Visszaszólt az Országos Bírósági Hivatal elnöke Deutschnak

Visszaszólt az Országos Bírósági Hivatal elnöke Deutschnak

Deutsch Tamás az Európa jövője című nemzetközi konferencián a budapesti Várkert Bazárban 2018. május 24-én (Fotó: Elekes Andor)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK


Meghaladja a véleménynyilvánítás határát az, amit Deutsch Tamás a Kovács Béla ügyében hozott ítéletről írt – állapította meg levelében az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Mint Dr. Senyei György emlékeztetett rá, a fideszes politikus a Budapest Környéki Törvényszék elsőfokú, nem jogerős ítéletét kommentálta.

Deutschnak nem tetszett, hogy a volt EP-képviselő Kovács Bélát felmentették a kémkedés vádja alól, ezért azt írta: „A »független« magyar bíróság álláspontja szerint a volt Jobbikos KGBélát az orosz titkosszolgálat beszervezte, az orosz titkosszolgálatnak dolgozó ügynöknek kiképezte, és KGBéla rendszeresen és konspiratív körülmények között találkozott a diplomata státuszban Budapesten tartózkodó fedett orosz titkosügynök tartótisztjeivel. Mindezek alapján a bíróság FELMENTETTE KGBélát a kémkedés vádja alól. Beszéljünk világosan: az ügyben eljáró elsőfokú bíróság nem jogerős ítélete nettó hazaárulás. Ennyi.”

Az OBH elnöke felidézte, hogy Kovács Bélát bűnösnek mondták ki társtettesként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében és két rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségében. Ezért a jobbikos politikust 1 év 6 hónap szabadságvesztésre és 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélték. A szabadságvesztés végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztették. Az ítélet ugyanakkor nem jogerős, az ügyész fellebbezést nyújtott be.

Senyei felhívta rá a figyelmet, hogy a bírák függetlenek, és csak a törvénynek vannak alárendelve, „a magyar bíróságok – idézőjelek nélkül – függetlenek.” A függetlenség szerinte nem jelenti, hogy a bírói ítéletek ne lehetnének kritika tárgyai, de a bíróság függetlenségét megkérdőjelező, hazaárulózó megállapítást Senyei visszautasítja.