A külügy háttérintézményénél tűnt fel a 2Rule-os Kővári Ágnes

A külügy háttérintézményénél tűnt fel a 2Rule-os Kővári Ágnes

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (balra) és Kővári Ágnes, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgató-helyettese Szabadbattyánban 2020. október 5-én (Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Felforgatták ősszel a külkereskedelem fejlesztéséért felelős állami tulajdonú HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. vezetését. Lapunk információi szerint egymás után távoztak a cégtől az addig vezető beosztásban foglalkoztatott szakemberek, többek között igazgatók és Hendrich Balázs vezérigazgató is. Értesüléseinket a HEPA tulajdonosi jogait gyakorló Külgazdasági és Külügyminisztérium is megerősítette.

Az exportfejlesztési ügynökség lényegében a hazai kis- és középvállalkozásoknak nemzetközi piacot ígérő, de átláthatatlanul működő Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. romjain alakult. Cégjogilag a több milliárd forintos veszteséggel és botrányok árnyékában kimúló kereskedőházat is a HEPA olvasztotta magába. Az ügynökség a külügy háttérintézménye, amely Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint a tárca keze alá dolgozik. Többek között világgazdasági prognózisokat, elemzéseket, háttéranyagokat készítenek, kereskedelmi promóciót látnak el, az exportlehetőségeket kutatják és az ország gazdasági érdekeit érvényesítik külföldön.

A cég a megalakulása óta építkezett, ezekről az ügynökség időről időre maga is beszámolt – leginkább akkor, amikor egy-egy partneriroda megnyílt. Az állami társaság ugyanis – szakítva a kereskedőház gyakorlatával – nem az egyes országokra fókuszáló irodákat tart fenn, hanem regionális feladatokat ellátó partnerirodák struktúráját építi. Erről Hendrich Balázs vezérigazgató beszélt tavaly novemberben Belgrádban, ahol Tokió, Sanghaj és Isztambul után nyílt meg az első európai kirendeltség (később Oroszországban, idén pedig Torontóban nyílt iroda).

A cégnél ugyan időről időre akadtak személyi változások, az alkalmazottak létszáma 2019 decembere óta érdemben nem változott, jelenleg körülbelül 115-en dolgoznak ott. Informátoraink szerint az érkezők között Szijjártó Péter külügyminiszter körébe sorolt emberek is akadnak. Közülük többen felhívták a figyelmet Kővári Ágnesre, aki egyébként az Újpest korábbi, Németországot is megjárt focistájának, a korábban a labdarúgó-válogatott másodedzőjeként is dolgozó Szélesi Zoltán felesége volt.

Kővári több éve forog a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Neve akkor vált országosan ismertté, amikor kisebbségi tulajdonosa és vezérigazgatója lett a Mészáros Lőrinc felcsúti nagyvállalkozó többségi tulajdonlásával megalapított 2rule (ejtsd: turul) sportmárkát forgalmazó Magyar Sportmárka Zrt.-nek (a HVG szerint korábban a Football Factor Kft.-nél szerzett sportmárkás kereskedelmi tapasztalatot). Az üzletasszony a Mészárossal való társulásról korábban azt mondta a Magyar Idők nevű lapnak, hogy egy magyar tulajdonú márka szakmai elképzeléseivel, konkrét üzleti tervvel kereste meg Felcsút egykori polgármesterét. Elmondása szerint Mészáros Lőrincet leginkább a termékfejlesztéssel járó új feladatok munkahelyteremtő hatása, illetve hosszú távon a hazai ruházati és textilipar feltámasztásának lehetősége győzte meg. A milliárdos 2018-ban vásárolta ki Kővári Ágnest a 2rule-os cégből. Erről szintén a kormánylap számolt be. A híradás szerint ezt követően tanácsadóként számítottak rá a zrt.-nél. Az üzletasszony ezt követően az állami tulajdonú és az ugyancsak a külügyminisztérium irányítása alatt álló Eximbankhoz került mint nemzetközi üzletfejlesztési igazgató. Tavaly novemberben a magyar vállalkozások nemzetközi piacra lépését segítő Columbus magántőkealap létrehozásáról szóló sajtótájékoztatón már Szijjártó Péter külügyminiszter mellett tűnt fel New Yorkban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (balra) és Kővári Ágnes, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgató-helyettese a Székesfehérvárhoz közeli Szabadbattyánban 2020. októberében (Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala)

Kővári Ágnes ezek után érkezett az exportfejlesztési ügynökséghez. A külügyminisztérium érdeklődésünkre azt írta, a tőkekifektetési program végrehajtásáért felelős igazgató lett a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökségnél. Információink szerint a 25 milliárdos vissza nem térítendő keretösszegű, Nemzeti Exportvédelmi Programot bízták rá. Időközben a ranglétrán is előrelépett: szeptember 2-ától már általános vezérigazgató-helyettesként dolgozik a háttérintézménynél. Többek az ő feltűnésétől számítják a HEPA-nál a belső feszültséggel is járó személyi változásokat (erre is rákérdeztünk a külügynél, de nem reagáltak).

Tény, hogy mostanában több igazgató és vezető beosztású munkavállaló távozott vagy távozik a cégtől. Erre vonatkozó kérdésünkre a tulajdonosi jogokat gyakorló külügy azt közölte, hogy vezető beosztású munkavállalót nem mentettek fel a HEPA-nál. Három igazgatói poszt szűnt meg, a korábbi igazgatók közös megegyezéssel léptek ki. Értesülésünk szerint formailag ez a szervezeti és működési szabályzat átalakításával vált lehetővé. A tárca hozzátette, felmondással egy munkavállaló távozott.

Eközben az ügynökség a kétéves működés alatt immár a harmadik vezérigazgatót fogyasztja. Hendrich Balázs korábbi isztambuli főkonzulnak másfél év sem jutott a HEPA élén, ugyanis szeptember elején ő is távozott. A Külgazdasági és Külügyminisztérium lapunkkal azt közölte, hogy Hendrich közös megegyezéssel, új megbízatására tekintettel távozott a vállalat éléről. Az új vezető azóta Szabó Kristóf István. A tárca szerint a változtatások bürokráciacsökkentést és hatékonyabb működést jelentenek. A minisztérium azt is közölte, hogy Magyarország – bár lakosságát tekintve 94. a világon – már harmadik éve egyike annak a 35 országnak, amely képes 100 milliárd euró fölötti exportra. Ez a Magyarországon tevékenykedő vállalatok, valamint a magyar emberek munkáját és teljesítményét dicséri, egyúttal munkahelyek megtartását és új munkahelyek létrehozását jelenti – írták.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/40. számában jelent meg október 2-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/40. számban? Itt megnézheti!