Fekete-Győr: Gyurcsány nem kedvelése nem jelenti Orbán támogatását

Fekete-Győr: Gyurcsány nem kedvelése nem jelenti Orbán támogatását

Gyurcsány Ferenc és Fekete-Győr András (Fotó: Gyurcsány Ferenc Facebook oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Aki az ellenzéken belül Gyurcsány Ferenc ellen van, az az összefogás ellen van, és a Fidesz mellett van – ezzel az üzenettel lepte meg Facebook-követőit vasárnap Vadai Ágnes. A Demokratikus Koalíció (DK) politikusa ezt hétfő reggel az ATV-ben is megerősítette. Fontosnak tartja, hogy aki Gyurcsánnyal szemben határozta meg eddig magát, az már nincs a politikában.

Külön kérdés, ez alatt kikre gondolt Vadai. Feltehetőleg olyan, a DK-val nem különösebben szimpatizáló politikusokról beszélt, mint a korábban a közös listáról inkább leiratkozó Juhász Péter, esetleg Schiffer András. Ő amúgy Vadai szavait vasárnap úgy kommentálta: „Azt üzeni Vadai képviselő a szövetségeseinek: »Aki Gyurcsány ellen van, az a DK ellen van, az az ellenzéki együttműködés ellen is van, tehát az a Fidesz mellett van.« Szerintem tévedtem, amikor ezeket valahol posztbolsevikoknak neveztem. Legalábbis ami a »poszt« előtagot illeti.”

A múlt héten Fekete-Győr idézte fel, hogy Gyurcsány Ferenc nem kíván kormányzati szerepet vállalni ellenzéki győzelem esetén sem. „Ez azt jelenti, hogy a leendő ellenzéki kormányban sem fog szerepet kapni, ami számunkra fontos az együttműködésünk szempontjából” – mondta a Blikknek egy korábbi magánbeszélgetésre hivatkozva.

https://www.facebook.com/vadaiagnes/posts/3192688164155033

Vadai viszont vasárnap azt üzente: „Nem árt tisztázni pár dolgot. Gyurcsány Ferenc a magyar politika megkerülhetetlen alakja. A semmiből, hatalmas ellenszéllel dacolva építette velünk együtt fel az ellenzék legerősebb pártját. Többet tett az Orbán-rendszer leváltásáért, mint bárki az ellenzéki oldalon. A Fidesz és Orbán politikailag meg akarják ölni. Nem is titkolják. Akik a mi oldalunkon eddig vele szemben határozták meg önmagukat, mind elbuktak. Soroljam a neveket? Hogy pár napja megállapodtunk a közös indulásról, abban neki kulcsszerepe volt. Tudom, mert ott voltam. Nem javaslom, hogy valaki ezen az oldalon Gyurcsány-ellenes politikát folytasson. Aki Gyurcsány ellen van, az a DK ellen van, az az ellenzéki együttműködés ellen is van, tehát az a Fidesz mellett van. Hogy a DK elnöke most nem kíván miniszterelnök vagy kormánytag lenni, azzal a közös ügy iránti elkötelezettségét bizonyítja; aki meg ezt úgy mondja el, hogy Gyurcsány visszavonul, az meg az ellenkezőjét. Megnyugtatok mindenkit: Gyurcsány marad. És vezető szerepe lesz egy új Magyarország megteremtésében. És meg fogja találni a módját. Tudom. Mert ismerem.

https://www.facebook.com/schifferandras/posts/10157727366563668

Felhívtuk Fekete-Győr Andrást, arról érdeklődve, mit szól Vadai nyilvánvalóan részben neki címzett üzenetéhez. Hiszen a momentumos politikus beszélt arról a héten, hogy Gyurcsánynak biztosan nem lesz kormányzati szerepe. Kérdésünkre a Momentum elnöke azt mondta, ezt nem ő mondta, hanem Gyurcsány Ferenc még februárban. Csupán felidézte ezt, tette hozzá.

Vadai ugyanakkor azt fejtegette az ATV-ben: nem tudja, mire gondol Fekete-Győr azzal, hogy Gyurcsány nem fog közjogi tisztséget vállalni. De meg fogja erről kérdezni, ígérte a politikusnő.

Mit gondol Vadai kemény hangú, Schiffer által a bolsevik jelzővel illetett megszólalásáról? – kérdeztük a Momentum elnökét. Fekete-Győr azt mondta, Gyurcsány pártelnöki teljesítményét ő is sokra tartja, egyetért az erről mondottakkal. Az más kérdés, hogy Gyurcsány is belátta, az ő vezetésével nem tudna Magyarország megújulni – tette hozzá a pártvezető. Miért nem tudna? – kérdeztük. – Azért, mert Gyurcsány Ferenc vezetésével 2010 előtt káoszba vezették az országot – érkezett a válasz.

A kormánymédia egyébként a hétvégén felidézett egy Fekete-Győrrel készült 2017-es 24.hu-interjút is. Ebben azt mondta: „nem tudom, hogy Gyurcsány Ferenc mi az istent keres még a politikában. Már igazán eltakarodhatna a közéletből.” A Momentum elnöke erre kiemelte, ezért is fontos, hogy Gyurcsány nem fog kormányzati tisztséget vállalni. A hatpárti, pártelnöki megállapodás nagyon fontos eredmény szerinte, hiszen sikerült megegyezniük a közös indulásról.

Mit gondol Vadai azon kijelentéséről, hogy aki Gyurcsány ellen van, az a Fidesz mellett van? Ennek kapcsán többen is felidézték A Tanúból Virág Árpád legendássá vált monológját: „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”

Fekete-Győr úgy látja, Vadai ezekkel a mondataival megsértette szavazók százezreit. Egyértelmű, hogy Gyurcsány Ferenc nem kedvelése nem jelenti azt, hogy valaki Orbán mellett lenne – jelentette ki a pártelnök.

Nem érzi úgy, hogy Gyurcsányékban is elevenen él mindaz, amiket korábban a DK-ról és annak elnökéről mondtak? Nem tart az FKGP-jelenségtől, vagyis hogy Gyurcsány éppolyan halálos ölelésbe vonná őket, mint annak idején a jelenlegi kormányfő Torgyánékat? Fekete-Győr erre azt mondta, a Momentumot – mint az egyik legerősebb ellenzéki pártot –nyilvánvalóan nem tudnák kihagyni. A fentieket ő nem érezte, inkább azt, hogy az életkoruk miatt próbálják őket beskatulyázni, fiatalabbként és amatőrként láttatni őket. De hozzátette, ellenségeskedést nem érez az ellenzéken belülről, inkább egyre nagyobb tiszteletet és megbecsülést a pártja irányába.

A múlt héten meg is nevezték borsodi ellenzéki jelöltként Bíró Lászlót, akit viszont Setét Jenő aktivista támadott azzal: szerinte cigányellenes kijelentéseket tett. Szerinte a 6-os számú választókerületben indítandó jobbikos politikus arról beszélt: az országot nemcsak a Hasszánoktól, hanem a Sztojkáktól is meg kell védeni. Ezt persze rögtön átvette a kormánymédia is. Fekete-Győr ennek kapcsán lapunknak azt mondta, nem találták meg az idézett kijelentést, amire Setét hivatkozott, amíg pedig ez nincs meg, nem tudnak róla mit mondani.

Sztojka Ivánt egyébként a veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma meggyilkolásáért ítélték el. Setét egy tavaly júliusi sajtóközleményről beszélt, ami konkrétan erre az ügyre reagált. „Nemcsak F. Hasszánoktól, hanem H. Dezsőktől, Sztojkáktól és Poltoktól is meg kell védeni az országot!” – üzente akkor a Jobbik. Ugyanakkor ez a párt honlapja szerint nem egy külön Bíró-közlemény volt, azt a Jobbik Magyarországért Mozgalom írta alá. Setétet feltehetőleg az téveszthette meg, hogy Facebook-oldalán Bíró is megosztotta a szöveget. Az aktivista ebből rögtön arra a következtetésre jutott, hogy a helyi cigányságnak vagy nem szabad elmennie szavazni, vagy a kormánypárti jelöltet kell támogatni.