Futtatója karmai közül mentették ki a fiatal nőt

Futtatója karmai közül mentették ki a fiatal nőt

Az elfogás pillanatai (Fotó: police.hu)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A rendőrök egy gyanús sérülés után jutottak el a párját prostitúcióra kényszerítő férfihez.

A police.hu oldalon lévő közlemény szerint egy fiatal nő még múlt héten a párja kísértében ment be egy fővárosi kórházba, ahol az ellátó orvosnak azt állította, hogy takarítás közben elesett, és megütötte a karját. A vizsgálatok során kiderült, hogy eltört a bal kézfeje. A sérülés gyanússá vált, a rendőrök pedig olyan információhoz jutottak, hogy a nő a valós körülményeket eltitkolta az orvos elől.

A nyomozás meg is indult néhány nap múlva.

Gyorsan a nyomozók látókörébe került a nő 37 éves élettársa. A gyanú szerint N. Rafael évek óta párja prostitúciós tevékenységéből tartotta fenn magát. A férfi még a kapcsolatuk elején barátnőjét rávette arra, hogy prostituáltként dolgozzon, és az abból kapott pénzt neki adja át. A fiatal nő érzelmi kötődése miatt belement, hogy szexuális szolgáltatással eltartsa élettársát, azonban később már nem akarta párja kedvéért áruba bocsátani a testét. Ezt el is mondta neki, a férfi azonban nem hagyta, hogy egyetlen bevételforrása elapadjon, és megfenyegette a nőt. 

A nyomozás adatai szerint a férfi folyamatos lelki terrorban és megfigyelés alatt tartotta barátnőjét. Fenyegetései közt szerepelt, hogy eladja egy másik férfinek, édesanyját bántani fogja, de azzal is próbálta sarokba szorítani, hogy majd a nő 16 éves húgát fogja felhozni a fővárosba, és prostituáltat csinál belőle. N. Rafael meghatározta párjának, hogy mennyi pénzt kell keresnie egy nap és a nőt többször meg is verte. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság erzsébetvárosi nyomozói csütörtökön a lakásán fogták el a férfit. N. Rafaelt kapcsolati erőszak, kitartottság és prostitúció elősegítése miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. A nyomozók a nőt lakhelyétől távol biztonságba helyezték.