Hermann Róbert és Ablonczy Balázs mellett egy újabb jelentős konzervatív értelmiségi, Kulin Ferenc emelte fel szavát a Szakács Árpádék által a Magyar Nemzet néven megjelenő lapban közzétett véleményekkel szemben. Az MDF egykori alelnöke az Országút kéthetilap legutóbbi számába írt háromoldalas cikket, már a lead-del erősen nyitva: „Trianon traumája nyomán némely jobboldali véleményvezér az utóbbi hónapokban éles támadást intézett számos magyar történész ellen. Érvelésükkel nemcsak azt bizonyítják, mennyire nincsenek tisztában az ok-okozati összefüggésekkel, környezetük politikai gondolkodásával és realitásaival, hanem azt is, hogy semmibe veszik a magyar rendszerváltozást elindító szellemi folyamatokat.”
Mint beszámoltunk róla, a napilap hasábjain a publicista ezúttal Romsics Ignác történészt támadta be. Szakácsnak az nem tetszett, hogy a történész szerint a „meseszerű és felelősségáthárító magyarázatok” közé tartozik, hogy Trianont a magyar szabadkőműves páholyok ármánykodásaira kéne visszavezetnünk. Szakács válaszában egy szabadkőművesként működő kortárs román állatorvost emlegetett, illetve Raffay Ernő munkásságára hívta fel a figyelmet. Figyelmen kívül hagyva, ami Csunderlik Péter Galilei kör-monográfiájából is kiderült: a magyar szabadkőművesek között többen hangosan felszólaltak a területi integritásunk mellett. Ugyanezt írta meg hosszabban a Válasz Online is, történeti forrásokra hivatkozva.
Mindez nem győzte meg Szakácsot, aki mellett többen is felsorakoztak, egyes tudósok egyenesen közös állásfoglalást tettek közzé. A Veritasnál dolgozó hadtörténész, Hermann Róbert viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az aláírók közül szinte senki nem történész. Ezt követően a Magyar Nemzet nevű lap már Hermannt támadta, egyebek mellett Facebook-megosztásait sérelmezve. Hermann – aki egyébként Orbán Viktor volt gimnáziumi osztálytársa – múlt héten interjút is adott a Válasz Online-nak. Ebben többek közt azt mondta: „az úgynevezett szabadkőműves-vitában egyetlenegy, a témában kompetens történész sem állt ki Szakács Árpád mellett. Persze Raffay Ernőt kivéve, de ők párban járnak, mint Castor és Pollux.”
Kulin az Országútban Szakács cikke mellett említette Domonkos Lászlóét, Ágoston Balázsét és Fricz Tamásét is. Azzal indítva, hogy Trianon személyesen is feldolgozhatatlan traumát jelentett Nagyszalontáról elszármazott családjának. Viszont a mai magyar kül- és nemzetpolitikát pozitívan szemléli, miután azok szerinte felvillantják a szabad együttműködés lehetőségét. Ez azonban könnyen elszalasztható konzervatív alapelveket képviselő sajtó- és kultúrpolitika nélkül – tette hozzá. „Szakmailag védhetetlennek, politikailag károsnak tartok ezért minden olyan törekvést, amely a sérült nemzettudatunkból táplálkozó – jogos – indulatokat meg sem kísérli hozzáigazítani környezetünk politikai gondolkodásához és realitásaihoz.”
Szerinte a hazai konzervatív sajtó gyermekbetegsége tüneteként értékelhető a cikksorozat „szakmai igénytelensége.” Az egykori országgyűlési képviselőnek többek közt az nem tetszik, ahogy Szakács és társai a rendszerváltáshoz, továbbá a történészszakmához viszonyulnak. Kulin a megszólalókkal szemben ugyanis nem gondolja, hogy „tanulnivalónk csak a győztes csaták hőseitől lehet.” Úgy látja, az a jellemtipológia, ami a győztes hőst a csetlő-botló emberrel szembeállítja, „a szórakoztatóiparban talán használható, de tökéletesen alkalmatlan a nemzeti identitástudat megalapozására.” A diagnoszták szerinte figyelmen kívül hagyják a magyar rendszerváltás sajátosságait, és azt, hogy már a puha diktatúra évtizedeiben is levegőhöz jutottak a nemzeti identitástudatot újraélesztő alkotók és kutatók.
Mindez amiatt lényeges, mert a cikkek szerzői már nem is csupán a szabadkőművességről és Trianonról beszélnek, de úgy látják: létezik valamiféle a nemzeti identitástudatért nem eleget tevő, vagy azzal szemben álló történészhálózat, melynek tagjai bevédik egymást. Ágoston Balázs egyenesen úgy fogalmazott, ahogy az egy korabeli hungarista lapnak is dicséretére vált volna: „ismerjük meg és térképezzük fel e rendszert, vessük ki állásaikból ágenseit, és önvédelemből építsük végre fel a tudatformálás bajtársias, magyar szívű, magyar optikájú hálózatát.” A hungarista szóhasználatra Kulin is felhívta a figyelmet, később arra jutva, hogy az ilyen írásokkal próbálja a Magyar Nemzet a Fideszhez terelni a szélsőjobboldali szavazókat.
„Érteni vélem a véleményrovatok működését finanszírozó kampányfelelősök logikáját, de attól tartok, rosszul kalkulálnak. Feltehetően abban bíznak, hogy – egyfajta újhungarista nemzeti radikalizmus szirénhangjának csábítására – a kormány szavazótáborának jobbszélére vonhatók azok a szavazók, akik különben a szélsőjobbhoz csatlakoznának. Van ebben ráció, csak éppen az értékelvű politikai racionalitás hiányzik belőle. Továbbá az a fajta körültekintés, amely a remélt nyereségen túl a veszteségekkel is számol” – fogalmazott.
Úgy látja, emiatt nemcsak a szavazótábor sokszínűsége, de a létszáma is veszélybe kerülhet, az ilyen alkalmi szövetség pedig egyébként is könnyen felbomolhat. „Az a hang, az a nyelv, az a retorika, amit a Magyar Nemzet véleményvezérei használnak, nem őket, nem a konzervatív többséget szólítja meg.”
Kulin úgy véli, Raffayék következtetései igazolhatatlanok, a megszólalók nincsenek tisztában az ok-okozati összefüggésekkel, amikor „abszolutizálják a baloldali eszmékhez húzó szabadkőművesek szervezkedése és a trianoni katasztrófa közötti összefüggést”. Szerinte ugyanígy problémás, mikor „a kutatásmódszertani vitákban is tudománypolitikában zajló pozícióharcoknak tulajdonítanak döntő szerepet.”
A „Magyar Nemzet” megszólalói tovább mentek, hétfői cikkében Tóth Gy. László politológus vádolta történelemhamisítással Ablonczy Balázst. Tóthnak ez a mondat nem nyerte el a tetszését: „A dolog lényege az, hogy azokban az időkben alapvetően a szabadkőművesség is nemzeti álláspontra helyezkedett.” Szerinte ugyanis Raffay, akit korunk egyik legjelentősebb történészének tart, bizonyította ennek ellenkezőjét. (A politológus továbbá úgy látja, hogy Raffay „munkásságát évszázadok múlva is olvasni és idézni fogják a történelem iránt érdeklődők.”)
Ablonczy a Facebook-oldalán arra hívta fel a figyelmet, hogy Tóth már nem idézte tőle a folytatást: „A francia, a román vagy a magyar szabadkőművesek is úgy gondolták, hogy a »nagy viharban« nekik elsősorban a hazájukat kell segíteniük. Azt, hogy a szabadkőművesek között valamiféle nemzetközi suskus lett volna, ráadásul ebben a magyar szabadkőművesek rosszabb hazafiként viselkedtek, mint például a románok, nehéz lenne történeti adatokkal alátámasztani."
A történész szerint tehát jól látható, hogy különböző szabadkőművességek világháború alatti szerepéről beszélt. Erről az időszakról pedig szerinte Raffay sem ír „sokat citált, de láthatóan kevesek által olvasott könyveiben”, miután azok fő cselekménye 1912-ben lezárul.
