Iratmegsemmisítőbe kerültek a konzultációs ívek a DK-nál

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Videón semmisíti meg a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja, Kálmán Olga a Nemzeti Konzultáció íveit, amelyeket a konzultáció elleni tiltakozásképpen gyűjtöttek be a lakosságtól. Annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok közösen gyűjtötték az íveket, a begyűjtött ívekkel végül láthatóan külön akciókba kezdtek. A sort néhány napja a Momentum nyitotta, Hadházy Ákos független képviselő pedig csütörtök délután mutatja be, mit kezdenek az üres ívekkel.

Kálmán Olga videójából az derül ki, hogy a párt által begyűjtött ívek az iratmegsemmisítőben végzik, ahol szerinte az ehhez hasonló agymosásnak helye van. A videón elmondja: több tízezer ívet gyűjtöttek be. Kálmán Olga arra is emlékeztetett, összesen 7,5 milliárd forintba került az eddigi négy konzultáció, de ez az összeg csak a papírt és a postaköltséget tartalmazza, azonban azt még mindig nem tudni, mennyit költött a kormány a konzultációk népszerűsítésére. Azt is kifejtette, húszezer olyan család kaphatott volna a mostani konzultáció árából egyszeri, százezer forintos segítséget, ahol valamelyik szülő a járványhelyzet miatt elveszítette a munkáját. Az eddigi konzultációk összes költségéből pedig 250 ezer embert lehetett volna ingyen tesztelni koronavírusra.

Megmutatom nektek hová valók a kormány nemzeti konzultációs levelei! Négy év alatt 7 és fél milliárd forintot tapsolt el...

Közzétette: Kálmán Olga Hivatalos oldala – 2020. szeptember 16., szerda

A Momentum a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal lakásához vitte a náluk lévő konzultációs íveket, de az ügyről szóló kormányzati nyilatkozat szerint eltévesztették az ingatlant, és a propagandaminiszter szomszédjának kertjét szórták tele a begyűjtött, üres konzultációs ívekkel. Az akcióról szóló, Facebookra feltöltött videóban kifejtik, hogy a konzultációs ívek legyártása és postázása helyett a pénzt fontosabb dolgokra, például szappanra vagy kézfertőtlenítő szerre is költhették volna.

Szemét, politika | Magyar Hang

A Momentum akciója aljasságban a fasorban sincs az újabb és újabb prédát hajszoló fideszes vadászfalkáéhoz képest. Csak annak a sokadik bizonyítéka, hogy az ellenzék nem nőtt még fel 2022 feladatához.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő szintén tervez valamilyen akciót a konzultációs ívekkel csütörtök délutánra, amelyhez önkénteseket keres - ezt közösségi média oldalán hirdette meg a képviselő. – Csütörtök délután mutatjuk meg a miniszterelnöknek, hogy mennyire elegük van a magyaroknak a propaganda agymosásából. Megmutatjuk, hogy tiltakozásul milyen sokan juttatták el az ellenzékhez a kormány hazug „konzultációs” íveit. Mivel szerencsére elég sok gyűlt össze ezekből a papírokból, sok segítő kézre van szükségünk, hogy a megfelelő helyen és időben megmutathassuk – írta Hadházy Ákos, aki Szél Bernadett független országgyűlési képviselővel közösen gyűjtötte az íveket.