Vastag porréteggel borított szürke katonai autó állt meg augusztus 19-én, vasárnap este az angolkisasszonyok Váci utcai zárdája előtt – olvashatjuk az Új Ember lelkes tudósítását 1945-ből. A kiszálló katonák értékes kincset hoztak egyenesen Salzburgból: István király épségben maradt jobbkezét. Az egyik nővér azonnal elindult, mint visszaemlékezésében olvashatjuk Witz Béla érseki helynökért, a Szent Jobb őréért: „Lóhalálban futottam végig a letarolt belvárosi utcákon. Pár perc múlva ott álltam a ferencesek sekrestyéjében. Szerencsém volt. Witz atya éppen befejezte a litániát, és teljes templomi díszben belépett a sekrestyébe. Két fél mondattal elmondom neki, hogy mi újság. Néz rám, csak néz, aztán hirtelen ledobja a palástot, a stólát jobbra, a karinget balra, s kabátját, esernyőjét már az ajtóban magához kapva szabályosan futni kezdünk. Jó pár száz méter után szólal csak meg: – Most csak... vegyem át... a Szent Jobbot... holnap körmenet... azután... meghalhatok.”
Az atya túlzónak ható meg-rendültsége a mai ember számára magyarázatra szorul. A Szent Jobb – noha sokan így tartják számon – elsősorban nem vallási, hanem nemzeti szimbólum Magyarországon, és fokozottan az volt 1945-ben. István jobbjának vallásos jelképi szerepe minden látszat ellenére igazából marginálisnak tekinthető, hiszen a keresztény hit lényege és az ereklyetisztelet közti kapcsolat eleve esetleges, periferikus. Hogy a szent király jobbját az egyház őrzi, az a katolikus ereklyetiszteleten túl a múltbeli, a klérus közjogi szerepéből is eredő hagyományra vezethető vissza.
A Szent Jobb jelentősége a nemzeti mitológiában fontos igazán; ha nem is a koronával, de a koronázási ékszerekkel egyenértékű. 1945-ben az elpusztított, háborút vesztett, megalázott, megszállt országban a nemzeti hagyományokat feltámasztó újrakezdés szimbóluma volt. Mivel a koronát megelőzve még az amerikai hadsereg jóvoltából hazakerült, jelentősége ezért még inkább túlmutat önmagán; István jobbja az Istvánnak tulajdonított, idegenben maradt koronát is helyettesítette. Ebben az értelemben pedig a jogfolytonosság jelen lévő jelképének számított.
Mária Terézia királynő hasonló okokból tett meg mindent, hogy a raguzai domonkosoktól bonyolult és hosszadalmas diplomáciai tárgyalások útján visszaszerezze az ereklyét. Az 1771-ben hazaérkező Szent Jobbot Ferenc József uralkodása idején helyezték el a királyi palotában az egykori Zsigmond- kápolnához hozzáépített, Róth Miksa üvegmozaikjával díszített Szent Jobb-kápolnában. 1944-ben innen menekítették ki a nyilasok Nyugatra, együtt a koronázási ékszerekkel.
Az első hír, hogy István jobbja túlélte a háborút, és a salzburgi érsekségre került, 1945 júniusában jutott el Budapestre.
A magyar származású amerikai alezredes, George S. Kovach, akihez Witz Béla fordult segítségért, pontosan tudta, mit jelent az adott helyzetben a Szent Jobb jelenléte a hagyományos augusztus 20-ai körmeneten: hogy Magyarország nemcsak legalább szellemi értelemben őrzi meg a jogfolytonosságot, de a kommunizmus lehetőségét is elutasítja, és a jövőt hordozó polgári demokratikus alternatívát választja. Ezért is tett meg mindent, hogy István király napjára itthon legyen a jobb kéz. Elment Salzburgba, hogy megkeresse az ereklyét őrző érseket. A főpap azonban egy kis hegyi faluban tartózkodott az Alpokban. A magyarországi amerikai misszió másik tisztje, Henry G. Simmoniteezredes így emlékezett: „Elhatároztuk, hogy felkeressük az érseket. A titkár azt mondta, rövid az út, ráérünk szombaton reggel indulni. De mi nem vártunk egy percet sem. Ijesztő gyorsasággal telt az idő, féltünk, hogy lekéssük Szent István ünnepét. Autónk a Grossglockneren keresztül száguldott. A 2900 méteres hegy-csúcsra este fél 10-kor érkeztünk fel. Havazott. Óriási felhőbe kerültünk, az orrunk hegyéig sem láttunk. A félúton lefelé két óra hosszat kellett pihennünk, hogy kihűljenek az izzó fékek. Utána étlen-szomjan rohantunk az érsekhez. Ez a finom és nagy tudású ember kedvesen fogadott minket, de kereken kijelentette, hogy a Szent Jobbot nem adja ki. Attól félt, hogy nem tudjuk épségben hazaszállítani. Két óra hosszat tartott, amíg meggyőztük. Végre kihúzta a zsebéből a páncélszekrény kulcsát, és átadta nekünk. Az órára néztünk: dél volt. Az érsek ebédre hívott minket. Ebéd után autóba ültünk. Rohanni akartunk vissza Salzburgba, de kocsink nem indult el, súlyos defektet kapott.”
Nehezen, de végül visszajutottak, s magukhoz vehették a Szent Jobbot, miután az amerikaiak hivatalos úton is engedélyt kértek a hazaszállításhoz XII. Pius pápától. A Magyarországra való utazás Edward J. Czerniuk őrnagy szerint „borzalmas volt. Ömlött az eső, viharba kerültünk, csúszott az autó kereke, megint súlyos defektet kaptunk. Azt hittük, sose érkezünk meg Budapestre. Vasárnap este 7-kor mégis befutottunk Budára, ahol megtudtuk, hogy Witz érseki helytartó átköltözött Pestre. Elindultunk, hogy megkeressük”.
Másnap a Szent Jobb hazatérésének hírére 120 ezren gyűltek össze a ferences templom előtt. A körmenet innen indult a bazilikába.
Az ereklyét a szerzetesrendek 1950-es betiltásáig az angolkisasszonyok Váci utcai rendházának oratóriumában őrizték. Az utolsó körmenetet 1947-ben tartották, az 1948-ast betiltotta az állam. (Abban az évben az úrnapi körmenetet a Várban még engedélyezték, sőt az addigi szokásoknak megfelelően a kultuszminiszter – aki akkor Ortutay Gyula volt – is részt vett rajta.) A letartóztatott Mindszenty hercegprímást helyettesítő érseki helynök a bazilika mindenkori plébánosára bízta a kéz őrzését. A hetvenes évek elejéig a paplak szekrénysora mögötti falba épített titkos páncéldobozban tartották, csupán évente egyszer, augusztus 20-án tették közszemlére a bazilika szentélyében. Lékai bíboros-prímás aztán kijárta az államnál, hogy a bazilika Szent Lipót-kápolnáját a Szent Jobbról nevezzék el, s ott őrizhessék. (Közben az eredeti, a várbeli Szent Jobb-kápolna kalandos utat járt be. Pintér Sándor balatonalmádi plébános a Róth Miksa-mozaikot kimentette a romos palotából, és az almádi templom mellett felépíttette a kápolna pontos mását. Nemcsak a mozaik került ide, de 2000 után a Szent Jobbról levált töredéket is – Szent Imre és Boldog Gizella ereklyéivel együtt – itt helyezték el.)
A ma látható Szent Jobb maga is töredék.
A kar felső részét feltehetően Magyarország és Lengyelország perszonáluniójának megerősítésére a lengyel trónra lépő Nagy Lajos szállíttatta Krakkóba. Az alsó kart pedig alig fél évszázad múlva Zsigmond király odaadományozta V. Albert osztrák hercegnek, aki 1437-ben követte őt a magyar trónon. (A kar alsó része ma Bécsben van. Legalábbis amit annak vélnek. Az ugyanis az újabb kutatások szerint egy sípcsontdarab.)A megmaradt kézfejet modern orvosi eszközökkel először Bochkor Ádám vizsgálta meg 1951-ben. A Hartvik-legenda szerint a márvány sírkő „felnyitásakor az édes illat oly hévsége árasztott el minden jelenlevőt, hogy azt hitték, az Úr paradicsomi gyönyöreinek közepébe ragadtattak. Maga a koporsó színültig volt kissé vöröslő, szinte olajjal kevert vízzel”. Az utóbbi kevésbé elragadtatott korunk felfogása szerint a talajvíz és a bomló testnedvek keveréke lehetett. A jobb kéz a koporsófedél és a víz között helyezkedhetett el, a kialakult melegben pedig mumifikálódhatott.
Hartvik szerint a kart egy fehér ruhába öltözött férfi adta át Mercurius szerzetesnek szövetbe csomagolva. „A szent szolgálat végeztével a szerzetes az épület sarkában a szövetet kibontotta, s elsápadt, hogy Isten emberének ép kezét, rajta a csodás mívű gyűrűvel meglátta.” Gyűrű ma nincs a bazilikában őrzött kézen, Szentágothai János antropológiai vizsgálata szerint nem is lehetett, fémtől eredő elszíneződést kutatása nem talált; az esetleges eltávolításnak nyomot kellett volna hagynia az ökölbe szorított jobbon. Ezért alakult ki a feltételezés, hogy a raguzai domonkosokhoz (fél évszázaddal azután, hogy a török hódoltság idején eltűnt Magyarországról) kereskedők köz-vetítésével eljutó kéz nem Istváné. A kor szokásainak megfelelően a történelmi hűséggel meglehetősen nagyvonalúan bánó Hartvik püspök ugyanakkor nem perdöntő tanú. A gyűrű története pedig – lehántva róla a rápakolt elemeket – csupán annak kinyilvánítása lehet, hogy valóban István király porhüvelyét találták meg.
Réthelyi Miklós 1999-es endoszkópos vizsgálata sem tett hozzá sokkal többet a rejtélyhez; feltételezése szerint a maradványokat bebalzsamozhatták. Ma már valószínűleg genetikai vizsgálattal sem lehetne igazolni minden kétséget kizáróan, hogy az ereklye valóban István király keze lenne.
Igazából mindegy is. Számunkra a felmerülő bizonytalanságok ellenére is az marad. Mint ahogy a Szent Korona tekintélyén sem ejtett csorbát a megállapítás, hogy nem érintette István király fejét.
