdarúgó szövetségnek, de rendeltek néhány 10 millióért például jogi és stratégiai tanácsadást is.

Sőt, évi 5 millió forintot fizetnek azért is, hogy a Puskás Aréna használhassa a Puskás nevet, méghozzá egy olyan cégnek, amelynek legnagyobb tulajdonosa a Nemzeti Sport főszerkesztője, az Orbán Viktor által alapított felcsúti akadémia egykori kommunikációs igazgatója, Szöllősi György.

Mindent egybevetve még a KEF-fel kötött szerződés nélkül is az 1 milliárd forintot közelíti az az összeg, amit a nyitás óta a Puskásra szánt az NSK.