DNS-mintát vettek Novák Elődtől

DNS-mintát vettek Novák Elődtől

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Házkutatást tartott a rendőrség éjszaka Novák Elődnél – ezt a politikus maga írta ki a Facebook oldalára. A háttérben az áll, hogy a napokban levette az újbudai önkormányzatról a szivárványos zászlót.

Novák Előd úgy fogalmazott, hogy két évig terjedő szabadságvesztéssel „fenyegeti a rendőrség”, DNS-mintát és ujjlenyomatot vettek tőle, illetve fotót készítettek róla. – Így próbálja a kormányzat megfélemlíteni a devianciák propagálásával szemben felsorakozott, normalitáspárti erőket – közölte.

Azt is megjegyezte, hogy a Mi Hazánk Mozgalom helyi önkormányzati képviselőjeként egyedüliként tette szóvá, hogy a kerületi rendőrség nyomozáseredményességi mutatója 55 százalékról 35 százalékra csökkent tavaly, a lakásbetöréseknél pedig már csak 9 százalék. Ennek ellenére szerinte a rendőrséget „politikai megfélemlítésre” használja a kormány, amely „letérdelt a homoszexuális lobbi előtt”.

Emlékezetes, hogy Novák Előd először a fővárosi városháza épületéről vette le a szivárványos zászlót, majd a rendőri igazoltatás közben elfutott a helyszínről, hogy egy kukába dobja. Később a főváros XI. kerületi polgármesteri hivataláról távolította el a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek közösségének jelképét