Vizsgálja Rákay Philipék lakáscseréjét is az I. kerületi önkormányzat

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Színlelt szerződés gyanúja miatt vizsgálja az I. kerület Rákay Philip családjának lakáscseréjét – derült ki V. Naszályi Márta, a kerület polgármesterének nyilatkozatából, amelyet az RTL Klub híradójának adott.

A 24.hu számolt be arról, milyen körülmények között jutott önkormányzati lakáshoz Rákay Philipnek, az M1 volt intendánsának a felesége a budai Várban. Mint írták, az I. kerülettől kikért szerződés alapján Rákayék a vári lakásért cserébe egy 24 négyzetméteres, földszinti, egyszobás lakást adtak a VIII. kerületi Kálvária téren. Ugyanis Rákay Philip felesége 2018 novemberében vásárolta meg a józsefvárosi lakást, majd 9 nappal később csereszerződést kötött a Bécsi kapu téri ingatlan bérlőjével. A lakást azonban nem sokáig tartotta meg az új birtokosa sem, aki a tulajdonjoga bejegyzése után 13 nappal eladta a szóban forgó józsefvárosi ingatlant, méghozzá éppen annak a személynek, akitől nem sokkal korábban Rákayék megvették azt – összegezte a lap.

Vagyis mint a 24.hu hangsúlyozta: kevesebb mint két hónap alatt háromszor is gazdát cserélt a Kálvária téri lakás, majd kikötött annak eredeti tulajdonosánál. Az RTL Klub kereste Rákayt, aki nem válaszolt nekik adásuk kezdetéig.

Korábban az I. kerület azt is jelezte: Bayer Zsolt kerületi ingatlancseréjét is kivizsgálja, miután a kormánypárti publicista egy interjúban a polgármester szerint elismerte, kijátszotta a hatályos jogszabályokat.