Egyre több állami kézben lévő szociális intézmény fenntartása került az egyházakhoz az utóbbi években, de 2020-ban felgyorsult a gyermekvédelmi intézmények, nevelőszülői hálózatok átadása is. Hogyan látják ezt a folyamatot az egyházak, vagy éppen a fenntartóváltásban érintett intézmények dolgozói? És vajon az egyházak jobb gazdának tartják magukat az államnál? Körkép.
Természetesen azt mondom, hogy az egyházi jelleg mindenképpen előny, mert az egyház lényegéből fakad, hogy segít – mondta a Magyar Hangnak Beszterczey András, a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodájának vezetője a szociális intézmények államtól egyházi kézbe kerülése kapcsán. Hogy jobb gazdák-e az egyházak, arra azt válaszolta: nem a „jó” a megfelelő szó, hanem a „más”, hiszen vannak nagyon jól működő állami intézmények is. Az egyházi lét a gyakorlatban náluk szerinte olyan apróságokat jelent, hogy például ha megérkezik az ebéd az intézménybe, akkor abból nem a munkatársak vesznek először, hanem kiosztják a lakóknak, és csak utána étkeznek a dolgozók. Úgy véli, ez olyan példa a mindennapi életből, amely jól mutatja a munkatárs motivációját, az emberhez való hozzáállását.
– Ezt nem az egyháznak kell kimondani, de az elmúlt századok szolgálata ad némi alapot erre – ezt már a Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Bizottságának elnöke, Gregersen-Labossa György felelte arra a kérdésre, hogy az egyház jobb gazda-e, mint az állam. – Ezzel nem azt mondom, hogy ne lennének jó szakemberek az állami rendszerben. Ám az emberkép, miszerint az ember Isten teremtménye, valóban más minőséget és hangsúlyokat jelent a mindennapokban – folytatta. Gregersen-Labossa azt tartja óriási különbségnek az egyházi és az állami intézmények között, hogy az egyháziak önálló gazdálkodó egységként működnek a jó gazda szemével, tehetségével, míg az állami intézmények életét jobban meghatározza egyfajta központosítás.
A Baptista Szeretetszolgálat válasza szerint a szakmai tapasztalatuk az, hogy minden fenntartó a tőle telhető legtöbbet igyekszik adni. – Egyházi fenntartóként a gyülekezeti tagok önkéntes munkája, felajánlásai nyújthatnak pluszt – írták, hangsúlyozva, hogy „a jelenlét fontos”. – Ott vagyunk, számíthatnak ránk a szükségben. A lelkipásztorok felekezeti hovatartozástól függetlenül tudnak beszélgetni az idősekkel, imádkoznak, Bibliát olvasnak együtt.
„Voltak, akik keresztény diktatúrát vártak”
Persze nagy kérdés, mi lesz azokkal a dolgozókkal, gondozottakkal, akiktől távol áll a vallásosság.
Gregersen-Labossa György hangsúlyozta: intézményeikben nem kizáró ok, ha valaki nem gyakorolja vallást. Úgy tapasztalja, hogy akik kifejezetten istentagadók, azok nem keresik az egyházi intézményeket. Egyébként sem a bentlakókra, sem a munkatársakra nem erőltetnek kötelező istentiszteletet. Ugyanakkor aki nem fogadja el értékrendüket, annak az intézményi átvétel előtt van jogi lehetősége korrekten távozni, munkaerőhiány van a szakmában, ezért nem okozhat gondot a váltás senkinek. Az átvett intézmények tapasztalatai alapján elenyésző volt azok száma, hogy akik elmentek volna a fenntartóváltás miatt.
Szerinte egyébként a magyar társadalom nagyobb része is támogatja, hogy az egyházak a szociális területen vállaljanak nagyobb szerepet, ami Nyugat-Európában teljesen megszokott. – Magyarországon megpróbáljuk behozni azt a szerves fejlődést ezen területen is, ami 40 évig elmaradt a kommunizmus miatt – tette hozzá.
Szinte szó szerint hasonlóról számolt be Beszterczey András is, aki ugyancsak kiemelte: az egyházi fenntartás nem egyenlő a kötelező templomba járással, kötelező egyházi adó fizetésével, és továbbra is mindenki saját felekezetének megfelelően gyakorolhatja hitét. Ám az tény, hogy ha valamelyik munkatárs például nem tud azonosulni azzal, hogy egy értekezlet, mondjuk, Biblia-olvasással kezdődik, jobb, ha a fenntartóváltásnál nem csatlakozik hozzájuk. Erre egyébként az érintetteknek van lehetősége. Ebben az esetben végkielégítést kaphat az államtól, de mint Beszterczey elmondta, a szektorban „úgy kell a munkaerő, mint egy falat kenyér”, tehát szerinte az elhelyezkedés sem lehet különösebben problémás. – Az utóbbi idők során azt tapasztaltuk az intézmények átvételekor, hogy a munkatársak elenyésző százaléka az, aki inkább elmegy – mondta. Arra is kitért, voltak olyan hangok, „amelyek igyekeztek negatív képet festeni az egyházakról és keresztény diktatúrát vártak”. Ám úgy véli, ez egyáltalán nincs így: attól még, hogy az átvett intézményekben lesz nyilvános istentisztelet, „nem kötelező minden lakónak ott ülnie és mosolyogni a lelkészre”.
A Baptista Szeretetszolgálat arról írt lapunknak, ők legutóbb 2011-ben vettek át a pécsi önkormányzattól két intézményt. Akkor a 350 dolgozóból mindössze 11-en döntöttek úgy, hogy máshol keresnek állást. – Mivel az egyházakra ugyanazok a törvények és rendeletek vonatkoznak, mint az állami intézményekre, így az élet sokban nem változott – írták, megjegyezve, hogy az egyik intézmény vezetője nyugdíjazásáig maradt a posztján, míg a másik a mai napig is betölti hivatását. – A gondozottak részéről természetes volt a bizonytalantól való félelem, hiszen nem tudták, mire számítsanak. Azonban az idő múlásával megtapasztalták ők is, hogy az ellátás zavartalanul folyik – tájékoztattak.
Mit hozhat még a jövő?
A Baptista Szeretetszolgálat továbbra is nyitott arra, hogy állami feladatokat lásson el szociális területen, ők az említett két pécsi intézményen kívül államiak fenntartását nem vehették át. Az evangélikusok az elmúlt években hat állami szociális intézményt vettek át. Alapelvük, hogy olyan intézményeket vállalnak, amelyek közelében gyülekezetük is van, a céljuk, hogy egy már meglévő intézményükhöz tudják integrálni az újat. Gregersen-Labossa György fontosnak nevezte, hogy az egyház erején felül ne vállaljon át intézményeket, és ha át is vesznek egyet, akkor a kormányzat tegye hozzáférhetővé számukra is az uniós vagy állami forrásokat, hogy valóban XXI. századi körülményeket biztosítsanak.
Beszterczey András szerint a református egyháznál minden település egyházközsége önálló jogi személynek számít. Ezért míg például a központi diakóniai iroda még nem vett át bentlakásos szociális intézményt az államtól, addig a gyülekezeteikhez eddig hozzávetőlegesen tíz fenntartása került át, míg idén októberben két megyében vettek át nevelőszülői hálózatot. Jövőre várhatóan az irodához is kerülnek gyermekvédelmi intézmények, nevelőszülői hálózatok is. Úgy véli, a kormányzati szándék valószínűleg az, hogy az összes szociális intézményt átadják az egyházaknak, „ám a mi esetünkben nem opció, hogy mindent mindenáron átvegyünk”. Szerinte az átvételhez az is kell, hogy a kormány partnersége megnyilvánuljon abban – ahogy erre korábban is volt példa –, hogy az átadott intézmények épületállományát felújítsák, hiszen erre az egyháznak nincsen kapacitása saját forrásaiból.
A Magyar Hang szeretett volna a Magyar Katolikus Egyháztól is telefonos nyilatkozatot kérni a témában, ám ők konkrét kérdéseink ismerete nélkül, általánosságban válaszoltak. Hangsúlyozták, intézményeikre mind szakmai, mind gazdasági-működtetési szempontból ugyanazon jogszabályok, rendelkezések és ellen őrzések vonatkoznak, mint a nem egyházi fenntartásúakra. – Intézményeinkben az ellátottaknak (és hozzátartozóiknak is) igény esetén lelki gondozást, vezetést nyújtunk – tették hozzá.
Élet az állami lét után
Lapunk olyan dolgozókkal is beszélt, akik megtapasztalták, milyen állami kézből egyháziba vándorolt intézményben dolgozni. A Magyar Hangnak egy református kézbe került szociális intézmény egyik munkatársa arról számolt be, hogy náluk az egyházi fenntartással szemben senkinek nem volt kifogása, van, ahol erre jó példát is látnak. Ám az intézményben az egyházat képviselő személlyel annál inkább vannak emberi konfliktusok, így miatta nem örültek a váltásnak. Például emiatt a konkrét személy miatt van nyomás van a dolgozókon, hogy kötelezően lelki gyakorlatokat végezzenek, míg azokat a lakókat is a református vallás irányába terelik, akik eredetileg másik felekezethez tartoztak. Elmondta, náluk a dolgozók anyagi körülményei egyáltalán nem javultak, de vitathatatlan, hogy a munkafeltételek jobbak.
Más viszont kifejezetten pozitív tapasztalatokról számot be, miután intézményük az államtól a görögkatolikusokhoz került. A dolgozó szerint korábban költségcsökkentéssel, létszámhiányosan működtek, ám a fenntartóváltással minden megváltozott. – Munkaügyi szempontból is nagyon korrekt szerződést kaptunk. Több odafigyelést, felelősségteljesebb munkát kérnek tőlünk, de cserébe meg is kapjuk az elismerést is – mondta. Így például a járvány első hulláma után is kaptak jelentős pluszjuttatást. Nincs kötelező hitélet sem a dolgozóknak, sem a bentlakóknak. – A mai napig nem tudom a nevét a szertartásoknak, mert nekünk nem kötelező – jegyezte meg. Hozzátette: „Itt hajtanak arra, hogy jobb legyen, beleteszik a pénzt. Régen kérni sem mertünk az állami fenntartótól, a számlák után kullogtunk, most szó nélkül odaadják, amire szükségünk van”.
És hogy mit gondol a kérdésről egy állami intézmény munkatársa? – Én, aki az állami szférában dolgozom, ne legyek értéktelenebb egy egyházi munkatársnál – mondta. A Magyar Hang kíváncsi lett volna az Emberi Erőforrások Minisztériuma álláspontjára is, de még csak nem is reagáltak megkeresésünkre.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/46. számában jelent meg november 13-án.
