Mind a pénz, mind pedig a szellemi hozzáadott érték nagyságrendekkel több volt a Balaton fejlesztését illetően a Kádár-rendszerben, mint amennyit a rendszerváltás óta látunk – véli Kardos Gábor filozófus és borász. A Balatoni Kör ötletgazdájával és szóvivőjével a Balaton modern urbanizálásáról, a közigazgatás újragondolásáról, a harminc éve ápolt kádári retróról és a követésre érdemes hagyományokról, valamint a „Magyar Tenger” hazugságáról beszélgettünk.
– Kié a Balaton?
– Elsősorban a Balatoné. A Balaton mindenkié egy rossz szlogen, rossz üzenettel. Ez a legtöbb ember számára annyit jelent, hogy a Balaton egy nyári úszómedence, amibe százezrével moshatják bele a fürdőzők napolajas testüket és a partján lángost ehetnek. Ez tömény kádári retro. A tavat nem csupán az esztelenül nádast irtó, fákat kivágó és régiós érdekeket is semmibe vevő, a óriásberuházásoktól kellene megvédeni, hanem mindenkitől, aki csak saját önös érdekeire akarja használni. Vagyis még egyszerűbben fogalmazva: a Balatont tőlünk, mindannyiunktól kell elsősorban megvédeni.
– A kérdést épp a NER-közeli óriásberuházások, valamint az egyre fogyatkozó szabadstrandok miatt fedezték fel az ellenzéki pártok, a Momentumtól az LMP-n át a népszavazást kezdeményező MSZP-ig. Persze mikor máskor, mint amikor a fél ország a Balatonon pihen.
– A Momentum és a Balaton ügyéből pártpolitikai tőkét kovácsoló többi párt ugyanúgy nem kérdezte meg a balatoniakat és ugyanúgy nem nézte a Balaton érdekét, amikor a nyári tömegturizmus korlátlan folytatását követeli, mint a kormánypárt és a tavat maguknak beépítő oligarchák. Mindenki maga felé húzza-rángatja a Balatont, amíg szét nem szakítják, tönkre nem teszik ökológiai rendszerét, ami különösen sérülékeny egy ilyen sekély vizű tó esetében.
– Valóban az aktuálpolitika, illetve a pártok szakítják szét? Legalább három település van a tó körül, amely a Balaton fővárosának tartja magát: Siófok, Balatonfüred és Keszthely. És van további 38 önkormányzat, amelyek sokszor egymással is rivalizálnak.
– Kicsit távolabbról, a fővárostól kezdeném. A tó egésze állami tulajdon, tehát a Balatont érintő kérdések Budapesten, központosítva dőlnek el. Évtizedek óta ez a fő strukturális probléma, amit meg kéne oldani, amin túl kéne végre lépni. Mert a Balaton ma lényegében gazdátlan jószág, nyaranta lepusztított közlegelő, aminek jogilag hiába lenne távoli gazdája az állam és a partján hiába próbál osztozni több tucatnyi kis település, a térségnek nincs igazi gazdája és pont ezért lehet ilyen gátlástalanul lerabolni, legelemibb érdekeit is semmibe véve. Nonszensz, hogy egy települése érdekeit végsőkig védeni kész polgármester ma odáig jut, hogy le kell mondania, mint a szigligeti polgármesternek. Anno az oszmán inváziót pont a Szigligeti várnál sikerült megállítani, de vajon a Balatonra nézve nem kevésbé invazív befektetői rohamoknak is képes ellenállni egy ilyen végvár mint Szigliget? Egyedül aligha. A Balaton strukturális problémáit ma sehol sem lehet érdemben önkormányzati szinten kezelni és az országos kormányzat, a pesti központ túl messze van, illetve a nyaralógyarmati státus fenntartásában érdekelt és nem egy önállóan prosperáló régió fejlődésének lehetővé tételében. A mai Balatont az egyesülés előtti Budapesthez tudnám hasonlítani, ahol a három „főváros”, Keszthely, Füred és Siófok Buda, Óbuda és Pest, amelyek nagyjából egy irányba tartanak, de nincs egységes irányítás és egymással is rivalizálnak.
– A Balatont is „egyesíteni” kellene?
Valami ilyesmi. Meggyőződésem, hogy az egyetlen konstruktív megoldás az lenne, ha a Balatonra egységes üdülővárosként tekintenénk, ahol az ökológiai szempontok az elsődlegesek. Az urbanisztikai megközelítés alapjául szolgál, hogy a Balaton környéke már most is egybefüggően be van építve, lényegében egy félmilliós agglomeráció. Szükség lenne egy Balaton Parlamentre és egy közvetlenül választott balatoni főpolgármesterre, amely ahhoz hasonló felhatalmazással működhetne, mint Budapest, az egyes települések pedig a főváros kerületeihez hasonlóan továbbra is önkormányzatként működhetnének. Fontos, hogy a hangsúly nem a főpolgármester személyén lenne, hanem azon, hogy mi csapatának a programja, a jövőképe, stratégiája a következő évtizedekre. Bárki lenne is a főpolgármester, hivatalában olyan emberek dolgoznának, akik végre nem egy-egy település helyi érdekeit tartanák a legfontosabbnak, hanem az egész régió érdekeit, akik végre megtanulnának egészen Balatonban és balatoni módon gondolkodni, túllépve az északi-déli parti megosztottságon és sok más eddigi korlátoltságon. Azt gondolom, amíg nincs egy balatoni közgyűlés, senki sem léphet fel legitim módon a Balaton érdekében, senki sem írhat levelet azoknak, akik a Balaton nevét ma érdemtelenül és jogtalanul használják saját érdekeikre, hogy a jövőben ezt nem tehetik meg. Végül, de nem utolsósorban a mindenkori központi kormányzattal szemben is csak egy ilyen testület védheti meg a tó és a régió érdekeit legitim módon. Persze, sok ellenérdekelt „kiskirály” van, akik pont abból tudtak profitálni eddig, hogy senki se védte meg tőlük a Balatont. Na, leginkább ennek kéne véget vetni azzal, hogy végre legyen gazdája a Balatonnak, ne csak tulajdonosai legyenek.
– Ez ön szerint közjogilag, illetve központosításra igencsak hajlamos politikai kultúránkban mennyire reális?
– Közjogilag lehetséges, csak szándék kérdése. Ha valamiben, hát ebben kellene felismerni a Balatonban rejlő politikai lehetőséget. Természetesen van kockázat, de ez a demokrácia sajátja: a politika szinte mindent túszul tud ejteni, amiben haszonszerzési lehetőséget lát. Viszont minél több önálló demokratikus intézmény van, annál nagyobb az esélye, hogy normális kezdeményezések is célt érnek. Meggyőződésem, hogy a Balatonon régiópolitikát kell csinálni. Egyébként vannak biztató jelek: a korábban tetszhalott civil szervezeteket sikerül újból megtölteni tartalommal és új szervezetek is alakulnak. A több mint száz évvel ezelőtt megalakult Balatoni Szövetség ma aktívabb, mint valaha, a Nők a Balatonért Egyesület minden fórumon hallatja a hangját, és ott van a Balatoni Kör is, amelyben a gasztronómiáé és a borászaté a főszerep, illetve foglalkozunk azzal is, hogy a Balaton mint brand megjelenjen. Mindezek azt jelentik, hogy alulról szerveződve egyre erősebb a szándék arra, hogy a Balaton egységes régióként jelenjen meg. Miért ne nyerhetne polgárjogot ugyanez közigazgatási szinten is? Elvégre a Balatoni Kiemelt Üdülőkörzet (BKÜ) már régóta hivatalosan, közjogilag elismert közigazgatási egység, legalábbis papíron és a Balaton Fejlesztési Tanács hivatalos meghatározása szerint is üdülő- és kertváros a definíciója, vagyis egységes település volna már most is közjogilag is, csak senki nem vonta le ennek érdemben a konzekvenciáit, sőt még a tóparton élőkben sem igazán tudatosult, hogy egy félmilliós agglomeráció polgárai.
– Az urbanizálódás a nem turisztikai jellegű szolgáltatások bővülése mellett a legtöbb esetben a lakosságszám növekedését is jelenti, ami növekvő környezeti terhelést eredményez. Ez hogyan fér össze az ökológiai szemlélettel?
– A Balaton környékén a három nagyobb várost leszámítva olyan települések vannak, amelyek a nyári hónapokat leszámítva sokszor elég kihaltnak tűnnek. A Balaton környékén élők számának növekedése erősítené a régiót, ha tudatos bevándorlás-politikával tudnánk menedzselni. Jó lenne, ha minél többen úgy döntenének cégestül-családostul, hogy a tó környékére költöznek és egész éves munkahelyeket teremtenének, nemcsak a turizmusban. Ehhez persze szükséges a szolgáltatások fejlődése, hiszen jó óvoda, iskola és egészségügyi ellátás nélkül egyetlen régió sem vonzó, legyen az bármilyen csodálatos. A Balaton a XXI. század újfajta városmodellje, melynek népsűrűsége a legélhetőbb városok toplistáit vezető új-zélandi, ausztrál és kanadai kertvárosokkal egyezik és ahol az életünket igazán széppé, egészségessé és élhetővé tevő természeti környezet a prioritás.
– Mely időszak ejtette a legnagyobb sebet a Balatonon?
– Nem kell annyira visszamenni az időben. A rendszerváltásnak nevezett politikai átmenet a Balaton számára semmi értelmezhetőt nem hozott, csak a rossz „retró” beidegződések továbbvitelét. A Balatonon elmaradt a rendszerváltás, a kádári tömegturizmus hagyományait követjük az elmúlt harminc évben. Szeretném hozzátenni, hogy az a felfogás jóllehet ma már nem korszerű, de a maga idejében az volt. Volt egy jól kidolgozott koncepció és volt rengeteg központi forrás a belföldi tömegturizmus fejlesztésére. Mind a pénz, mind pedig a szellemi hozzáadott érték nagyságrendekkel több volt, mint amennyit a rendszerváltás óta látunk. Az a baj, hogy ezeket a „hagyományokat” a XXI. század elejére sem sikerült meghaladni. Ezért lengi be a strandokat még most is a fáradtolajban sült lángos és hekk szaga, amiről ma is sokan hiszik még, hogy őshonos balatoni halfaj. Rémes, hogy ezt nevezik hagyományosan balatoninak és nem a kommunizmus előtti polgári fürdőkultúránk hagyományait.
– Ha lenne egy egészséges, ökológiai szempontokon alapuló Balaton-koncepció, akkor hogy nézne ki a tó és környéke? Mely hagyományokat lenne értelme tovább vinni?
– A trianoni békediktátum miatt a Magyar Királyság elvesztette tengerparti üdülőhelyit, ekkor értékelődött fel a Balaton mint turisztikai célpont a polgárság körében. Balatonfüreden ma is látszik, hogy a minta Abbázia, illetve az adriai üdülőhelyek voltak. A Côte d'Azur mintául szolgált minden vízparti üdülőhelynek és világszerte ugyanazt a riviéra modellt várják el a vendégek. Mindenhol hosszú sétányok szegélyezik a vizet, kisebb részt pedig strandolásra alkalmas partszakaszokat találunk. Ezt kellene követni a Balatonon is, természetesen az ökológiai szempontok legkomolyabb figyelembevételével, védve minden négyzetméter nádast. Egy jó korzósítási koncepció nagy hangsúlyt fektetne arra is, hogy a Balatont ne elsősorban nyári strandnak tekintsük. Káros félreértés, hogy a Balaton „Magyar Tenger”, hiszen édesvizű és sekély, így az ökoszisztéma sokkal sérülékenyebb, mint a tengereké, fürdőzők ezrei is rombolják az ökoszisztémát. Ezért egyre inkább a kulturális, illetve gasztroturizmusra, az ökotudatos aktív turizmusra kellene helyezni a hangsúlyt, ami egyszersmind kitűnő lehetőséget adna arra, hogy ne nyári üdülőhelyként létezzen a köztudatban, hanem olyan helyként, ami egész évben tartogat olyan élményeket, ami miatt érdemes ide látogatni. Ennek alapjai egyébként már régóta megvannak: kitűnő éttermek, borászatok veszik körül a tavat, ráadásul aki fürdőzni vágyik, télen is talál rá módot Zalakaroson, Hévízen és sok más helyen a régióban. De az is tévhit, hogy a Balaton csak fürdőzésre jó: ha kemény tél lesz, és befagy a tó, ismét megrendezzük a Balaton-átcsúszást, ami 2017-ben óriási siker volt. Megmutatta, hogy a Balaton jege Európa legnagyobb és legtermészetesebb korcsolyapályája. Mivel nem mindig fagy be a tó, jó lenne, ha minél több önkormányzat jelölne ki korcsolyapályákat. Mindenesetre a Balaton az ország legváltozatosabb téli desztinációja.
– Az ön nevéhez fűződik az óceániai proa vitorláshajók meghonosítása a Balatonon. Mikronézia legalább olyan messze van, mint Argentína, ahonnan lefagyasztva érkezik a nálunk hekk néven ismert tengeri csacsihal. Mégis importálható a hagyomány a föld másik feléről?
– Talán meglepő, de a Polinéziában ma is élő hajóépítő kultúra rengeteg hasonlóságot mutat a Balatonon legrégebben használt hajók építésével. Ugyanis nálunk is fatörzsből kivájt hajótestekből építettek bödönhajókat a halászok, ami önmagában elég gyors, ám borulékony volt, ezért egy másik hajótestet is rögzítettek hozzá épp úgy, mint a ma széles körben ismert kéttestű polinéz hajóknál. A proa vitorlások nagy előnye, hogy minimális barkácstudással és egy-kétszázezer forintból bárki építhet magának ilyet és nemcsak vitorlával nagyon gyors, hanem evezővel is. A Balaton Proa közösségi oldalon megtalálhatnak minket az érdeklődők.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/34. számában jelent meg augusztus 21-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/34. számban? Itt megnézheti!
