Németh Szilárd a nándorfehérvári diadalhoz hasonlította a mostani helyzetet

Németh Szilárd a nándorfehérvári diadalhoz hasonlította a mostani helyzetet

Orbán Viktor és Németh Szilárd (Fotó: Németh Szilárd Facebook oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Hasonló a helyzet most is, mint a nándorfehérvári diadal idején; a keresztény Európát most is a közép-európai nemzeteknek kell megvédeniük – nyilatkozta a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára szerdán a közmédiának.

Németh Szilárd a nándorfehérvári diadal emléknapján, a budai Várban tartott megemlékezés után nyilatkozva azt hangsúlyozta: ez a diadal abban az időben is egy világraszóló győzelem volt. – Nemcsak Magyarországot védtük meg, hanem egész Európát, az egész keresztény Európát – fogalmazott. Majd kitért arra, hogy most is hasonló a helyzet, mert most is meg kell védeni a keresztény Európát. A bevándorlást mindenképpen meg kell állítani, mert „csak így védhetjük meg európaiságunkat, az európai kultúrát”, „csak így szolgálhatjuk az emberek biztonságát”.

Az államtitkár beszélt arról is hogy mióta a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések időszaka véget ért, egyre nagyobb a migrációs nyomás a magyar határon, ebben az évben 15 ezer embert fogtak el. Az év elején még átlagosan napi 50 volt az elfogások száma, majd lecsökkent, most viszont már 70-80.

Németh Szilárd felhívta a figyelmet, hogy már nem csak a bevándorlás és a terrorizmus jár „kéz a kézben”, hanem a bevándorlás és a koronavírus-járvány is. Így már nem csak közbiztonsági és terrorizmus elleni intézkedésről, hanem a járványügyi helyzetről is szó van. Azt mondta, a migránsok, akiket az embercsempészek, ngo-k segítenek, akiket „meghívnak a brüsszeli és a hazai baloldali szereplők”, olyan területekről érkeznek, amelyek a leginkább fertőzöttnek számítanak, gócpontok.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésben „győztesnek tekinthetjük magunkat”, de a veszély nem múlt el.