Reagált Palkovics László minisztériuma a színművészetis felmondásokra

Reagált Palkovics László minisztériuma a színművészetis felmondásokra

Free SZFE feliratú tábla a Színház- és Filmművészeti Egyetemért rendezett Kossuth téri tüntetésen 2020. július 3-án (Fotó: Malatinszky Dávid)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Reagált ugyan a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium arra, hogy a színművészeti egyetem újabb oktatója, Székely Gábor rendező is felmondott, ám érdemben nem kommentálták a történéseket.

Az ATV Híradójának megkeresésére a tárca azt írta: „A Színház-és Filmművészeti Egyetem modellváltásának célja, hogy az SZFE működési kereteinek megújításával új fejlődési pályára álljon, és olyan világszínvonalú intézménnyé váljon, amely folyamatosan képes biztosítani a magasan képzett utánpótlást. A minisztérium az eredményes átalakítás érdekében elengedhetetlennek tartja a nyitottságot az érdemi párbeszédre az alapítványi kuratóriumok képviselői és az intézmények szakmai vezetői, oktatói és hallgatói között. A nemzeti felsőoktatási törvény kimondja, hogy a fenntartói irányítás nem sértheti az egyetemek önállóságát a képzés tárgyával és tartalmával kapcsolatos kérdésekben.”

Habár a párbeszédre való nyitottságról írnak, korábban az intézmény több oktatója és hallgatója is éppen azt kritizálta, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást a minisztérium által kitalált majd végül el is fogadott modellváltásról. Pedig kezdeményeztek egyeztetést, sőt, még tüntetést is tartottak.

A SZFE vezetése korábban azt közölte, hogy Vidnyánszky Attila, illetve többi kuratórium tag – Bacsa György, a Mol stratégiai ügyvezető igazgatója, Lajos Tamás operatőr-producer, Rátóti Zoltán színész-rendező és Világi Oszkár, a Slovnaft Igazgatóságának elnöke – kinevezése azt bizonyítja, hogy „a modellváltás valódi célja nem az oktatás korszerűsítése, színvonalának emelése, hanem a minőséget és a hagyományokat semmibe vevő erőszakos térfoglalás, a szabad gondolat korlátozása”.

Zsámbéki Gábor Kossuth-, és Jászai-díjas rendező, aki 1979 óta oktatott színészosztályokat, korábban közleményben jelentette be, hogy felbontotta szerződését a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel. Hétfőn este pedig Székely Gábor rendező egy Vidnyánszky Attilának írt nyílt levélben hozta nyilvánosságra, hogy felmondja a szerződését.