Telex néven indul „új” Index, péntektől elérhető a támogatói oldaluk

Telex néven indul „új” Index, péntektől elérhető a támogatói oldaluk

Az új indexes portál induló oldala: a Telex

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Pénteken elindult az Indextől távozó újságírók új portálja, a Telex támogatói oldala. – Július végén egységesen hagytuk ott a munkahelyünket. Most egy valóban független, sokoldalú, érdekes, szórakoztató és pártatlan újságot fogunk csinálni olvasóinknak, ehhez pedig a lehető legtöbb pénzre van szükségünk – írták az oldalon.

Minden valamirevaló demokráciának szüksége van a sokszínű médiára, és tekintve, hogy az Index.hu szerkesztősége 2020. július 24-én felállt, az olvasók jól ismert újságjának átalakulása jócskán hagyott űrt maga után a magyar nyilvánosságban – idézték fel a lap bedőlését. – Azért mondtunk fel, mert nem láttuk biztosítottnak a független működést a továbbiakban, és most együtt, közösen, a lehető legtöbb távozó újságíróval szeretnénk ezen a mostoha hazai sajtóhelyzeten változtatni és olyan újságot készíteni olvasóinknak, amit most hiányolnak.

És hogy milyennek képzelik el a Telexet?

  • Amiből az olvasók a nap bármelyik pontján friss, gyors, pontos és pártatlan híreken keresztül tudhatják meg, hogy mi történik a világban.
  • Amiben nagyon sok mindenről van szó: közéletről, gazdaságról, kultúráról, sportról, a legújabb technológiákról, tudományról is, és amiben szórakoztató, izgalmas, nagy hatású sztorikat is olvashat a közönség.
  • Ami a hatalmat gyakorlókat folytonosan ellenőrizve, kérdezve tájékoztatja a magyar társadalmat a mindannyiunk életére hatással lévő közérdekű történésekről, és ami szórakoztat is, és soha nem veszi magát a kelleténél komolyabban.
  • Ami nem ellenzéki, nem kormánypárti, simán csak korrekt, kritikus és kíváncsi újságírói értékeket képvisel.
  • Ahol az újság tulajdonosai többségben maguk a pártatlan újságírók, szerkesztők, akik garantálják a függetlenséget.
  • Ahol azt jelenti a függetlenség, hogy kívülről senki nem szól bele, miről írunk vagy miről nem írunk, és abba sem avatkozik bele kívülről senki, hogy kivel dolgozunk vagy kivel nem dolgozunk. Ahol mindig csak és kizárólag az újság szerkesztősége határozza meg a témaválasztást az alapján, hogy egy adott történés mennyire fontos, érdekes és/vagy aktuális.
  • Ahol annyi újságíró dolgozik, hogy nem kell válogatni, melyik fontos történésről számoljunk be, mert minden jelentős esemény, hír ismertetésére van elegendő emberünk.
  • Ahol átlátható a működés, folyamatos a fejlesztés és a kommunikáció az olvasókkal.

A Távozó indexesek nevű Facebook-oldalon augusztus elején jelentették be, hogy „Lesz másik!”, az azóta eltelt egy hónapban pedig folyamatosan derültek ki az újabb részletek a projekttel kapcsolatban. Az Mfor augusztus 10-én írta meg, hogy a cégnyilvántartás szerint már július végén bejegyezték a Van Másik Korlátolt Felelősségű Társaságot, melynek alapítója Kárpáti Márton, az Index.hu korábban felmondott főszerkesztő-helyettese. A cég fő tevékenysége a világháló-portál szolgáltatás, így már akkor sejthető volt, hogy ez a vállalkozás adja majd az új termék üzleti hátterét.

Kárpáti Márton Facebook-oldalán augusztus közepétől egymás után jelentek meg a portál nevének betűi, szeptember 2-án pedig azt írta a korábbi főszerkesztő-helyettes, hogy Lesz mit olvasni. Mindeközben a Távozó indexesek oldalra egy videót töltöttek fel, amelyből kiderült, hogy „új Index” várhatóan október 1-jén indul el, és hogy jó eséllyel fizetős lesz az oldal. A felvételen Munk Veronika, korábbi főszerkesztő-helyettes úgy fogalmazott: „Amikor majd lesz másik, akkor nagyon-nagyon kell az olvasók hozzájárulása. Az is látszik már, hogy ennek egy előfizetéses újságnak kell lennie”. Így tudnák folytatni azt a munkát, amit az Indexben elkezdtek.

Mint ismert, az Index szinte teljes szerkesztősége azt követően mondott fel, hogy Bodolai László, a portál mögött álló Magyar Fejlődésért Alapítvány kuratóriumának elnöke kirúgta Dull Szabolcs főszerkesztőt. Az indoklás szerint azért, mert Dull tevékenysége ellentétes volt a lap üzleti érdekeivel. A főszerkesztő korábban átállította a szerkesztőség függetlenségi barométerét, jelezve, hogy veszélybe került az Index autonómiája. Minderre azért került sor, mert több terv is napvilágot látott a portál átalakítására, amelyet a szerkesztőség külső beavatkozásként értelmezett.

– Mindvégig az Index szerkesztőségének érdekeit tartottam szem előtt, ahogy ez főszerkesztőként kötelességem is volt. Az elmúlt hetek eseményei még jobban meggyőztek arról, hogy Magyarországnak szüksége van egy olyan lapra, ahol nem lopakodó külső erők határoznak arról, mi kerüljön az újságba és kik csinálják azt az újságot – írta közleményében akkor Dull Szabolcs.

Az újságírók kiálltak az elbocsátott főszerkesztő mellett, kérték Bodolait, hogy helyezze vissza őt a pozíciójába, miután erre nem került sor, a szerkesztőség tagjai szinte kivétel nélkül felmondtak. Az Indexben zajló események hatására július 24-én tüntetést szervezett a Momentum, amelyen a tömeg a lap óbudai szerkesztősége elől a Várba, Orbán Viktor hivatala elé vonult.

A portál bedőléséért a kormány és kiszolgáló személyzete a baloldalt tette felelőssé. – Gyurcsány Ferencnél és pártjánál kell érdeklődni az Index bedőléséről – fogalmazott Dömötör Csaba, a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára egy sajtótájékoztatón. Hasonlóan vélekedett Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, aki szerint a baloldal érdeke volt az Index bedarálása.

Uj Péter, a lap korábbi (és a 444 jelenlegi) főszerkesztője azonban egy egészen más forgatókönyvet vázolt fel. – Ha megnézzük azt a folyamatot, amely az utóbbi 10 évben a magyar médiában zajlott, akkor sok kétség nem lehet, hogy mi történt itt – mondta a Kötöttfogás műsorában.

Az elmúlt bő egy hónapban az Indexet a felmondási idejüket töltő újságírók készítették, de a lap vezetése megkezdte az új munkatársak toborzását, ami eleinte nem ment zökkenőmentesen. Az új stábot augusztus 27-én jelentették be, szeptember 1-től már ők szerkesztik a portált.