Október 23-ig megnevezi az ellenzék a közös miniszterelnök-jelöltjét

Október 23-ig megnevezi az ellenzék a közös miniszterelnök-jelöltjét

Az ellenzéki előválasztás első fordulójának szavazatai, még az összeszámlálás előtt, dobozokban (Fotó: Facebook/MSZP)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Újabb döntéseket hoztak a demokrata ellenzéki szövetség (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) pártelnökei a vasárnap tartott harmadik találkozójukon – közölték hétfői közös közleményükben. Legkésőbb jövő év október 23-ig megnevezik közös miniszterelnök-jelöltjüket és a 106 országgyűlési képviselő-jelöltet.

A pártelnökök rögzítették, hogy elutasítják a Fidesz-rezsim által kezdeményezett választási szabálymódosításokat, és az Alaptörvény-módosításba bújtatott közpénz-lopást. A demokrata ellenzéki szövetség pártelnökei ugyanakkor kinyilvánították, hogy – bármit is fogad el az önkényuralmi rendszer parlamenti többsége – a megváltoztatott választási szabályokhoz alkalmazkodva győzelemre készülnek, és az Alaptörvény-módosítás mögé bújtatva ellopott közpénzt visszaszerzik.

A pártelnökök a találkozón értékelték a koronavírus-járvány elleni védekezés helyzetét is. Értékelésük szerint a Fidesz-kormány láthatóan nem készült fel a járvány második hullámára, nem készítette fel az egészségügyi rendszert, elkésett és szűkmarkú intézkedésekkel próbálja kezelni a járvány társadalmi és gazdasági következményeit. A pártelnökök felszólítják a Fidesz-rezsimet, hogy a koronavírus-járvány második hulláma idején kizárólag a magyar emberek védelmével, az egészségügy és a gazdaság megsegítésével foglalkozzanak, ne hatalomtechnikai kérdésekkel!

A pártelnökök megerősítették, hogy 2022-ben kormány- és korszakváltásra készülnek, a készülő közös programban meghatározzák azokat az alapértékeket, amelyek iránytűként szolgálnak a demokrata pártok együttműködéséhez és későbbi közös cselekvéséhez. Az egyeztetési folyamatba bevonnak szakmai és civil szervezeteket, valamint szakszervezeteket. Az előválasztásokkal kapcsolatban megállapodás született arról, hogy az előválasztások lebonyolításába bevonják a civil szervezeteket, valamint – figyelemmel a kormányzóképességre, a közösen képviselt alapértékek elfogadása esetén – az előválasztásokon civil jelöltek indulását is lehetővé teszik.

A pártelnökök kinyilvánították, hogy a felkészülési menetrend alapján a demokrata ellenzéki szövetség legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztások lebonyolítását követően – közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös jelölttel áll a választók elé.