HIRDETÉS
HIRDETÉS

Gyanúsítottként hallgatták meg Nyírmada polgármesterét és jegyzőjét

Szerző: | 2020. szeptember 20., 12:08 | Belföld

A polgármesteri hivatal épülete Nyírmadán (Fotó: Google Maps)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Tanúként hallgattak meg a nyírbátori rendőrkapitányságon hat mostani, illetve korábbi nyírmadai önkormányzati képviselőt, a város polgármesterét és jegyzőjét pedig gyanúsítottként – értesült a Magyar Hang. Lapunk úgy tudja, hogy a település polgármesterének és jegyzőjének életbiztosításával kapcsolatban merült fel a nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja.

A várostestülete még 2014-ben kötött ötéves lejárattal biztosítást dr. Horváth Andrea jegyző és Kálmán Béla független polgármester számára, havi harminc-, illetve húszezer forintértékben. Összesen közel ötmilliót hozott volna Nyírmada konyhájára a két kötvény, ám egy hónappal a kifizetés előtt – több helybéli elmondása szerint – a polgármester és a jegyző módosító levelet küldött a biztosítónak, amiben két másik bankszámlaszámot adtak meg a nyírmadai helyett, de mivel erről már nem szavaztatták meg a testületet, így arra gyanakodnak a településen, hogy a két érintett valószínűleg a saját számlaszámát adta meg. A pénzt mindenesetre a rendőrség lefoglalta és így nem jutott el a városhoz. Ezért aztán Nyírmada első embere és a törvényesség helyi őre újabb levelet írt a társaságnak, ebben a fogalmazványban a város számlaszámának visszaállítást szerették volna elérni.

Az eset és a nyírbátori tanúmeghallgatások (eredetileg a vásárosnaményi kapitányság folytatta volna le a nyomozást, de elfogultság miatt Nyírbátorba került az ügy) úgy megdöbbentették a nyírmadaiakat, hogy információink szerint még a Kálmán Bélával korábban együttszavazókat is hidegzuhanyként érte a hír. Próbáltunk több, tanúként meghallgatott nyírmadai képviselővel is beszélni az ügyben, de ők nagyon határozottan utasították el, hogy nyilatkozzanak.

Kálmán Béla és dr. Horváth Andrea kérdésünkre egyaránt elismerte, hogy gyanúsítottként hallgatták ki őket a nyírbátori rendőrkapitányságon. Abban viszont már mást mondott a polgármester és a jegyző, hogy tart-e még a nyomozás. Kálmán szerint az már „gyakorlatilag lezárult”, míg Horváth Andrea úgy tudja, hogy még tart és szerinte „akkor lenne tisztességes írni róla”, ha már befejeződött volna a rendőrségi eljárás. Ezért aztán mikor arról érdeklődtünk, hogy valóban írtak-e egy bankszámlaszám-módosítást kezdeményező levelet a biztosítónak, akkor a jegyzőasszony több ízben is erre hivatkozva nem válaszolt. A Szabolcshírnek a megyei rendőr-főkapitányság azt a választ adta, hogy folyamatban van még a bűntető eljárás.

Kálmán Béla a Magyar Hangnak azt mondta, hogy „adminisztratív hiba” miatt került sor a gyanúsításukra, ezért kerültek a papírokra az önkormányzat számlaszáma helyett a magánszámlák. Magyarázatként azt fűzte hozzá, hogy az egyébként harmadik alkalommal, ugyanannál a biztosítónál kötött szerződésnél az keveredett össze, hogy míg eredetileg a haláleseti kedvezményezettjei a hozzátartozók, a lejárati kedvezményezettje pedig az önkormányzat lett volna a kötvénynek, ám ahogy a polgármester fogalmaz: „a lejárat után állítódott ki véletlenül ez a valami az új megkötése kapcsán”.

Erről megkérdeztünk egy, ugyan nem a szóban forgó biztosító cégnél dolgozó, de hasonló kötvények leszervezésében jártas forrásunkat, aki szinte kizártnak tartja az ilyen típusú adminisztrációs hibát, mivel nemcsak hogy több kézen futnak át a véglegesítés előtt ezek a papírok, de gép is ellenőrzi az adatokat. Amúgy pedig a Szabolcshír úgy értesült, hogy maga a biztosító tett feljelentést az ügyben, ezt Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője meg is erősítette a regionális portálnak.

Kálmán Béla lapunknak annyit mondott még, hogy az ő hibája is, hogy mindennek nem nézett utána, elmondása szerint ezért volt szükség arra, hogy már a következő költségvetés készítésekor írásban keressék meg a biztosítót az ügyben, hogy „hol a pénz”. Lapunk kérdésére a polgármester és a jegyző is azt hangsúlyozta, hogy senkit nem ért kár, Nyírmada hamarosan megkapja a korábban a rendőrség által lefoglalt összeget.

Címkék: hűtlen kezelés, Nyírmada


HIRDETÉS

HIRDETÉS

FIZESSEN ELŐ A MAGYAR HANG HETILAPRA!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

HIRDETÉS

CSATLAKOZZON HOZZÁNK PATREONON

Pin It on Pinterest