Kitart a főváros a százezer gyorsteszt beszerzése mellett, a fele a kerületeknek megy

Kitart a főváros a százezer gyorsteszt beszerzése mellett, a fele a kerületeknek megy

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes (Fotó: Karácsony Gergely / Facebook)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bruttó százezer forintos karácsonyi jutalmat kapnak a fővárosi idősotthonoknál, illetve hajléktalan ellátásban dolgozók – mondta el Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes egy csütörtöki online háttérbeszélgetésen. Erről a fővárosi közgyűlés jövő héten szavazhat. Az ülésen szintén szóba fog kerülni, hogy kit válasszanak a Katona József Színház Nonprofit Kft., valamint a Radnóti Miklós Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának. Ezeken a posztokon nem lesz változás, tehát a korábbi vezetők maradhatnak, ami azt jelenti Máté Gábor a Katonánál, Kováts Adél pedig a Radnótinál folytathatja munkáját.

Ha megint lezárnák az első ajtókat, zsúfoltsághoz vezetne

Kiss több más témáról is beszámolt. Elmondta, ugyan a kormány bejelentette, rendszeresen tesztelni fogják a pedagógusokat, bölcsődei és óvodai dolgozókat, a fővárosi önkormányzat fenntartja eredeti szándékát, vagyis beszerez százezer antigéntesztet, amelyeknek a felét lakosságarányosan szétosztja a kerületek között. Ugyanakkor ha azt látják, hogy a kormányzati tesztek nem haladnak rendes ütemben, akkor továbbra is azt fogják javasolni a kerületeknek, segítsenek be a közoktatásban dolgozók tesztelésébe. A főváros eddig egyébkén saját szociális intézményeinek dolgozóit is szűrte kéthetente, ám ha a kormány megfelelő ütemben fogja őket is tesztelni – a kormány tesztelési szándékát egyébként csütörtökön jelentette be –, akkor a jövőben felhagynak ezzel, és félreteszik tesztkapacitásaikat. Igaz, Kiss megjegyezte: volt már rossz tapasztalatuk a Nemzeti Népegészségügyi Központ által végzett teszteléssel.

A háttérbeszélgetésen szóba jött az is: a BKV sofőrjei aláírást gyűjtenek, hogy zárják le a sofőrök mögötti területet a buszokon, ezzel csökkentve a járvány terjedésének veszélyét. A főpolgármester-helyettes arról beszélt, volt egyeztetés ezzel kapcsolatban, és az látszott, hogy ha az elsőajtós felszállást nem biztosítják, illetve ha lezárják a sofőrök mögötti területet, zsúfoltság alakulhat ki, mert nem tudják ugyanazt a térbeli kapacitást biztosítani. Ugyanakkor tudomása szerint a járművek jelentős részén a sofőrök plexifallal el vannak választva az utasoktól, de ettől függetlenül még folyamatosan vizsgálják, mit tudnak tenni a sofőrök védelme érdekében.

Karácsony meg fog szólalni a vitatott buszbérlés kapcsán

A Magyar Hang Kiss Ambrust kérdezte az mfor.hu cikkével kapcsolatban is, amely szerint ciprusi offshore-hátterű cégektől bérel buszokat a BKV, és az ügyben egyébként Leisztinger Tamás üzltemberhez köthető személyek neve is felmerül. Leisztinger Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes volt élettársa, amely kötődés miatt Tüttő jelöltéségét többen kritiálták az önkormányzati választáson. Kiss szerint az ügy a főpolgármesteri kabinetben nem jött szóba, de tudomása szerint Karácsony Gergely főpolgármester el fogja mondani álláspontját hamarosan a nyilvánosság előtt. Egyébként az ügyről a BKV azt írta a lapnak: „a szóban forgó beszerzés is a mindenkori jogszabályi előírások maximális betartása mellett zajlott, s a teljes folyamatot végig a  teljes transzparencia jellemezte”.

Szintén lapunk kérdésre elmondta, a Lánchíd felújításával kapcsolatos közbeszerzés az ütemezésnek megfelelően halad, információi szerint tárgyalásos szakasz van, amikor az árral és a műszaki tartalommal kapcsolatban zajlanak az egyeztetések.

És hogy várható-e a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának újabb ülése a közeljövőben? Kiss úgy válaszolt kérdésünkre, még a múltkori találkozó kapcsán is várják, hogy a kormány elküldje írásban is az ott megtett javaslatait.

Mi a helyzet a fővárosi fertőzésekkel?

Kiss elmondta, az látszik a nyilvános budapesti fertőzöttségi adatokból, hogy miközben a járvány kezdete óta az összes eset 23,9 százaléka volt a fővárosban, az elmúlt hét nap mozgóátlaga 19,7 százalékra esett vissza. Egyébként pedig szeptember közepe óta esik az esetszám a fővárosban az országhoz képest, vagyis Budapest nem számít fertőzöttebbnek lakosságarányosan.

A főpolgármester-helyettes újságírói kérdésre arról is beszélt, összesen 11 idősotthona van a fővárosnak 27 telephellyel, közülük 6 otthonban és 10 telephelyen jelent meg a koronavírus. Szeptember elsejétől eddig összesen 328 gondozottjuknak lett pozitív a tesztje, akik közül 241 fő jelenleg is aktív fertőzött, 35 elhunytról tudnak az elmúlt több mint két és fél hónapban.

Szintén újságírói érdeklődésre elmondta, maszkviselés ügyben „a fővárosnak nem osztottak lapot”, vagyis nem tudnának a kerületekre egységesen vonatkozó maszkviselési szabályozást alkotni, csak a Margitsziget tartozik hozzájuk, amit szabályoztak is. Ugyanakkor a kerületek többnyire mindenhol kötelezővé tették az általános maszkviselést, ez alól főként egyes külsőbb kerületek képeznek kivételt.