„Védettséget” ajánlott az alvilággal kapcsolatba került ügyész

„Védettséget” ajánlott az alvilággal kapcsolatba került ügyész

A Győri Törvényszék Katonai Tanácsának épülete (Fotó: Szabó Zsolt László/Magyar Hang)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Debrecen nem nagy város, a felszín alatt azonban itt is pezseg az élet. Mindig akadnak, akik tilosba tévednek: ügyeskedők, cégekkel, számlákkal trükközők, devizával üzérkedők, csempészek, kábítószerkereskedők is lakják a várost. Ebben a miliőben merülhetett el T. F. is, aki ügyészként nem csak üldözte a bűnt, hanem maga is fontos figurája lett az alvilágnak – legalábbis volt kollégái, a Központi Nyomozó Ügyészség (KNYF) szerint feltétlen.

Dr. T. kábítószeres esetek szakavatott és jó nevű ügyésze volt a helyben a vádhatóságnak. Gyorsan ívelt fel a pályája, egy időben a Debreceni Egyetemen is oktatott, szakmai előmenetelét példaként mutogatták a joghallgatóknak, sőt, a debreceni önkormányzat kábítószerellenes munkacsoportját is vezette.

Párhuzamos élete azonban 2017-ig rejtve maradt. Ekkorra azonban már a gyanú szerint maffiafilmekből ismert, jövedelmező bűnszervezetet működtetett NAV-os társával. Már ők ülnek a vádlottak padján, ott, ahová korábban T. juttatott lebukott embereket. Az ő és 13 társa – köztük ügyvéd és a Nemzeti Adó‐ és Vámhivatal (NAV) alkalmazottai – ügyében kezdődött meg az első fokú eljárás a Győri Törvényszéken csütörtökön. Dr. T. a bíróságra szabadlábon érkezett: őt és társait bűnszervezetben, az előnyért hivatali kötelességét megszegve üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetéssel és más bűncselekmények elkövetésével vádolják.

Noha – előkészítő ülésekről lévén – a vádiratról keveset lehetett megtudni, azért kiderült ez-az. Eszerint a klánt dr. T. és egy vezető beosztású NAV-os vezette. Foglalkozásukból adódóan széleskörű ismeretekkel bírtak. A maffiafilmekből ismert szervezettséggel működtették a hálózatukat, amelyben minden tagnak meghatározott feladata volt. Vagyis más irányított, más kereste az ügyfeleket, más vette át a pénzt. A vádlottak egymással telefonon sosem beszéltek, csak személyesen érintkeztek, vagy titkosított csatornán keresztül kommunikáltak.

A vádlottak a KNYF szerint különböző súlyú – például költségvetési csalás, kábítószeres – ügyekben a hatóságok látókörébe került, gyanúba kevert személyeket húztak le. Azaz megkörnyékezték azt, akiről tudták, hogy hatósági ügy miatt bajban van, vagy bajban lehet, és néhány millióért információkat kínáltak az eljárásokról ügyfeleiknek. A KNYF szerint akadtak, akiket az előtt megkeresett a „képviselőjük”, hogy egyáltalán elindították volna az eljárást.

Az „ügyfélnek” úgy tálalták az ügyeket, mintha csakis a vádlottak közbenjárásán múlna egy-egy esetleges büntetőeljárás megindítása vagy éppen annak hátrányos befejezése. Ezért ajánlották: ha meg tudnak egyezni, kedvezőbb eljárásban lesz részük. Máskor olyan információt kínáltak a vádirat szerint, amivel „segíthetik” a nyomozóhatóságot.

Debreceni ügyvéd is volt a buliban. Ő ráadásul kirendelésre is dolgozott, s előfordult, hogy a kirendeléskor megismert gyanúsítottat is így hálózták be.

A vád szerint dr. T. magára is fontos szerepet osztott, maga is intézkedett. Arra azonban kínosan ügyelt, hogy az ügyfelek vele szemtől szemben ne találkozzanak. Az alkudozás az ügyfelekkel így konspirált körülmények között zajlott. Előfordult, hogy dr. T. egy garázsban, az ajtó takarásában rejtőzött, míg az ügyfele a garázson kívül tartózkodott. Más esetben T. a negyedrendű vádlott ügyvéd lakásában egy elsötétített helyiségben található medencében tárgyalt üzletfelével.

A bűnszervezet tagjai összesen tizenöt alkalommal ajánlották fel közbenjárásukat, amelynek során közel 150 millió forint előnyt kértek az érintettektől. Akadt viszont, aki az utolsó pillanatban inkább kiszállt, s nem fizetett nekik.

A mai előkészítő ülésen meghallgatott négy vádlott – köztük T., a volt ügyész, a másodrendű vádlott egykori NAV-os, illetve a volt ügyvéd – sem ismerte el bűnösségét (egyébként mindannyian szabadlábon érkeztek). Pedig erre az esetre, s ha lemondanak a tárgyalásról, enyhébb súlyú büntetést helyezett kilátásba az ügyészség (ez is letöltendő szabadságvesztést jelentett volna). Az eljárás jövő év elején folytatódik.

Érdekesség, hogy noha az ügy Debrecenhez kapcsolódik, azt a Győri Törvényszéken tárgyalják. A Debreceni Törvényszék ugyanis elfogultságot jelentett. A Debreceni Ítélőtábla ugyancsak elfogultság miatt nem jelölt ki bíróságot az eljárás lefolytatására, így a Kúria szabta ki a Győri Törvényszékre az ügyet.

Címkék: bűnszervezet