A forgatókönyv ismerős lehet, hiszen volt már rá példa a közelmúlt hazai sajtótörténetében. Egy újságíró vagy szerkesztőség valakinek a tyúkszemére lép, mire megfenyegetik. Jó esetben nem a családja kiirtásával – ami szintén nem példa nélküli lapunk munkatársával szemben sem –, hanem csak olyan „apróságokkal”, mint hogy találhatnak majd a rendőrök ezt-azt az autójában, az informátor is megkapja majd a magáét, netán megjelenhet a NAV, feltéve, ha nem áll le az újságíró az ügy bolygatásával.
Márpedig Szerető Szabolcs kollégánk heteken át foglalkozott mélyrehatóan a polgárőrség furcsa ügyeivel. A szervezettel kapcsolatban írtunk többek között arról, hogy rugalmasan kezelték a polgárőrmellényekre vonatkozó kiírás feltételeit, hogy névtelen bejelentés után névtelen fenyegetés is tarkítja immár az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) mellénybeszerzése körüli vitát, arról, hogy érinthetetlen vezető áll a polgárőrség élén. Cikkeztünk egy különös ellenőrzésről is.
Majd érkezett a fenyegetés, ami miatt feljelentést tettünk. Kérdés persze, hogy megéri-e minden üggyel a rendőrségre rohangálni, de a válaszunk erre az, hogy igen, hiszen az ügy túlmutat az újságíró személyes komfortérzetének kérdésen. Egyrészt hivatalosan nyoma kell legyen az ilyesminek arra az esetre, ha a levélíró beváltja fenyegetését, illetve szerény eszközeinkkel mindent meg kell tennünk az ellen, hogy a nyilvánosság szereplőire büntetlenül nyomást gyakorolhassanak.
Egy szó mint száz: a fenyegetést idén március 4-én adták postára Újfehértón, 6-án érkezett meg szerkesztőségünkbe, mi pedig vittük is a rendőrségre. Mivel van már tapasztalatunk hasonló ügyekben, megkértük a Magyar Postát, hogy – abban a nem várt esetben, ha a rendőrség ezt nem kéri tőlük időben – legyenek szívesek elmenteni az aznapi felvételeket. Nem azt kértük, hogy adják át nekünk, csupán annyit, hogy ne töröljék, mert a rendőrség előbb-utóbb jelentkezni fog érte – reményeink szerint. Konkrétan a 72 órás időkorlátról akkor még nem tudtunk.
A Magyar Posta Társasági Kommunikációs Osztályának vezetője rövid és rideg hangvételű levélben válaszolt (nevemet sem sikerült helyesen leírnia, pedig éveken át rádiós kolléga volt a hölgy, mindegy), amelynek lényege, hogy „a Posta csak hatósági szerveknek, azok írásos megkeresését követően, adja ki a felvételeket”.
És láss csodát: július 30-i keltezéssel a rendőrség határozatot hozott, ami szerint – mivel az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható – az eljárást felfüggesztik. Kiderül a dokumentumból, hogy még DNS-vizsgálatnak is alávetették a fenyegető levelet, csak egy alapvető dolgot nem tettek meg: nem kérték ki időben a kamerafelvételeket. Mint írják: „Megállapítást nyert továbbá, hogy a postahelyen üzemelő ún. autonóm kamerarendszer csupán 72 óráig rögzít felvételeket, így azok lefoglalása az eljárásban nem volt lehetséges.”
A fenyegetést március 4-én adták postára, mi március 6-án, 12.32-kor tettünk feljelentést, vagyis akár még éppen időben lehettünk volna, ha a rendőrség rögvest lép. De hiába. Végül is nem folyt vér.
