Így készülnek a járványra a magyar városok, ahol esetszám-növekedést jósolnak

Így készülnek a járványra a magyar városok, ahol esetszám-növekedést jósolnak

Enyhén növekedett a koronavírus-járvány esetszáma 2020. augusztus közepén Debrecenben és a szennyvízben is nőtt a vírus örökítő anyagának mennyisége. A korábbi védőintézkedések mellett megerősítették, hogy a tömegközlekedési eszközökön arcmaszkot kell használni, amit az utazók nagy arányban be is tartanak. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Négy városban is várható a koronavírussal-fertőzöttek számának növekedése – derült ki nemrégiben a Nemzeti Népegészségügyi Központ által végzett szennyvízekből nyert minták elemzése alapján. A múlt hétre vonatkozóan végzett teszt eredményei szerint Budapest egyes részein, Kecskeméten, Nyíregyházán és Debrecenben várható a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedése.

Azt már tudni, a főváros például úgy próbálja rávenni a lakókat a maszkviselésre, hogy nyolcezer forintos bírságot helyeztek kilátásba a BKK járatain azok számára, akik rosszul vagy egyáltalán nem viselnek maszkot. Sőt: Karácsony Gergely főpolgármester hétfőre összehívta a Fővárosi Közgyűlést, amelyen a napirendi pontok között szerepel, hogy a mozikban és színházakban, valamint a hasonló intézmények zárt tereiben, továbbá a piacokon, boltokban, a társasházi közgyűléseken legyen kötelező az orr- és szájnyílást eltakaró maszk használata. Azok számára, akik itt szegnék meg a maszkviselési szabályokat, akár már tizenötezer forintos bírság is kiszabható lenne, míg az adott hely tulajdonosára ötvenezer forint is.

De vajon hogyan védekeznek a vidéki városok a növekvő járványveszéllyel szemben? A Magyar Hang utánajárt.

Már azelőtt intézménylátogatási tilalmat rendeltek el, hogy kötelező lett volna

– Augusztus 14-én intézményelhagyási és látogatási korlátozást rendelt el saját fenntartású szociális intézményében, a Pallagi úti bentlakásos idősotthonban és annak Szávay Gyula utcai telephelyén a debreceni önkormányzat – tudtuk meg Debrecen polgármesteri hivatalának sajtóosztályától. Ehhez hasonlóan Nyíregyháza is a szociális intézmények központi, szeptember 7-én elrendelt lezárása előtt lépett: náluk augusztus 28-tól lépett életbe a látogatási és intézményelhagyási tilalom a fenntartásukban lévő Nyíregyházi Szociális Gondozási Központ két telephelyén.

Ugyancsak közös vonás a településekben, hogy kötelező maszkviselést rendeltek el intézményeikben. Például Debrecenben ilyenek a múzeumok, könyvtárak, színházak, míg a nyíregyháziak megjegyezték, ez vonatkozik a sportlétesítmények, ügyfélszolgálatok látogatására is. Szintén szigorítás, hogy a nyíregyházi könyvtár egyes helyiségeiben, így az olvasóteremben is például az egy időben tartózkodók létszáma korlátozott és időkerethez kötött. Ehhez hasonlóan Debrecen Polgármesteri Hivatala ügyfélfogadási korlátozásokat vezetett be. Ez azt jelenti, az ügyfelek kizárólag az erre kijelölt térben tartózkodhatnak, kötelező nekik a maszk, míg az ügyintézők arcmaszkban és gumikesztyűben dolgoznak.

Szintén közös a két önkormányzatban, hogy míg a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. járművein kötelezővé tette az arcmaszk viselését, addig Nyíregyháza ugyancsak kérte a helyi járataikat üzemeltető Volánt, hogy hívják fel az utasok figyelmét az arc eltakarására és a távolságtartásra.

Zsiliprendszer és fertőtlenítés

Szintén közös a két városban, hogy mindkettő az általuk üzemeltetett piacokon is előírta a maszkviselést. Ami a gyermekekkel foglalkozó intézményeket illeti, Nyíregyházán zsiliprendszert vezettek be az óvodákban és a bölcsődékben még augusztusban, amelynek a lényege, hogy a szülők az intézmény bejáratánál adják át a gyermeket az intézmény dolgozójának. Ugyanakkor az óvodai gyermekcsoportok nem látogathatnak kulturális intézményeket.

Debrecenben a 33 önkormányzati fenntartású óvodába összesen ezer liter kéz- és felületfertőtlenítőt szállított, és saját költségén minden köznevelési intézményében szenzoros kézfertőtlenítőket helyezett el. A szülők számára kötelezővé tették az arcmaszk viselését az óvodák, bölcsődék területén.

Nyíregyháza azt is jelezte többek közt: az őszre tervezett nagyrendezvényeit az önkormányzat nem tartja meg, így többek között a Tirpák-fesztivált, az Arany-napot és a Krúdy-napot vagy az Idősek Világnapját.

Lapunk kereste a kecskeméti városházát is, amint válaszolnak, frissítjük álláspontjukkal cikkünket.