Győzött a bíróságon Göd felfüggesztett polgármestere

Győzött a bíróságon Göd felfüggesztett polgármestere

Balogh Csaba (Fotó: Balogh Csaba Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A bíróság megsemmisítette az első felfüggesztésem, mert nem volt megalapozott – jelentette be péntek délután Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere a Facebook-oldalán. Hozzátette: „ez reményt ad, mert megmutatja, hogy a választói akarat mellett a jog, a demokrácia második legfontosabb pillére is a mi oldalunkon áll.”

Mint a városvezető a Mércének elmondta, ez a döntés, az első, 15 napos felfüggesztésére vonatkozik, a második, immár harminc napos felfüggesztésével kapcsolatban is fellebbezett a bíróságnál, arra számít, hogy hétfőn-kedden ezzel kapcsolatban is kedvező ítéletet kap.

A bíróság egyetértett az általa emelt kifogással, hogy mind eljárásrendileg, mind koncepcionálisan hibás volt a felfüggesztésének az indoka. A felfüggesztést végzők ugyanis azzal érveltek, munkavégzés közben követett el vétségeket, ám az erről szóló fegyelmi vizsgálat le sem zárult addig, amíg a felfüggesztésről szóló szavazás megtörtént. Ráadásul semmilyen módon nem próbálta meg akadályozni az ellene indult fegyelmi vizsgálatot – mondta a lapnak.

Most visszamenőleges hatállyal érvénytelenítette a bíróság a felfüggesztését, vagyis az ebben az időszakban polgármesteri feladatokat ellátó Fülöp Zoltán alpolgármester tevékenysége álképviseletnek minősül – tette hozzá.

Most vissza kell néznie a döntéseket, de mint mondta, a jóhiszeműeket el fogja fogadni, ám ahol a rosszhiszeműség gyanúja felmerül, ott elutasítással fog élni.

Ismert, a Pest megyei településen a tavaly őszi önkormányzati választáson az ellenzék tudott győzni: polgármester lett a momentumos Balogh Csaba és a képviselő-testületben is megszerezték a többséget. Azóta viszont belháború alakult ki a polgármester és a többi politikus között. A konfliktus odáig fajult, hogy Balogh Csaba le akarta váltani DK-s és LMP-s alpolgármesterét, erre válaszul a képviselő-testületben a Fidesszel összefogva felfüggesztették a polgármestert. A DK színeiben megválasztott helyi képviselők a napokban kiléptek a pártból.

Címkék: Balogh Csaba, Göd