Merkely: Most nem állhat le úgy az élet, mint tavasszal

Merkely: Most nem állhat le úgy az élet, mint tavasszal

Merkely Béla az ATV Egyenes Beszéd című műsorában

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az ATV Egyenes beszéd című műsorában felhívta a figyelmet arra, hogy most nem állhat úgy le az élet, ahogy tavasszal: a gyerekek iskolába, a nagyobbak egyetemre, a felnőttek meg dolgozni kell menjenek, az intézkedéseknek ehhez kell igazodniuk.

Szerinte jó lenne, ha az osztályon kívül a kisebbek is hordanának maszkot, illetve a csúsztatott szünet és étkeztetés is enyhítené a tömeges fertőzések kockázatát.

A műsorban elhangzott, hogy a szülők felelőssége is fontos, hogyan tanítják a higiéniai szokásokra a gyerekeket. Az iskolákban ezért kell helyezni a fertőtlenítőket, és az is segíthetne, ha a tanárokat gyakran tesztelnék: ők lehetnek a vírus lehetséges indikátorai az iskolákban.

A szuperfertőzöttek – akik sokaknak is adhatják tovább a fertőzést – általában kifejezetten betegek, a gyerekeknél és az időseknél azonban gyakran nem típusosak a tünetek. Ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül a felsőlégúti problémák jelentkeznek: észlelhetünk akár bélrendszeri tüneteket vagy az időseknél zavartság szintén utalhat a koronavírusra.

Merkely úgy látja, hamarabb lesz a második hullám, mint az influenza, és a második hullám küszöbén vagyunk. Ennek ellenére optimista, főleg azért, mert itthon nagy, 87 százalékos a maszk elfogadottsága.

A műsorban a vakcinák is szóba kerültek: Merkely szerint az Egyesült Államokban valószínűleg novemberre tényleg piacra dobják az oltóanyagot, hiszen ez az amerikai elnökválasztás eredményét is befolyásolhatja.

Az, hogy nálunk mikor lesz pontosan, azt nehéz megmondani – szerinte még idén esélyes –, de azt azért a SOTE rektora leszögezte, hogy a lekötött ötmillió vakcina elegendő Magyarországnak ahhoz, hogy kialakuljon a nyájimmunitás. Merkely először az igazán veszélyeztetett korosztályt, azaz a 65 év felettieket oltatná be, illetve az egészségügyi dolgozókat, a vakcinát pedig ingyenessé tenné.